Irodalmi Szemle, 1980

1980/4 - Ozsvald Árpád: Don Quijote malmai - Koncsol László: Panasz és intelem

OZSVALD ÁRPÁD

Don Quijote malmai

Don Quijote óriás malmai nyöszörögnek, őrlik eltékozolt, konok álmainkat, a semmi kenyerét sütögetjük, csillog a sárgaréz borbélytál, aranysisakos kamaszvágyunk, Dulcinea kék szeme még idefénylik a konyha nyitott ablakából, utunkat rózsák helyett szamártövisek kísérik, jó lovunk, Rosinante

roggyant hátára felpattanunk s dárdánkat a fénynek szegezve megrohamozzuk a szétpergő homokvárat.

Don Quijote óriás malmai nyöszörögnek, tépett szárnyaik között, fenn a magasban, lebeg az ifjúságunk, forgunk a szélben s hiába kiált ránk féltőn Sancho Panza, csak rohanunk, gyengülő szemünket torz tükrök vakítják, mégis óhajtjuk a tündéri délibábot.

A felhők mögül

idehallik a hősi ének, jó lován vágtat egyre tovább Don Quijote de la Mancha.

KONCSOL LÁSZLÓ

Panasz és intelem

Az nem lehet, hogy ily korán a szívedhez kapkodj, barátom, nem ezt írja elő a sorsod.

Tény, hogy a rongy ribanc, az élet, tömköd minket cukorral, mésszel meg sok egyéb, talán nevesincs ócska kémiával,

míg veszi tőlünk a csupa-drágát: vért, ideget, színt, velőt, lobogó sörényt, izmot, fogat, kényes nedveket, s magot, magot, barátom, milliárdszor milliárdot,

(Tőzsér Árpádnak}