Irodalmi Szemle, 1979
1979/1 - FIGYELŐ - (tóth l., gágyor, mészáros l.): Tollhegyen
A drámai művészetek kritikai irodalmát a csehszlovákiai magyar sajtóban csaknem teljes egészében a színibírálat jelenti. A zenés színházi és bábszínházi kritika, valamint a rádió-, film- és tévéblrálat majdhogynem ismeretlen fogalma, rendszertelenül felbukkanó, kezdetleges szinten művelt, s Inkább csak a kommentálásra, ismertetésre szorítkozó műfaja nemzetiségi írásbeliségünknek. A legfejlettebbnek e tárgyban színikritikánk tekinthető. A felső fokű jelző azonban ne tévesszen meg senkit. Színikritikai gondolkodásunk és — irodalmunk fogyatékosságairól, korlátairól az utóbbi időben eleget beszéltünk, így most talán el is kerülhetném a részletezésüket. Egy dolog azonban mindenképpen ide kívánkozik. A szlovák zenés színházi kritika jelenlegi helyzetéről beszélve Márián Jurík mondta el a szóban forgó megbeszélésen, hogy két, szakmailag is képzett szerkesztő esetétől eltekintve a kortárs szlovák zenekritikát olyan emberek művelik, akik inkább csak egyéni érdeklődésükből indíttatva, főfoglalkozásuk mellett, mintegy „másodállásban” végzik ezt az egyébként igen fontos és teljes embert kívánó munkát. Nem csodálható hát, ha ezen írások szakszerűsége, hozzáértése, tájékozottsága nem egy esetben megkérdőjelezhető. Nos, a szlovákiai magyar színibírálatnak sem más az egyik alapvető gondja. Játékszíni Színházi recenzenseinknek — számban sincsenek sokan — kivétel nélkül csupán a sokadrendű feladata a játékszín figyelése, aminek természetes következménye, hogy a színházi és színikritikai gondolkodásunk tele van fehér foltokkal. A jelenlegi helyzeten az eddiginél is következetesebb odafigyelés és legtervezet- tebb szakosodás tudna csak segíteni, tehát ama törekvés, hogy a negyed- vagy ötöd- állásban születő szlovákiai magyar színibírálat legalábbis másodállássá — eszményi esetben azonban főállássá — lépjen elő. A tanácskozás résztvevői közül — az eddigi eredmények nyugtázásával párhuzamosan — többen is a kritikai és önkritikái igényesség növelése, a művészi és kritikai tevékenység színvonalának emelése mellett szólaltak föl. Marián Mikola professzor véleménye szerint a kortárs szlovák színikritikai gyakorlatot a szokványos újságírói klisék eluralkodása, s nempedig a kritikai fogalmak és terminus technicusok szakszerű és pontos használata jellemzi. Hasonlóképpen vélekedik Marián Jurík is: „Gyakorlatilag a kritikák nagy része informatív, beszámoló jellegű”. Az elemzésekben nemegyszer éppen az új mű és új inszcenáció értelme és lényege sikkad el. S ha a jegyzettel elsősorban a szlovák és szlovákiai magyar színikritika között keressük a párhuzamokat, itt rögtön meg is állhatunk: ugyanez elmondható a mi játékszíni jegyzeteinkről Is. Peter Valót idézem: „Manapság mindenütt sokat beszélünk a minőségről, de az egyelőre inkább csak vágy, mint valóság.” Valóban? Mi is inkább az igenlő válasz felé hajlanánk. A továbblépés érdekében „szükségesnek látszik bebiztosítani a mű- kritika szakszerűbbé válásának feltételeit, kibővíteni annak műfaji és stiláris eszközeit, a napi és az időközi sajtóban nagyobb teret kell kiharcolni a műkritikának .. (Marian Mikola). A felsoroltak önmagukért beszélnek, kötelező érvénynyel bírnak nemzetiségi viszonylatban is. Nincs kibúvó, nincs könnyítés: adott lehetőségeinken belül — és azokkal élve — meg kell találnunk érvényrejuttatásuk formáit, módozatait, eszközeit. Nagy távolságok vannak színházi és színikritikai gondolkodásunk között is. Tudomásul kellene végre vennünk, hogy „A kritikus a művész alkotótársa, s nem pedig személyi káderfelelőse. Maga a kritika elválaszthatatlan része a színházi gondolkodásnak.” (Peter Való) Persze, csak akkor, ha van becsülete, ha van hitele. Ha nemcsak másokkal, hanem önmagával szemben is igényes. Ha „a kritikus egy tudós intellektusával s egy művész szivével rendelkezik.” Mert eredményre csak így juthat, és színházi kultúránk is csak így léphet előbbre. (tóth l.j Aki nem tud arabusul... November 5-én, vasárnap, a budapesti televízió gazdag színházi műsort kínált. Már előre örültem annak, hogy csak úgy, ci- pőpucolás és vasalt ing nélkül, ki nem mozdulva otthonról, papucsban ismerked- hetem a magyar szlnházkultúra egy részével. A tévé délelőttre egy ötven perces
