Irodalmi Szemle, 1980

1980/5 - Křenek, Jiří: Magányos ház (novella)

— NahátI — képedt el Michal. — Éli világát, mint egy gróf. Örüljön, hogy egyáltalán etetem.

— Főzz egy jó fazék húst — parancsolta az öreg. — De nehogy holmi mócsingot ám! A feleséged süssön krumplilángost, főzzön töpörtyűs gercét. Éhes vagyok, mint a farkas, a hasam is vacakul van azoktól a löttyöiktől...

— Inkább attól, hogy jobbnál jobb ételekkel zabálja tele magát — vélte Michal. — Fiatal hús, öreg bél, az nem passzol össze. — Elgondolkozva vakarta a fejét. — Ogyis maga falta be a fél disznót.

— A csontokat rágcsáltam — vetette ellen az öreg.

— Hát hiszen van jó foga — felelte lomhán Michal.

— Istennek hála, van — sóhajtott fel az öreg, és a feje lelókadt. — Folyton olyan gyenge vagyok, mért is kellett belemásznom abba a vízbe, hogy a fene ette volna. Gyenge vagyok és örökké éhes. Van még pénzed, vagy már mind elittad?

— Elittam? — horkant fel Michal. — Hogyhogy elittam! Vettem vetőmagot, rézgálicot meg salétromot. Azt hiszi, azt ingyen vesztegetik?

— Aztán hol az a salétrom, mi? — kérdezte az öreg.

Michal az ablakon át kibámult a földekre.

— Lenn a faluban. A raktárban — mondta végül.

— Ne akard lóvá tenni öreg apádat — mordult fel az öreg. — Mindent eldorbezoltál.

— Nem akarok veszekedni magával — fordult el Michal az ablaktól. — Utóbb még fölizgatná magát, tata, és a kaszás, nyissz, elvágná a torkát. Mondja meg, mit akar tulajdonképpen, és szurkolja le a pénzt. Az erdőbe kell mennem.

— Te még mindig tolvajkodol? — csodálkozott az öreg. — Most tavasszal is?! No várj, ha kezedre kattintják a karperecet, majd másképpen beszélsz...

— No mi lesz? — sürgetőzött Michal. — Mit akar?

Gyorsan megegyeztek. Michal megkapta a pénzt, s még azon a napon az öreg elé került az asztalra egy tál gőzölgő füstölt hús. Az öreg csipegette, majszolgatta a jól besózott, borókán füstölt húst, s csak úgy csillogott a szeme. Degeszre tömte a hasát, hogy mozdulni sem bírt, de nem hagyta abba, amíg az utolsó falatig meg nem ette az egész porciót. Ahogy teltek a napok, az asszony sütött-főzött, Michal vitte és elitta a pénzt, az öreg meg csak evett, evett, kényszerítette magát az evésre, Michal előtt sóhajtozott a dikóján fekve, siránkozott, hogy a hideg leli, kérte a rózsafüzért, fájdalmas fintorokat vágott, ámde napról napra érezte, hogy bizsereg a teste, mintha han- gyák futkosnának a bőre alatt, az ép fogai megszilárdultak az ínyében, s lába egyre jobban engedelmeskedett, s feje tisztult.

— Meghalok, jaj, meghalok! — nyögdécselt, és arccal a falnak fordult. — Fojtogat a tavasz, a föld megint gőzölög, a torkomba mintha krumpligombóc szorult volna, alig lélegzem, irgalmas Úristen, vess véget ennek a kínszenvedésnek ...

Tökéletesen ura volt már magának. Ügy reszketett, mint akit a hideg ráz, vizet kért, s tüstént rá elutasította, már nem evett, csak itta a tejet belehabart nyers tojással, s miközben a patak partján kinyílt a májvirág, s az erdőben bódító illatot árasztott a boroszlán, az öreg haldokolt, mint a parancsolat.

— El kellene hívnunk a papot — mondta a szobában Michal a feleségének. Kiment a pitvarba, lenyomta az öreg kamrája ajtajának kilincsét. Maga sem volt jó bőrben. Ö is bágyadt volt a sok pálinkától meg a tavasztól, káposztalevessel próbált segíteni a gyengeségén, de már az sem használt.

Az öreg a falnak fordulva feküdt.

— Tata — szólt Michal, és olyan káposzta- meg pálinkabűzt lehelt a dikó felé, hogy tán a légy is megdöglött volna tőle. — Tata!

Az öreg erőlködve megfordult, és hunyorogva Micbalra nézett.

— Elhívjuk a papot — mondta Michal, és nyújtotta a markát.

— Nesze! — sziszegte az öreg, és az odatartott tenyérbe köpött. Az egész dolog olyan váratlanul érte Michalt, hogy csak állt sóbálvánnyá válva, s elhűlten, bamba képpel meredt a tenyerére. Végre aztán mozdult, hogy a kezét a nadrágjába törölje, hanem ekkor az öreg fölpattant a dikójáról, mint egy rugó, s mint egy kiéhezett csikasz, neki- ugrott Michalnak, megmarkolta a nyakát, és földhöz vágta, aztán a fokosával úgy összeverte, hogy Michal ott maradt a vérében a földön. Az öreg aztán kiment a kamrába, a káposztáshordóban megmártotta a kötelet, és kiosztotta a jussát az asszonynak is.