Irodalmi Szemle, 1980

1980/5 - Egri Viktor: Tél az Irtványon (regényrészlet)

nácik és civil gúnyába bújt Hlinka-gárdisták kutatják a nyomukat, tőrbe akarják csalni őket, de ez nem sikerül nekik.

— Mit akar tenni?

— Jelentést kell küldeni Milanéknak. Malik, az összekötőjük beteg. Megint elővette az Albániában szerzett malária. Megyek helyette én.

Az SD őrjáratai egyik napról a másikra abbamaradtak, és egy reggel a lenti új iskolában tanyázó század hirtelen fejvesztett csomagolásba íogott, és délben elmarsolt. Elmenetele hírét Števo hozta. Űjabb osztag nem jött a helyükre. Števótól megtudtam azt is, hogy lent, a falvakban az SS-csapatokat a Wehrmacht egységei váltották fel. Csakhamar meggyőződhettünk, hogy édeskeveset törődnek az irtványokkal.

Aztán egy időre megszakadt minden összeköttetésünk a lenti világgal. Egy reggel a Javor-hegy alatti völgyet áthidaló hatalmas viadukt mennydörögve kettészakadt. A partizánok ezzel a rajtaütéssel végleg megakadályozták, hogy a nácik vaspályán szállíthassák át a Morván, nyugatra a rablott holmit. Egy másik partizáncsoport rövid harc után beomlasztotta a vasútvonal alagútjának nyugati bejáratát.

Števo nagy búsan rossz hírt is hozott.

— Elvonultak a partizánok, mester. Magunkra maradtunk, védtelenül.

— Hová mentek?

— Délre, Pozsony felé.

— Nem kell búslakodni, Števo... Én ezt jó jelnek tartom. Most odalenn délen lesz dolguk.

Még hallottuk az ágyúk dörgését, hol közelebbről, hol messzebbről, ám ez már nem akadályozta meg, hogy itt, fent a dombokon ne induljon meg a munka. Lassan és tapogatózva, mint ahogy egy gyógyuló lázas beteg kimerészkedik a szabadba, és első bátortalan lépteivel megérzi, hogy megszabadult a testét-lelkét megnyomorító hosszú betegségtől. Emésztő, hét hónapig tartó betegségtől szabadultam én is Máriával, és reggel mintha új életre támadtunk volna.

A dombok sovány földecskéi, köves szántói fölé dolgos kezek hajoltak. Kapát vettem én is a kezembe, bevallom, ügyetlen fogással, s a szokatlan fizikai munka hamar kimerített.

Aztán egy hajnalon arra ébredtünk, hogy a szovjet tüzérség lőni kezdi az országutakat. Bizsergő örömmel töltött el ez az ágyútűz, de félelem is vegyült bele. Rommá lövik a házakat, ha egy hátráló osztag megáll valamelyik irtványon.

Be is következett, amitől tartottunk. Egy századnyi német szállta meg a Borsó- domtot. Števo szerint nyugatról jöttek, s úgy látszott, hogy parancsuk van feltartóztatni az oroszokat. Vajon felveszik-e velük a harcot, komolyan ellenállnak?

Ránk, az irtvány lakóira ügyet sem vetettek. Nem messze tőlünk, talán fél kilométernyire, az út menti árokban telepedtek le. Láttuk a század tisztjeit is, ahogy távcsövekkel az utakat, a szemközti hegyeket pásztázzák.

Délfelé egy trénfogat kapaszkodott fel az erdő széléig, és a menázslt kezdte osztogatni. Mindennek eleinte semmi harci jellege nem volt, s nekem olybá tűnt, mintha nem harc, hanem gyakorlatozás közbeni ebédszünet volna. Alig verődött össze egy nagyobb csoport a gulyáságyú körül, néhány könnyű gránát csapódott le a közelükben. Nem volt kétséges, a szovjet tüzérség megfigyelői fedezték fel őket. Takarodjatok, pusztuljatok — jelentette az ágyúzás. Pontosan célba talált minden löveg, de minden pontosság ellenére az egyik ház romba dőlt. Az első ágyúlövésre rejtekhelyei kereső tanyasi a tűz áldozata lett. Egy repesz mély sebet ejtett rajta, és elvérzett, míg a segítségére siettek.

Bármily furcsa volt, a nácikból mintha kiveszett volna minden ellenséges indulat. Integettek és ránk kiáltottak, hogy takarodjunk a közelükből. Keressünk fedezéket, bújjunk el a házak pincéjében. Nem tudhatták, hogy itt fenn, a dombon nincsenek pincék, a sziklás talaj nem engedte, hogy a mélybe ássanak.

Števo és Tomis elvezetett bennünket a domb északi részébe. Tágas istálló volt ott a domb hajlatában a ház mögött. Mire odaértünk a két gyerekkel, már csaknem tele volt az istálló asszonyokkal és gyerekekkel. Sietve odahordott dunyhákon, szalmazsákokon szorongtak, de nem félelemmel, inkább kíváncsi várakozással eltelve, vajon mikor ér véget az ágyúzás, vajon sötétedésig eláll-e, és motyóikkal visszamehetnek-e házaikba.

Az istálló nyitott ajtajából a zsenge zöldbe öltözött Javor-hegyet néztem. A hegy