Irodalmi Szemle, 1980

1980/5 - Křenek, Jiří: Magányos ház (novella)

Amikor Michal visszament a szobába, az öreg az asztalnál, a gazda helyén ült, öntudatosan mártogatta sóba a krumpliszemeket, s a cserépfazékból merített levest szürcsölgette. Az asszony a kemencesutban kuporgott, a karján véraláfuitások ütköztek ki.

— Becsapott, tata — mondta Michal szemrehányóan, s a dézsába mártogatta feldagadt, véres fejét. — Rászedett, és én, ökör, hittem magának, megszántam mint keresztény a felebarátját. Ezt, amíg élek, el nem felejtem magának.

— Akarsz még? — kérdezte az öreg teli szájjal. Ügy érezte, hogy nem egy, de akár három Michallal is elbánna.

— Nem — vágta rá gyorsan Michal. — Hanem mától fogva jól vigyázzon! Mától fogva ott lesz a hátában a furkó.

Kölcsönösen figyelték egymást. Az Öreg kijárt az erdőre, fatönköket ásott ki, hogy jó erőben tartsa magát. Az örökké részeg Michal hátrányban volt vele szemben, mert az öreg csak a tejet meg a friss patakvizet itta, s ezektől az italoktól egyre fürgébben járt az esze. Tudta, hogy Michalnak rettentően kell a pénz, mert azon a napon, amelyen leszámolt vele, bedugult a pénzforrása, a falusi kocsmáros meg követelte a fizetséget. így aztán, ha az öreg megtalálta is a módját, hogyan vessen véget az istentelen szipolyozásnak, a pénz folyvást újabb meg újabb gonddal terhelte. Megmutatkozott a másik oldaláról, s az öreg továbbra is szüntelenül lesben állt, feszültségben élt. Csupán akkor pihent meg, amikor Michal eltűnt a patakelágazásnál, a faluba vivő mély- úton. Ilyenkor kiült az istálló küszöbére, sütkérezett a meleg napon, akár egy vén kandúr, és álmodozott. Az asszonytól nem félt, inkább az őtőle, hanem Michal nyilvánvalóan forralt valamit, ide-oda járkált a szobában, az öreg a kamrájában is hallotta, amint a fenyőpadló recseg a katonabakancs alatt, ebből gondolta, hogy Michal készül valamire, hanem hát mire? Minél kevesebbet aludt éjszaka, annál többet szunyókált nappal. Michal békén hagyta a pénzével együtt, s ez megtévesztette az öreget, könnyelműségre csábította. Könnyelműségéért két ezressel fizetett meg. Michal egyszer munka közben meglepte az erdőben, elmarkolta a két fülét, és a fejét egy fenyőfának csapkodta.

— Kedves tata — beszélt közben —, a jóistenre kérem, adjon kölcsön két ezrest, igen nagy szükségem van rá, mert meg kell fizetnem valamit, s ha nem füzetem meg, bilincsbe verve visznek a bíró elé, ezért hát kérem szépen, adjon, különben ripityára verem a kobakját...

Az öreg pedig adott, örült, hogy adhatott. A feje attól a naptól fogva szüntelenül fájt, az öreg nem járt többé az erdőre, a kamrájába zárkózott, s csak olyankor hagyta el, ha Michal nem volt otthon. Elutasította a tejet is, amelyet az asszony engedelmesen adott neki, azt képzelte, hogy meg akarják mérgezni, nadragulyát raknak a tejébe, úgy ám, nadragulyát főznek bele, sóhajtozott magában, attól vagyok ilyen semmirevaló.

Mennyire örült a meleg időnek, mennyire várta, most pedig, hogy itt volt, alig használta ki, ismét az ablaknál ült naphosszat, előtte kihűlt káposztaleves meg teli csupor tej, amelynek tetején döglött legyek úszkáltak, és csüggedten bámult az erdő felé, oda, ahol ismert talán minden apró követ, minden rekettyebokrot, ő is ültette ezt az erdőt, s míg az az évek folyamán felnőtt s szüntelenül tör a nap felé, őt valamiképpen húzza magához, meggörnyeszti a föld, s ezen nincs segítség.

Ha megzörrent valami, ha szokatlan zajt hallott, összerezzent, és hirtelen a testéhez szorította a könyökét, fél kézzel gyorsan a pénzéhez kapott, a másikkal a bicskáért nyúlt, mert anélkül már egy lépést sem tett, de nemsokára minden úgy volt, mint előbb, egyformán, céltalan belenyugvásban peregtek a percek.

Igaz, számolgatta még a pénzét, még mindig örült a birtoklásnak, de már ez sem volt az igazi. Michal az emlékezetes eset óta békén hagyta, nem lépett be a kamrájába, s ez furcsa mód hiányzott neki. Azelőtt így vagy úgy, de mégiscsak szót váltottak, lehordhatták egymást, veszekedhettek, fejére olvashattak egymásnak mindenfélét, s ez valahogy életben tartotta az öreget, értelmet adott az életének, ellátta közvetlen gondokkal, s ez a játék tartotta benne a lelket, hanem most? Most már a pénz is halott dologgá vált, csak didergett tőle a csupasz teste, mire jó az olyan pénz, amely senkit sem érdekel?

Így hát az öreg most már csak puszta megszokásból féltette a pénzét, az életét. Folytatta a játékot, amely nem volt többé, s úgy érezte magát, mintha magamagával hu- szonegyezne, mintha magamagát igyekezne rászedni, bár jól tudta, hogy az efféle játékra hamar ráun az ember. Arról ábrándozott, hogy Michal újból bejön hozzá,