Irodalmi Szemle, 1980
1980/4 - Zalabai Zsigmond: A madárrá változott leány I. (Mikola Anikó lírájáról)
szlovákiai magyar költészetnek;18 Mikola Anikó esetében azonban nem erről van szó. Arról sem, hogy a líránkban oly gyakran megszólaló „tájköltök” szerepére vállalkozott volna. Természetképei nem idéznek konkrét tájat (mint a Gömört megverselő Veres Jánosé, a Bodrogköz lefestésével próbálkozó Török Eleméré) — médiumot alkotnak, melyben kiküzdött filozófiai igénye, az emberi-társadalmi létről, századunkról vallott felfogása tükröződik. Jellegzetesen ontológiai ihletésű verse a Holtág-sirató. Külvilágra utaló szavai — iszap, kagylóhéj, holtág, szennyvíz — akár valódi holtágat is idézhetnek, a második versszak kérdőmondata révén azonban e táj* egyszeriben antropomorfizálódik, s ettől fogva olyan elvont fogalmak épülnek be a versbe, mint a „törvényed”, „igazságod", „bizalmad", melyek az emberi szellem világát kapcsolják a természethez. A vers: természeti képbe való kivetítése egy gondolatnak, amely ez esetben: az idő-, a létélmény. Finom jelzései ennek az igeidők: az első két strófa a jelenből indul; a 3—5. versszak feltételes módú igealakja (időhatározó híján!) akár a jövőre is utalhat: „Lehetne medred / szikiapad / törvényed mint az / áradat // Igazságod mint / hallgatag / mély a locsogó / hab alatt”. A 6—8. strófa múlt idejű állítmányokkal a pusztulás képeit fogalmazza („Ágyékod nemző / erejét / vad szelek szórták / szerteszét”); s a zárószakasz ismét a jelenhez tér vissza; összegezve a természeti és emberi képek síkjait: „A visszautat / ne keresd / folyik tovább a / csonka test”. Ez a látszólag egyszerű szöveg is, akárcsak a legjobb Mikola-versek, szerves és jól felépített struktúra. Figyelmet érdemei ellentétekre alapozott élménytárgyiasítása (iszap — szikiapad; korhadás szennyvize — futás, áradat); a „vad szelek szórták szerteszét” sor hangszimbolikája, a hosszabb sorok nehézkes ritmusát követő rövid sorok csaknem rendszeresen visszatérő daktilikus lüktetése, amely a ritmus szintjén teremt olyan feszültséget, amely a vers témájából árad; s figyelemreméltó végül az idősíkokban is kimutatható dramatikus szerkezet. E tárgyiasító verstípus rokonait keresve, a harmadik kötetben többek között a Holt anyagban vagy a Kövületek című költeményekre lapozhatunk rá, Az előbbi az anyagba való merüléstől a mozdulatlanság, a halál utáni megnyugvás állapotát várja. A Kövületek ennek éppen az ellenverse: azt mutatja be, hogy az ősanyag, a természet matériája is örök mozgásban van, a „boldog kövületek” sem ismerik a teljes megnyugvást, hiszen elegendő egy változás, és pusztító lesz a fergeteg a szél-behordta tengerek fordulnak egyet lenn a mélyben mészkő-edényben só-edényben és ősi rendben fordul virradatra időtlennek hitt éjszakátok mi lesz ha a háló megszakad s ti felvetődtök hontalan páfrányok csigák és halak? Szimbolizmus? Ellenkezőleg: az „újholdasok” természetkultuszával, már-már Nemes Nagy Agnes-i racionalizmussal megfogalmazott képek, melyeket megint csak a létélmény teljessége jellemez [„virradat” — „időtlennek hitt éjszaka”; „boldog” kövületek a versindító sorban — „hontalanok” a zárótételben). A vers egyik szavával élve: „eleven negatív” — ez Mikola Anikó költészetének java része, amely képes arra a nem kis teljesítményre, hogy meglássa és megláttassa a jelenségek fordítottját is. 18 „Képzeletem most messze falun jár, / hol a leányok nótában szólnak, / s mint az előttem bólogató fák, / szálfalegények összefogóznak” — sóvárogja vissza a falut Tőzsér Árpád a Nosztalgiában. A „kettős én” pszichológiájának kivetítésével találkozunk az Ozsvald-versekben is: Meditáció, Albérlet stb.
