Irodalmi Szemle, 1979

1979/9 - FIGYELŐ - Varga Erzsébet: A szlovák Petőfi-portré kialakulása

A szlovák Petőfi-portré kialakulása

Csukás István: Petőfi a szlovákoknál

Csukás István a szlovák Petőfi-kép formálódását és végleges kialakulását vizsgálja most megjelent könyvében. Mi lehetett az oka annak, hogy mikor Petőfit már az egész- haladó Európa elfogadta, magáénak vallotta, a szlovákok még mindig „renegátként”, nemzetárulóként emlegették, s Hviezdoslavig nem is talált méltó tolmá- csolóra? Csukás meggyőző érvekkel bizonyltja, hogy Petőfi szlovák recepciója mindenkor a szlovák és a magyar nép politikai kapcsolatainak a függvénye volt, tehát „a szlovák Petőfi-kép nemcsak a két irodalom kapcsolattörténeti témája, hanem egyben a magyar-szlovák viszony alakulásának a vetülete is az adott történelmi szakaszban. Vizsgálatát tehát nemcsak tudományos, hanem politikai szempontok is indokolják”. A feltárt anyag politikai jellegénél fogva Csukás a politikai történet nagy fordulóihoz igazítja könyvének egyes fejezeteit, s eljárását csak helyeselhetjük.

Hogy a szlovákság miért utasította el oly sokáig Petőfi költészetét, ugyancsak politikai okora vezethető vissza. A magyar liberális középnemesség az 1848—49-es mozgalom első szakaszában nem volt képes megérteni a nemzetiségi kívánságokat. A bécsi elnyomók ellen irányuló haladó nacionalizmus tehát a nemzetiségek irányában retrográd erővé vált, s végül az ellenforradalom táborába taszította Štúré- kat. (Persze Štúr és hívei nem tudták maguk mellé állítani a szlovák néptömegeket; két fegyveres akciójuk ezért sikertelen. Csukás rámutat, hogy míg a Štúrék szervezte ellenforradalmi csapatokban 1848. szeptemberében 4000, decemberben pedig csupán 750 fegyveres vett részt, a szlováklakta megyék közül 10 000 újoncot küldtek a forradalmi hadseregbe.)

Az 1860-tól az osztrák-magyar kiegyezésig tartó időszak nagy lehetőségekkel

terhes. Szlovák részről ezt mindenekelőtt az 1860 tavaszán induló Sokol című folyóirat szemlélteti, amely a nyelvi harc változatlanul aktuális követelésein túl a közeledési készséget is hangoztatja. Csukás az első évfolyam végén közölt szerkesztőségi cikket idézi bizonyítékul: „Nyelvünket és annak jogait... védelmezni és kiterjeszteni kívánjuk, jól tudva azt, hogy amíg a nemzet nyelve virágzik... maga a nemzet nem pusztul el... Magyar honfitársainkat barátainknak tekintjük, csak a magyarosításnak, a nemzetárulásnak és a nyelvi elnyomásnak vagyunk ellenségei.” (Slovo o dalšom vydávaní Sokola. Sokol, 1860. dec. 5. 22. sz. 187. 1.) Ebből az Időszakból származik Petőfi első költői visszhangja a szlovákoknál. Jakub Grajchtman Petőfimu (Petőfihez) című kéziratban maradt verséről van szó, amelynek esztétikai értéke ugyan erősen vitatható, „elsősége” azonban tagadhatatlan. Az első Petőfi-fordításokat ugyancsak a politikai légkör átmeneti enyhülése hozta meg: Viliam Pauliny-Tóth kezdeményezésének azonban sokáig nem akadt folytatása. Nem is csoda, hiszen a kiegyezést követő években kibontakozó erőszakos magyarosítás elkeseredett harcra kényszerítette a szlovákságot, s Petőfi — mint „renegát”, „odrodilec” — elutasítása lényegében a magyarosítás elleni tiltakozás egyik formája volt, annál is inkább, mivel Petőfi neve gyakran került a magyarosító erőszak zászlajára.

A kiegyezést követő évtizedben azonban nyilvánosság elé lép egy új írógeneráció, amelynek tagjai mesterüknek vallják Petőfit. Koloman Banšell írja a Petőfihez intézett — időrendben második, megjelenését tekintve pedig az első — szlovák költeményt, amely a Minerva című almanachban jelent meg 1869-ben Petőfimu (Petőfihez) címmel. Az árnyaltabb, igazabb Petőfi-kép azonban csak a századfordulón alakult ki, Hviezdoslav fordítói tevékenysége nyomán. A Slovenské pohľady 1903-as évfolyama 21, a további két évfolyam pedig újabb 21 Petőfi-verset közöl Hviezdoslav tolmácsolásában. Ekkor azonban még csak Hviezdoslav személyes tekintélye törte át a szlovákság és Petőfi közé épített mesterséges válaszfalat. A szerkesztő, Škultéty — Csukás szerint — „Nem az elveit adta fel, hanem fejet hajtott a legnagyobb szlovák költő előtt.” Hviezdoslav pedig „a saját meggyőződése szerint szolgálta a szlovák nép igazi érdekeit, s ezek