Irodalmi Szemle, 1979

1979/8 - ÉLŐ MÚLT - Turczel Lajos: Novellairodalmunk 1918 és 1938 között

Az 1938 előtti kisebbségi társadalom feudális maradványainak és polgári rétegeinek ábrázolásában az egykorú novellának szintén nagy szerepe van. Azt a felbomlást, széthullást, mely a földbirtokosi és megyei-törvényhatósági dzsentrinél az államfordulat után azonnal megkezdődött és intézményesített módon folytatódott (birtokkisajátítások, kiutasítások, az állampolgárság megvonásai), Darkó All a bál című novellája szug- gesztívan ható haláltáncként mutatja be. Egy másik Darkó-írás, a Görögtűz egyrészt azt példázza, hogy a régi közhivatalnokságnak és közalkalmazottságnak az új impérium által történő fölszámolása a dolgos és jóravaló értelmiség és kispolgárság ezreit is földönfutóvá vagy munkanélkülivé tette, másrészt arra mutat rá, hogy a dzsentri és dzsentroid réteg osztálygőgje, kasztszelleme a legnagyobb csapások elviselése után újjáéledt. Arról az életmódról, életstílusról, mely a pusztuló úri rétegeknél és a hozzájuk szívesen idomuló vagyonos kereskedő, iparos és értelmiségi családoknál uralkodott, N. Jaczkó Olga és Szenes Piroska félig kritikus, félig nosztalgikus ábrázolást nyújtanak (N. Jaczkó: Ezerjófű; Szenes: Nyárelő). A krajcáros életszínvonalú, de a cselédtartáshoz szívósan ragaszkodó és abban szinte státusszimbólumot látó kispolgárság életét N. Jaczkó Olga, W. Wimberger Anna, Palotai Boris tolla eleveníti meg a leghatásosabban (N. Jaczkó: A megátalkodott; W. Wimberger: Az örökség; Palotai: Ébredés), az értelmiségi ember intellektuális és morális hiányérzeteiről és különcködéseiről pedig Sándor Imre, Kaczér Illés és Tamás Mihály írnak előszeretettel. (Sándor: Öröm; Kaczér: Tá- togó; Tamás: Budapesti utazás.) A polgárság életét bemutató novellák gyakran érintik azt a súlyos egzisztenciális válságot, amelybe a kistermelő rétegeket a gyáripar konkurenciája és a gazdasági világválság juttatta, és képet adnak a régi polgári erkölcsök fölbomlásáról ős az új viszonyokhoz, versenyszabályokhoz és üzleti stílushoz való alkalmazkodás kísérleteiről (Tamás Mihály: Szüreti bál).

Az 1938 előtti novellaírásunk a szlovákiaiság tükröztetése mellett, illetve azon belül is a témák és motívumok nagy gazdagságát mutatja.

Jelentős helyet foglalnak el benne a szerelmi történetek, vagy a szerelmet mellékmotívumként, jellemzés-kiegészítőként felhasználó novellatípusok. Ritkák és szinte kivétel nélkül a népi élethez kötöttek a szerelmi idillek, melyek egyrészt Mikszáth és Gárdonyi hamvas-romantikus falulátását örökítik tovább (Darkó: A remetemadár), másrészt már a szerelem és a munka kettősségében gondolkodó Móriczhoz és népi irodalomhoz igazodnak (Sellyei: Tizenhat liba pásztora; Tamás Mihály: Vásár). Az úri és polgári környezetből építkező történetekben a szerelmet többnyire a viszony helyettesíti, és a közömbös, önző vagy hivatásuknak élő férfiakkal meddő ábrándozásokba merülő szép- lelkek, görcsösen férjhez menni akaró özvegyek s vénlányok és rámenős démonok állnak szemben (N. Jaczkó: Ezerjófű; Palotai: Ébredés; Sándor Imre: Öröm; Szenes: Nyárelő).

A korszak novellistáinál nagy keletje van a mindennapiságtól élesen elütő történeteknek, extrém lélektani témáknak, melyek a műfajra erősen jellemző különösség-igény- nek túlzott mértékben igyekeznek eleget tenni. Főképp az orvosíró Sebesi Ernő novel - lisztikája (és drámaírása) bővelkedik az ilyen szélsőséges tárgyakban (Rögeszme, Hektor János végzete), de Egri Viktor és Rácz Pál is gyakran élnek velük (Egri: A kutya; Rácz Pál: Furcsa emberek című kötete). Ide soroljuk az utópisztikus jellegű témát, melynek legérdekesebb feldolgozása a korán elhunyt Török Gézának A szérum című novellája. Ezzel a huszas évek elején született írással meglepő téma-rokonságot mutat Karéi Čapek későbbi híres antifasiszta drámája, a Fehér kór.

Érdekes árnyalatot, színfoltot képeznek azok a novellák, amelyeknek híres irodalmi vagy történelmi személyiségek a hősei. Ezt a típust — néhány alkalmi művelő (Asguthy Erzsébet, Farkas István] mellett — két író rendszeresen kultlválta: az emigráns Jarnó József és az 1938—1945 között fellépő L. Kiss Ibolya. Mindketten külön kötetet jelentettek meg ilyen jellegű írásaikból (Jarnó: Magyar miniatűrök; L. Kiss Ibolya: Tátraalji rapszódia). Ennek a novellatípusnak a szlovákiaiság szempontjából is komoly jelentősége van, mert a kisebbségi társadalomnak az egyetemes nemzeti hagyományokhoz való ragaszkodását fejezi ki.

Az első korszak irodalmának eszmei arculatáról az eddigi irodalomtörténeti és kritikai feldolgozásokban igen sok szó esett. És nemcsak nálunk, hanem általános magyar viszonylatban is kialakult az a nézet, hogy az 1918 után kibontakozott csehszlovákiai magyar irodalom a művészi színvonal terén jóval elmaradt a magyarországi és erdélyi