Irodalmi Szemle, 1980

1980/10 - LÁTÓHATÁR - Hercíková, Iva: Egy szállodai éjszaka (elbeszélés)

áhított megkönnyebbülést, meghaladta az erőmet. Címtáramban kikerestem ama bizonyos detektívregémy-matador telefonszámát, és lassan tárcsázni kezdtem. Mással beszélt. Fel-alá járkáltam a szobában, nem tudtam, mi idegesít jobban. A nevetséges eset a krimivel, a telefonoskisasszony késlekedése — pedig milyen megbízhatónak tetszett! —, jarmila megmagyarázhatatlan szorongása vagy a légy zümmögése, amely valahogy megfeledkezett róla, hogy az ő ideje már rég lejárt, és kitartó szemtelenséggel egész idő alatt döngicsélt a szobában. Elhatároztam, hogy legalább azt megteszem, amire lehetőségem van — már úgy gondolom, amire az adott pillanatban lehetőségem van. A fürdőszobába mentem, vaktában odanyúltam, ahol emlékezetem szerint a féregirtószer állt — megörültem, hogy valóban ott találtam, s visszatértem a szerrel az ablakhoz, ahonnan a zümmögés hallatszott. BIOLIT, olvastam a címkén.

„A szórófejet tartsuk a kívánt irányba, és nyomjuk le a porlasztót.” Az ablakra irányítottam a palackot, s a parányi cseppekké porlasztott folyadék kellemetlen szagú sugara a megboldogulandó légyre szállt. Az ijedten felrepült, néhányszor nekiütközött az ablaküvegnek, majd lazuhant a földre, s ott százszor olyan hangerővel zümmögött, mint korábban az ablakon. Mindennek tetejébe az üvegen zsírfolt maradt. Hibáit követtem el. Az elkábult, végét járó légy sokkal kellemetlenebbnek bizonyult, mint az ablak tájékán repdeső közönséges rovar. Mindjobban zümmögött, aztán bemászott a könyv- szekrény mögé. A döglött légy képzete, az, hogy a következő nagytakarításig, vagyis két hónapig a lakásomban marad, undorral töltött el. De megbékéltem volna vele, ha abbahagyja ezt az iszonyatos, idegesítő lármázást, ezt a gyászharsonázást. Ogy tetszett, egyetlen légy nem csaphat ilyen erős zajt, a hiang inkább hasonlított a repülőtéren startoló lökhajtásos gépek dübörgéséhez, mint néhány hatalmas repülőgép együttes zúgásához. A palackért nyúltam, és bőszülten a könyvszekrény mögé fújtam egész tartalmát. A szoba egy szempillantás alatt megtelt undorítóan édeskés szaggal, mintha máris ezer elhullott légy tetem rothadna. Azt hiszem, erre mondják, hogy a baj nem jár egyedül. A légyzümmögés azonban megszűnt. Mielőtt ablakot nyithattam volna, csengetés hallatszott. Annyi józan eszem még maradt, hogy nem viselkedtem úgy, mint a bohózatok szereplői, akik telefoncsengetéskor az ajtóhoz rohannak és fordítva. Azonnal tudtam, hogy az ébresztőóra csörög, én magam állítottam be erre az időre, az éles hangra mégis egész testemben megremegtem. Általában nem vagyok ijedős. Lenyomtam az ébresztőóra gombját, és az ablakhoz mentem. A szétporlasztott folyadék nyilván nem is olyan ártalmatlan, mint ahogy a gyártó cég állítja a használati utasításban. Teljesen elkábultam. Ezúttal valóban a telefon csengett, felemeltem, kookáztatva, hogy megfulladok a fojtogató bűzben. A rádió telefonoskisasszonya megtartotta a szavát. Csodák csodájára.

— Mi volt a tét? — kérdezte kellemes hangján.

Uralkodtam magamon, magamba fojtottam a gorombaságok özönét, amelyek már-már a fejére zúdultak. Minden máshoz inkább vdlt kedvem, mint hogy egy nővel édelegjek, akiről azt sem tudom, milyen.

— Mit állított? Hogy közvetítette a rádió, vagy hogy nem? — folytatta nyájasan.

— Hogy nem közvetítette — vakkantoíttam. Elfelejtettem már, mit fecsegtem neki összevissza.

— Valóban? — ujjongott. — Akkor valószínűleg nyert. Gratulálok.

— Mi az, hogy valószínűleg? — Elképzeltem, hogy vastag a lába, de ez nem segített.

— Legyen egy kis türelemmel — dévajkodott. — Én is türelmes voltam, amikor egyfolytában foglaltat jelzett a telefonja.

Udvariasságra kényszerítettem magamat.

— Bocsásson meg, ikertelefon. Nem akartam gondot okozni...

Félbeszakított. — Ide figyeljen, sem az irodalmi osztály, sem a rádiójáték osztály nem közvetítette, ezt lenyomoztam. De van még egy lehetőség. A szórakoztató osztály. Néha ők is sugároznak krimit. Csakhogy azon az osztályon már senki nincs. Hanem ha valóban holtbiztosán akarja tudni, holnap felhívom.

Ez a holtbiztosán sehogy sem illett hozzá, de nem oktathattam ki, hogyan beszéljen.

— Nem is sejtettem, hogy vannak még a világon ilyen emberek, mint maga — bó- koltam.

— Klassz. Ha megnyeri a fogadást, meghív egy pohár italra. Tulajdonképpen miben fogadtak?