Irodalmi Szemle, 1980
1980/1 - Gál Sándor: Nincsenek álmaim (vers)
lerombolta álombéli győzelmeim szépségét jött idő mikor évekig volt egy visszatérő álmom üldöztek valakik ismeretlenek arcukat soha nem mutatták rohantam fölfelé a lépcsőkön emeletről emeletre de végül a lépcsők mindig elfogytak a lábam alól mára ez is elmaradt nem bukkan elő búvópatakként azóta nem hogy egy márciusi napon egy szép márciusi napon a halálból visszasegítettek különös különös csendből és nyugalomból amely sem súlyos sem könnyű nem volt így éjszakánként amikor ezek az emlékek elősurrannak s amikor már nem riaszt sem élet sem halál amikor ismét lehetnének álmaim amikor újraindulhatnék mint egykor nincsenek álmaim és nem tudom és nem tudom miért állandóan a sötétség egyre keményedő szarkofágjának szorítását érzem Conjormitas voluntatis cum divina
