Irodalmi Szemle, 1979
1979/6 - ÉLŐ MÚLT - Szénássy Zoltán: Móricz Zsigmond szlovákiai útjainak sajtóvisszhangjából
Móricz Zsigmondot... A nagy írót virágokkal díszített négyesfogat vitte a Tátra szállóba, hosszú kocsisor élén. Itt Vladár polgármester köszöntötte a vendégeket, ahol fogadást adtak tiszteletükre. Az irodalmi előadást a városi színházban tartották... Hétfőn a Pozsonyban is nagy sikert aratott Ady-műsorral még egy estét kellett tartani a polgári Körben... Szent-Ivány József képviselő meghívására azután Bejére utaztak. A művészpárt a Kör udvarán a főiskolások fáklyáscsapata búcsúztatta el s a könnyekig meghatott Móricz Zsigmond a közönség harsány éljenzése közben szállt feleségével az autóba. Kedden Rozsnyón tart előadást.” Móricz 1927-es irodalmi körútja április 12-én Rozsnyón fejeződött be. Itt a városházán rendezték meg a szerzői estet, A siker, amely kísérője volt a szlovenszkói útnak, itt nemcsak az öröm, hanem a fájdalom könnyeit is előcsalta az író szeméből. Az előadás utáni napon kiment a rozsnyói temetőbe, Bandi fia sírjához. A rozsnyói lap, a Sajó- Vidék április 7-én ír először az irodalmi estről „Móricz Zsigmond felesége Rozsnyón” címmel. Majd az emlékezetes fellépés után, az április 14-i számban „Rozsnyó nagy napja” címmel számol be a Móricz-házaspár szerepléséről: „Móricz Zsigmond és neje a magyar irodalom és színművészet két reprezentánsa eljött hozzánk, hogy zengzetes magyar nyelven az irodalmat még jobban megszerettessék... A magyar Géniusz ezen bevonulását nagy szeretettel várta közönségünk, mert e hét elején már nem lehetett jegyet kapni, sőt a másodrendű helyeket is első helynek adták el. A városháza nagytermét teljesen megtöltötte publikumunk. Szkalos Emil rövid megnyitója és a vendégek üdvözlése után Móricz Zsigmond lépett a színpadra, hogy Európa irodalmi életéből olvasson fel. Szűnni nem akaró taps fogadta a zömök típusos magyar embert, ki kedves s és sz kiejtésével összehasonlítást tett az Olasz, Francia, Német és Magyarország irodalma között. Majd felesége, Simonyi Mária hatalmas fehér virágcsokorral lépett a színpadra s szavalta el férje balladáját „Bánhidi Máriát”... Azt, hogy mit adott Móricz Zsigmond ezzel az előadói körúttal a szlovákiai magyarságnak, s főként az egyetemi ifjúságnak, érzékelteti Szalatnai Rezső, a már említett írásában: „Magányosan és elhagyottan élt a kisebbségi magyarság fiatal értelmisége az első világháború után, Prágában, Pozsonyban, Brünnben, az európai egyetemi városokban és Szlovákia akkori gimnáziumi városaiban... Éreztük Móricz epikai hitelét, s a mondatok, az ő mondatai lassan társultak Ady verssoraival. így szövődött össze a húszas évek derekán Pozsonyban és egyebütt az új magyar szellem élménye és képe... Mi ott ültünk, tisztán és szerényen, a kis padlásszobákban és sírtunk a Hét krajcár szívszorító magyar szegénységében, mintha a mi kezünk is ott járna az alko- nyuló szobában a bútorokban, az anya kezével együtt, krajcár kereső piruló izgatottságban. Miénk lett az író, miként a többiek mind, a magyarok, a nevelők... Mikor egyszer Pozsonyba jött, mert a felesége a színházban szerepelt, vártuk az állomáson. Kiszáll a fülkéből, alig indulunk meg a kijárat felé, hozzámhajol: „Párkányban, az állomás előtt két új ház van, friss!” Mindent számon- tartott, számolt, egyeztetett. Megmutattam neki a régi városrészt, a Dómban álltunk a félhomályban, a Káptalan utca csöndjében, a Zsidó utca sarkán, a Dunánál a Vár alatt. „Hol vannak a kiskocsmák? — kérdi — hagyj magamra, bemegyek.” Mikor egy óra múlva érte jöttem, teleírt papírok feküdtek borospohara mellett... 1927-ben jött először közénk. Móricz Zsigmond volt az első író, aki átlépte a trianoni határt s eljött az új sorsban élő magyarokhoz. Mindkettőnek nagy élmény ez a találkozás. Magyar diákok hozták az országba, körútra. Nevelő, erősítő, megszépítő találkozás volt ez ... Útjára elkísérte második felesége, Simonyi Mária a színművésznő, aki az estéken is szerepelt. Az egész körút egyetlen diadalmenet volt... Móricz itt több volt, mint író, a nemzetet képviselte... Barátunk lett, pedagógiai leckét adott mindenkinek, hogyan kell a fiatalsággal bánni. Könnyen tehette, mert nem volt hiú és féltékeny, szerette a tehetséget, mert a magyar életet nézte, nem a magáét. Ez a titok Móricz Zsigmond és a szlovákiai magyar fiatalság kapcsolata körül. Fiatalok, borzosok voltunk, s ő az igazi nagy író, nem átalotta érkezése előtt végigolvasni ifjúsági folyóiratunkat, a losonci „A Mi Lapunkat", egy egész évfolyamot. Tudni akarta, micsodák ezek a hangos fiúk. Elolvasta verseiket, cikkeiket. Mikor összeültünk vele, komolyan bírált és dicsért, pirultunk az örömtől s az igazságtól. Hát lehetséges ez? Hozzánk ereszkedik ez az igazi író, így! Lehetséges volt. Mester, mondottuk neki. De ő megállított mondat közben, egy elhárító mozdulattal „Mondd csak, Zsiga bátyám!”... így lett ő a mi
