Irodalmi Szemle, 1980
1980/4 - Dénes György: Ösvények József Attilához (jegyzet)
DÉNES GYÖRGY Ösvények József Attilához 1. A heverő végében, fejem fölött könyvsorok, fóliánsok és vézna füzetek, elnyűtt meg vadonatúj kötetek. Testi és lelki fáradtságban, leginkább éjfél felé, mikor magányunk vizein hajózunk, reflexszerűen tapogat a kéz, szirtekbe, könyvekbe ütközik. Míg az ujj a könyvek bordázatán matat, mig a tekintet végigsiklik a színes táblán, kötésen, fluidu- mot érez a lélek. A könyveim úgy raktározódnak el az emlékezetemben, mint egy-egy emberi arc: tehát kitörölhetetlenül. Akad ott egy könyv, amelyért sokszor felnyúltam. Szürke vászonkötését itt-ott sárgára érlelte az enyészet, lapjait sem kímélte az idő. A címlapján ez áll: Külvárosi éj. Alatta: József Attila újabb költeményeiből, Budapest, 1932. A címlap másik oldalán nagy betűkkel: A KÜLTŰ KIADÁSA, a vonal alatt az egysoros kolofon: Dr. Kellner és Kiss Törekvés nyomdája, Budapest. Mondanom sem kell, hogy ez a könyv első kiadás, s a költő hatodik kötete. A harminckét oldalas verseskötet évekkel ezelőtt kedves öreg barátomtól, Emil Boleslav Lukáčtól könyörögtem el, s azóta is féltve őrzöm. Amikor a kezembe veszem, mintha testi mivoltában is velem volna a költő, látom sovány, szenvedő alakját, parázsló tekintetét. Tudom, mindez csak a fantázia játéka, mégis eljátszogat vele az ember. Hányszor meghökkent az a feltételezés is, hogy a költő kezén megfordulhatott ez a könyv. E hipotézist el lehet fogadni, semmi sem kizárt. Megilletődéssel veszem hát a kezembe a könyvet, amelynek előállítási költségeit a költő saját zsebéből fizette. Ha volt pénze. Ha nem — ráírták számlájára. Érdekes lenne mindezeknek utánanézni. De nem is ez a fontos, hanem a könyvben fellelhető versek. Az ismertebbek: a Külvárosi éj, a Mondd, mit érlel, A hetedik, a Medvetánc, A kanász, vagy a Bánat. „E világon ha ütsz tanyát, / hétszer szüljön meg az anyád!” — mondja a költő A hetedik című versében, meggyőzően és hetykén mondja, szenvedélyesen és vádlón, úgy, ahogyan azt a költő mondhatta, akit folyton ütöttek, s aki metamorfózisaival kívánt védekezni a világ ellen, hogy megőrizhesse önmagát. Olvasom a sorokat s fájlalom, hogy olyan korán elment a költő, aki versekből épített székesegyházat, zarándokhelyet. 2 Kereskedelmi iskolába jártam Rozsnyóra, amikor először találkoztam vele. Az egyik önképzőköri délutánon hangzott el a neve, verse, a Megfáradt ember. Lenyűgözött, nyugtalanított. A Drázus partján bolyongva a költőt láttam, az ismerős-ismeretlent, akinek halálát nem tudtam elfogadni, számomra élt és lélegzett. Később megpillantottam fényképét, fényképarcát egy kis rozsnyói könyvkereskedésben. A kép alatt ott volt: József Attila összes versei. Szerettem volna megvenni a könyvet, de annyi pénzem nem volt. Háborút éltünk, a diákoknak nem hullott a pengő. Sóvárogtam a versek után, diáktársaimnál érdeklődtem, nincs-e meg valamelyiküknek József Attila. Az egyiknek megvolt. Kölcsönadta. Zsongó aggyal olvastam és ilyen sorok ragadtak meg bennem: „Remegni kell a vérsötét, / Gyökérző Bánat köntösét / S tisztelni kell, ki hordja Ember / És ebfoggal nem tépi szét...” Elbűvöltek az újszerű, érzékletes strófák, a képek, metaforák „telitalálatai”, a József Attila-1 verszene. Némely verset többször is elolvastam, azért hogy jobban megértsem, vagy azért, hogy annyira tetszett. Fogyasztottam a költő verseit s ő észrevétlenül alakított engem, meghökkentett, borzongatott, elandalított, fölrázott a háborús Európa közepén.
