Irodalmi Szemle, 1979

1979/6 - ÉLŐ MÚLT - Szénássy Zoltán: Móricz Zsigmond szlovákiai útjainak sajtóvisszhangjából

Zsiga bátyánk, talán előbb itt, mint Budapesten s egyebütt a köréje gyűlő magyar fiatalok közt. Barátunk lett, életünk figyelője, utaink egyengetője.”

Útja után rövid időre Móricz is megírja a maga reflexióját a tapasztaltakról, a szlovákiai magyar ifjúságról. A tollával rajzolt kép azt mutatja, hogy milyen a szlovákiai magyar ifjúság, s milyen körülmények között él és dolgozik. A Pesti Napló 1927. 89. számában „Az új generáció” alatt ezt írja: Húsvét előtt két hetet töltöttem a szlovenszkói magyar ifjúság között, s néhány szót akarok mondani, amit tapasztaltam, a magyar ifjúságnak. A szlovenszkói magyar ifjúság oly példátlan nehéz körülmények között él, amilyenről a régi időben sejtelme sem lehetett az embernek. Idegen nyelven kell tanulnia, s most ezeknek a gyerekeknek egy új nyelven kell tökéletesen kifejeznie magát. Ehhez járul, hogy gazdasági és politikai okok miatt az egész magyarság elszegényedett, különösen a középosztály, amely már tradíció miatt is szellemi munkára adja a gyermekeit... Azt hinné az ember, hogy elvesztik erejüket, ellenálló- képességüket s kitartásukat. S nem így van. Sok fiatalemberrel voltam együtt s eleinte meg voltam lepve, hogy a sarjadó ifjú lelkek, mint komoly s megbízható férfiak tárgyalnak velem ... A fiúk egyszerűek és komolyak. Megbízhatók. Nem mennek túl a lehetőségek határain, de azt ki is használják ... Ezek a fiatalemberek az élet egyetemleges súlya alatt tűrnek és dolgoznak. Az apák a régi ideológiának a rabjai; a fiúk modern reálpolitikusok. Magyarok s kultúremberek. Dolgoznak, tanulnak és alkotnak. A szlovenszkói magyar ifjúság az ottani magyarságnak a legmegbízhatóbb rétege... Legnagyobb emlék és legszebb eredmény, hogy ezzel az ifjúsággal megismerkedhettem. Az apák szinte álomvilágban élnek, a régi emlékek regösei és lovagjai, a fiúk a mai élet egyszerű, komoly munkásai.” Ezek után érthető s nem véletlen, hogy Győri Dezső nevezetes verseskötetében, az Üjarcú magyarokban, a legfontosabb versciklust Móricz Zsigmondnak dedikálta: „Móricz Zsigmondnak, a kisebbségi fiatalság nagy megértőjének és barátjának.” Móricz Budapestre hazatérve nem szakadt el a szlovenszkói magyarságtól, sarjadó irodalmától. Sőt, elmondhatjuk, hogy ettől kezdve lett fő patrónusa és közvetítője az egyetemes magyar irodalom felé. Fórumot, lehetőséget teremtett arra, hogy a szlovákiai magyar írókat a magyarországi közönség is megismerhesse. Győri Dezső említett verseskötetéről a Nyugatban ír méltó és igen elismerő kritikát. S ebben a szellemben ír cikket Új magyar irodalmak címmel a PMH 1927. IV. 23-i számában: „Ennek a fának [egységes magyar irodalom] gyökérhajtásaiból sarjai támadtak. Ezeknek a fiatal sarjaknak ugyanaz a karaktere lehet csak, ami az anyatörzsnek volt; de engedni kell, hogy a fiatal fák saját életüket éljék. Ezt a képet mondtam Szlovenszkón azoknak, akik megkérdezték, hogy van-e lehetősége annak, hogy a szlovákiai fiatal írók nagy serege új irodalmat teremtsen. Van rá remény, sőt több, természetes törvény, hogy az következzék be. Teremtsék meg a maguk fórumát, minél előbb s pedig politikai függés nélkül. Mert jaj annak az irodalomnak, amely a politika bilincseit engedi magára kapcsolni, az az irodalom csupán a politikusok szócsöve lehet. És az irodalom nem tűr diktatúrát, mert ő maga is diktátor, fantáziája s érzelmi világának diktátora.”

Szombathy Viktor a PMH munkatársa kint, pesti lakásán kereste fel Móricz Zsigmondot, hogy közeli szlovákiai élményei, benyomásai felől érdeklődjön. Az interjú a lap 1927. április 27-i számában jelent meg. Az író rövid mondatokban érzékelteti a felvidéki városokban szerzett benyomásait: „Komárom — Feledhetetlen emlék. Legendás esténk volt. Úgy robbant ki valami váratlan lelkesedés, mint egy tavaszi virágpompa. Érsekújvár — Soha életemben úgy nem éreztem, hogy az egész város mindenestől úgy oda tudja adni magát egy írói szuggesztiónak. Léva — Nagy magyar lelkesedés (Ahová Nyitráról átjöttek autóval) nagy élményünk volt. Losonc — A legkülönösebb emlékem volt itt, a városházán, amelynek nagytermében a felolvasást tartottam, a folyosón két kép nézett rám a falról! Kölcseyé és Jókaié. Ez mélyen meghatott, s mikor a teremben azt a hallatlan zsúfoltságot láttam, amelyről azt mondták, hogy mindenki jelen van és pedig minden válaszfal megszüntetésével, arra valami hallatlan örömet éreztem, s már a harmadik mondatnál éreztem azt, hogy mindenki egész szivével be van kapcsolva. Rimaszombat — Talán a csúcsa volt az egész útnak. Azt az őszinte lelkesedést, meleg, nagy ragyogást, csak átérezni lehetett, ami ott köriil- özönlött. Rozsnyó — Ahol a kisfiam sírját díszítették virágokkal, tulipánttal, szinte megrendített a város asszonyainak gyöngéd, angyali jósága. S a legérdekesebb volt talán Pozsony, mert Pozsonyt valósággal meg kellett hódítanunk, de hálistennek, a má