Irodalmi Szemle, 1980

1980/4 - Zalabai Zsigmond: A madárrá változott leány I. (Mikola Anikó lírájáról)

mítoszt, az anyaságot, az élet folyamatosságát is jelképezi tehát, a megújulás képességére utal, mint az elpusztíthatatlan főnixmadár. — Szó sincs, még egyszer hangsúlyozom, e költészetben érzelmi „megmerevedésről” — inkább hangulati-gondolati hullámzásról, a lét áramlását pontosan tükröző dramatikus versmodellről, a valóság különböző oldalainak szimultán érzékeléséről.

A TERMÉSZET MINT LlRAI (ÉRZELMI-GONDOLATI) TEREP. Mikola Anikó kritikusai köizül szinte egyetlen sem akadt, aki elmulasztotta volna megjegyezni, hogy a költő a legszívesebben a természet köréből választja képvilága anyagát.11 Mindez persze önmagában meglehetősen általános, sok-sok lírikust jellemző vonás; sajátszerűbbé akkor válik, ha rámutatunk, hogy e természetélmény — mint madár motívumunk is igazolja

— a legszorosabb összefüggésben van a mítosszal, a természeti népek világszemléletének kifejezőjével. A mítosz világmagyarázó szerepe a tapasztalati tudományok térhódítása után megszűnt, a tudomány szakított vele; mítosz és költészet együttélése azon- ben napjainban is termékenyítő, s nem föltétlenül „irracionális” kapcsolat, mint azt a csehszlovákiai magyar irodalom némely kritikusa vélte.12 Ellenkezőleg: a mítosz mint a valóság modellezésének érzékletes formája, természetszerűen találkozik az ugyancsak érzékletes költészettel, melyet ráadásul az ismeretelméleti strukturáltság mozzanatával gazdagít. Láthattuk a fönti verselemzésben is: a madár motívum a világot jellemző ellentétes erőket fejezi ki, a „bináris oppozícíók”13 filozófiai elvontságát teszi konkréttá.

Természetélmény és mítoszi gondolkodás ötvözéséből pedig az következik, hogy egyformán, egyforma súllyal van jelen ebben a versvilágban az anyagi és a szellemi. Mi- kóla Anikó tájai — írta Varga Imre — „természetté változtatott érzelmek”, amelyek „nem a natura, hanem a lélek törvényei szerint viselkednek. A világ törvényei tehát nem általánosak, hanem egyediek, azaz egyéniek, egy lelkiállapotra (s nem az érzelmek egészére) jellemzők.”14 Ezt a megállapítást Tűzsér Árpád korrigálta már, mondván: Mikola Anikó „kifejező anyaga (zömmel a természet) egy időben viselkedik a »natura« és a »lélek« (a költői én) törvényei szerint”15; hozzá kell azonban ehhez tennünk, hogy a versek realizmusa nem ebből a szimultanizmusból fakad (hiszen hogyan lehetne a „lélek” látomása „természetelvű”?), hanem abból, hogy mind a realista mikroképek, mind a látomások igenis a világ általános törvényeit, lényegi tendenciáit fejezik ki, jóllehet az utóbbiak szimbolikus-allegorikus, fiktív formákban. S ha így, e lényegi tendenciák szem előtt tartásával közelítjük meg Mikola Anikó költészetét, s a szimbolikus jelleget nem keverjük össze a szimbolizmus dekadens elvontságával, transzcendenciájá- val, akkor alaptalanná válnak Bábi Tibornak az Egyszemű éjszaka költői, köztük Mi- kóla Anikó címére adresszált gondolatai is, melyekkel a szimbolizmus köd-fantqmja ellen vív heves, ám indokolatlan harcot.16

A Mikola-versek természetképei nemcsak vitákra adtak okot; olykor elképesztő leegyszerűsítéseket és félremagyarázásokat is kiváltottak. Mikola Anikó (valójában már meghaladott) „pesszimizmusának” gyökerét Bábi Tibor abban véli megtalálni, hogy a költő természetképeibe, „ruralista ihletettség”-ébe a falu-város ellentét szorult. Nyári impressziók című, ízig-vérig realista, mert dialektikus versében a „szimbolizmussal rokon homályos megfogalmazásokat” vél fölfedezni, s a Tőzsér Árpád által érett szépségűnek nevezett költeményt elintézi azzal, hogy benne „a város és a falu közti különbség determinálta ihletettség”17 nyer kifejezést. Volt egy ilyen vonulata, főleg az ötvenes években, a faluközösségek felbomlásának, ipari központokba áramlásának idején, a cseh11 Varga Imre: i. m.; Tőzsér Árpád: i. m.; Görömbei András: i. m.

12 Különösen Bábi Tibor képviselte ezt az álláspontot. Lásd A Költészet: mágia? varázslat? című írását, Oj Szó, 1972. 2—3. sz.

13 Bináris oppozíción — az etnológus Claude—Lévi Strauss sokat idézett véleménye szerint — az ugyanazon rendszerhez tartozó sarkítottság értendő. Esetünkben:. ha a „lét” a rendszer, a sarkít ott ságok az „élet” és a „halál”.

14 Fák és hajók a szélben. Irodalmi Szemle, 1977. 1. sz.

15 Realista költő a szélben. Irodalmi Szemle, 1979. 3. sz.

16 Kilencből hét. Hét, 1976. 37. sz.; Szimbólum és szimbolizmus. Irodalmi Szemle, 1978. sz.

17 A kilencből hét. Hét, 1976. 36—37. sz.