Irodalmi Szemle, 1980

1980/4 - Ordódy Katalin: Mediterrán széllel I. (útijegyzet)

botrányos. Nem is hinném, hogy helyben vagyunk, ha a szűk parkolóhelyen nem zsúfolódna annyi hivalkodó autó.

A bejárat mintha kazamatába vezetne, de amint átlépem, a küszöböt, megérint az éjszakai mulatók atmoszférája. Egyenruhás alkalmazottak: rutinudvariassággal vesznek kezelésbe. Kezünkbe nyomják a prospektust, amelyből megtudhatjuk, hogy a kilenc emeleten milyen szórakozási lehetőségek várnak ránk. A lift felröpít bennünket az étteremig, s míg egyik barátom asztalt foglal és vacsorát rendel, én nekivágok a nyaktörő csigalépcsőnek — mert ä köirteraszra már csak így lehet feljutni. Helyénvál'ó gondolat, bólintok magamban elégedetten. Később kissé kóválygó fejjel könnyen kifognának rajtam a vakmerően nierédek, kanyargó lépcsők.

Az erkélyen a déli széllel találom szembe magam. Valahonnan az afrikai partokról jön, sáfrány- és vízszagdt hozva a városba. A Balkán felé tart, talán a nyugati széllel van találkája. Atfúj a hajón, a ruhán, még a bőrön is. Átadom magám a szélnek, és legszívesebben követném Hezarfen Gelebit, aki maga készítette szárnyakkal a torony tetejéről átrepült a Boszporusz felett Üszküdarba. Bőrömet lilára, sárgára, pirosra festi a váltakozva kigyúló színes égők fénye, hátam mögül a bárból -Zénefoszlányok szöknek ki, s vegyülnek el a széllel. Alattam a város lélegzik... Elnyúltaii; kiszolgáltatottan, íelfedve minden titkát. A bizánci fal romjai és á római vízvezetékek sötéten sejlenek fel a szélfúvásos éjszakában. Innét fentről csendes a varos, égykedvűen pihen, közömbösen gazdag történelmi múltja iránt.

Ogy érzem magam, mint a tolvaj: loptam, magamévá tettem egy felejthetetlenül szép pillanatot.

Nevető, zajöhgó társaság tódul ki a szűk ajtón a bárból friss levegői szívni, és megfoszt a birtokló szép magánytól. ViSszakecmergek a lehetetlen lépcsőn az étterembe, ahol kissé szemrehányó tekintetek fogadnak. Éppen hozzák a vacsorát, mégsem késtem megbocsáthatatlanul. Sevilay gyönyörű lágy hullámokba omló fekete hajára nézek, s elképzelem, milyen lehet az én szélfésülte frizurám. Sevilay egy tankönyvkiadó tulajdonosának a lánya, Hüseyn Tunayli újságíró, Adnan bey egy utazási iroda ^menedzsere, Zoli angol—magyar szakos tanár, Kati lányom, Vilo fiam és én ülünk égy; asztalnál. Sevilay apja dúsgazdag, a lányának külön villája van a Márvány-tenger pártján, külön személyzettel természetesen. Sevilay mégis boldogtalan, a fiút, akibe szerelmes, a szülei tiltják tőle. Sevilay nem tudja elképzelni, hogy a szülői tilalmat meg lehessen szegni. Hiszen annyi minden mást szabad. Éjjeli whisky-partit rendezni az úszómedencében, sokat utazni külföldre, boldog-boldogtalant vendégelni a villájában, vásárolni, vásárolni... Sajnálom őt. Tavaly érettségizett, Bécsbe készül, művészettörténetet, nyelveket akar tanulni, mert hát valamit csinálni kell. Az újságíró kivételével mindnyájan megértjük egymást németül. Zolival néha váltunk egy-két magyar mondatot, aztán törökre fordul a beszéd. Ha magyarok és törökök összejönnek, óhatatlanul felvetődik a két nép rokonságának kérdése, a múlt, a hódoltság kora. Egy ilyen beszélgetés alkalmával történt, hogy elállt a. lélegzetem, olyan váratlanul vágott mellbe a nagy mohácsi győzelem említése. Sokkolt ez a relativitás. A tudatunkat átjárt, érzelmeinkben élő nagy nemzeti gyászt, a mohácsi vészt még sosem jutott eszembe a másik oldalról is vizsgálat tárgyává tenni. Rágondolva hexameter kelt bennem ütemre, nyerítő lovak ágaskodtak, dobogtak, vasak csendültek, kiáltások, hörgések. „Nemzeti nagy létünk temetője Mohács

Hol volt akkor a testvériség tudata, amélynek most annyi példájával találkozunk? Mikor ezt firtatom, arról hallok valamit, hogy a mohácsi ütközetet évekkel megelőzőleg történtek tapogatózások az oszmán birodalom részéről, nem csatlakoznának-e a magyar király vitéz seregei egy közös Drang nach Westenhez. De Árpád fejedelem országa akkor már a nyugati kereszténység erős keleti bástyája volt. Történészeink bizonyára többet tudnak a korabeli diplomácia s az akkortájt túlságosan is bonyolult és igen változékony belpolitikai, helyzet, kulisszatitkairól.

Persze a leggyakrabban a törökök magyarok iránti testvériségtudatának olcsó megnyilatkozásaival lehet találkozni, de mi ilyen szempontból nem vagyunk elkényeztetett nemzet, jólesik, hízelgő tehát ez is. Egy napon, azonban; olyan élményben volt részem, amelyre sosem tudok megilletődés nélkül gondolni.. Reggel szokatlanul, koránv ébredtem, a nyitott erkélyajtón beáramló hajnali hűvösség cselekvésre sarkallt, elhatároztam; hogy felfedező útra indulok, a fürdőhely mögött elterülő kis faluban. Az- űt menti-bokrokon,