Irodalmi Szemle, 1980
1980/10 - LÁTÓHATÁR - Hercíková, Iva: Egy szállodai éjszaka (elbeszélés)
ingat hozott. Ajtó nyikorgást hallottam. Jarmila a fürdőszoba ajtajában állt, meztelenül. Nem tudom, hogyan tudott ilyen gyorsan levetkőzni. Kulcsra zártam az ajtót és vártam, hogy odajöjjön hozzám. Szertartásaink egyike volt ez, és mindig azonos részletekkel játszódott le. Ma azonban Jarmila hagyta, hogy az ajtónál álljak, mintha megfeledkezett volna a szokásáról, lefeküdt az ágyra, de türelmetlenül intett. Nem mozdultam. Zavart és bocsánatkérő mosollyal felkelt, és gyorsan hozzám futott. Aztán már minden úgy történt, mint máskor, mindketten ragaszkodtunk a szokásainkhoz, s nekem eszembe jutott, hogy szinte kínosan ragaszkodunk hozzájuk, mintha a szeretkezés rítusában keresnénk a bizonyosságot, hogy még mindig ugyanazok vagyunk, nem változtunk. Sajnos egyszer minden véget ér. — Ennünk kellene valamit — mondtam. — Mielőtt lent bezárnak. Jarmila kiugrott az ágyból és kinyitotta a bőröndöt. Az a fehér valami, ami kikandikált belőle, nem hálóing, hanem szalvéta volt. Jarmila az ágyra terítette és rátett néhány tetszetős külsejű csomagot. Aztán előhúzott egy üveg vörös bort meg két poharat. Maga nyitotta ki, töltött, majd kicsomagolta az ennivalót. Meghatódtam a vékonyra szeletelt kenyér, a gondosan elrendezett sonka és sajt láttán. Olyan volt, mint a jó gyerekek tízóraija. Jarmila a törvénytelen szerelmi viszonyba is magával hozta a rendet. — Milyen a szobád? — kérdezte. — Azt sem tudom, hogy ez milyen — feleltem híven az igazsághoz. Csak a tarka, apró virágos, világosszürke szőnyegre emlékeztem. Meg a szekrény belső lapjára szerelt tükörre. Körülnéztem. A fehérre festett szecessziós bútor valami lágy meghittséget kölcsönzött a szobának. Örültem, hogy nem rideg, modern szobákat kaptunk. Ettünk és ittuk a bort. Jarmila arcába visszatért a szín. Most nyugodtnak látszott. Még rágondolni se mertem a detektívregény rejtélyére, erre a most már tulajdonképpen kettős rejtélyre, csak hogy eszébe ne juttassam. — Nem kel'l félned — szólalt meg hirtelen. — Én már nem törődöm vele. Az ember nem érthet meg mindent. Cigányútra ment a falat. — Nem olvasok a gondolataidban — magyarázta sietve —, csak észrevettem, milyen kétségbeesetten igyekszel közönyösen viselkedni. Nem volt nehéz eltalálnom, hogy arra gondolsz. — Mire? — kérdeztem élesen. Egy pillanatra rabul ejtett egy elképzelés: ha most itt együtt darabokra szedjük a rejtélyt, majd újra összeillesztjük, minden tisztázódik. De Jarmila hallgatott. — Mikor jutott eszedbe, hogy beszélni fogok a krimiről? — unszoltam. — Nem tudom. Igazán. De azt hiszem, mindig is tudtam. — Mi az a mindig? Az a buta könyv ma délelőtt jelent meg, háromkor még sejtelmem sem volt róla, hogy megveszem! Eszeveszetten dühös voltam. Rángattam, cibáltam Jarmilát, mintha kirázhatnám belőle a megoldást. Részletesen be kellett számolnia róla, mi mindennel foglalatoskodtam a délután folyamán, még mindig nem akartam hinni, hogy ezt valóban tudja. De mindent pontosan elmondott. Sokkal rosszabb volt ez így, mint előbb. Megsemmisülten, legyőzve arra kényszerítettem, hogy újra kezdje a szerelmi játékot. Én a hátamon feküdtem, mintha semmi közöm nem volna az egészhez. S csak amikor éreztem, hogy kezd kimerülni, vadul rávetettem magam. Nem lehet ezt másképp kifejezni. Nem tudom, mikor aludtam el, de elaludtam, talán a kimerültségtől. A folyosóról beszűrődő zaj ébresztett fel, rémülten szétnéztem. Azonnal tudtam, hogy valami nincs rendben. Jarmila nem volt a szobában, de ezúttal a fürdőszobában sem. S vele együtt eltűnt a fekete bőrönd. Az órámra pillantottam. Megállt. Felvettem a kagylót. Mit sem törődtem vele, hogy olyan szobába vagyok, ahol semmi keresnivalóm. — Hány óra? — Fél hét, uram — közölte egy női hang. Kilenc tájban akartunk indulni. Jarmilának tízre a hivatalában kellett lennie. Megpróbáltam kinyitni az ajtót, a kulcs belülről volt a zárban, én ennek ellenére azt vártam, hogy az ajtó zárva lesz, mintha Jarmila netán más úton is távozhatott volna a szobából, kiosonhatott volna egy más — számomra ismeretlen — világba. Az ajtó nem volt kulcsra
