Irodalmi Szemle, 1979

1979/1 - KRITIKA - Grendel Lajos: Szemelvények a gonosz asszony hagyatékából

s zúdul elő pusztítva. A lány nemcsak a gonosz asszony „bűneit” vállalja, hanem a szenvedését is. A gonosz asszony hagyatéka a magány s annak konok vállalása. A lány a részvétét adja oda, hogy cserébe megkapja a tudást, vagyis a magányt, a kivetettséget. Csakis ennek a magányosságnak a fényében láthatja a világot olyannak, amilyen, pontosabban: a magányosság az ára annak, hogy lássa a világot.

Akiben a belső hang megszólal egyszer, annak örök nyugtalanság lesz az osztályrésze a földön. Hűtlenné lenni mégsem szabad hozzá, a hűtlenség itt aljas árulás volna. Tehát a kézfogás, a részvét volna az író mindenkori kötelessége? Fogalmazzunk szigorúbban: elemi kötelessége. Ugyanakkor a vállalt magány, a lényeglátás kiszakít a spontán, a hétköznapi létezés bizalmasságából. A lét „tudása” kitaszítottság. A felvilá.- gosult (megvilágosodott) tudat kiszakít bennünket természet és ember ősi, primitív, ontikus egységéből. Az írónak mégsem lehet más választása. Feladata, sőt kötelessége, hogy kiszakítsa a dolgokat hétköznapi, intim, fetisizált környezetükből, s valódi természetükre mutasson rá. Kovács Magda is ezt teszi. Vakmerő tettéért cserébe az ott- hontalanságot kapja, mint a Fejírírem, a Hazugság nélkül vagy az Esőben hőse. Az otthontalanság, a kitaszítottság állapotát persze Duba Gyula és Gál Sándor is körüljárták már mint vissza-visszatérő, történelmi szituációba ágyazott, illetve abból dedukált közérzetet. Mégis, szinte első látásra észrevehető, hogy Kovács Magda hőseinek otthontalansága más természetű. Pedig ők is a faluközösségből szakadtak ki, s mégsem csupán azért boldogtalanok, mert körülményeik mostohák, mert, mint például a Lujza utca három elbeszélője s az őt körülvevő vénasszony- és vénemberszörnyek, egy förtelmes nyomortanya lakói. Boldogtalanok és otthontala-. nők volnának akkor is, ha egész életüket egy hatszobás luxusvilla budoárjában lebzselhetnék át abszolút gondtalanul. E novellák jelentéstartományának szociológiai vagy lélektani szempontú megközelítése éppen ezért elhibázott kísérlet volna, és csakis féligazságokhoz vezetne. Kovács Magda hősei ugyanis a lét kihívásaival viaskodnak, nem a társadalomban, hanem a létben otthontalanok. Otthontalanságuk ontológiai gyökerű, bár természetszerűleg tartalmazza annak szociológiai és lélektani természetű aspektusait is, de csak másodlagosan, nem az okok, hanem a következmények síkján. Kovács Magda hőseitől idegen mindenféle világmegváltás és messianisz- tikus lobogás. Igazán újat ezáltal hoz prózánkba. Ezek a hősök nem Zsigulira áhítoznak, nem is gyors karrierre, semmi esetre sem konzumcikkekkel berendezett összkomfortos álboldogságra. Az öntudatlan létezésből léptek ki, egy megszűnőben, felbomlásban levő bizalmasság helyébe próbálnak maguknak valami mást teremteni, újbizalmasság, új egyértelműség után sóvárogva. Hírmondói a valahol a lélek legmélyén elkezdődött átstrukturálódásnak. Képlékenyek, bizonytalanok, bizalmatlanok.

Érthető hát, hogy Kovács Magda fokozott figyelemmel fordul belső világuk felé, ami persze egyáltalán nem jelenti azt, mintha novellái csupán lélektani szondák volnának. Egy-két kivételtől eltekintve valamennyi belső ábrázolása annak a viadalnak, amely az elvesztett intimitás visszaszerzéséért folyik. Hőseinek viselkedése, reagálása, álláspontja különböző. Lázadó (Fekete szél, Lujza utca három), rezignált (Esőben, Fejírírem), ironikus (Halálos kimenetelű álom). Az irónia megjelenése talán az írói továbblépés leginkább járható útját jelzi. Novelláinak világát tehát külsődleges cselekményesség, anekdotikus történetek helyett e belső küzdelem ábrázolásának aprólékos, pontos leírása tölti ki. A leírások belső fűtöttsége, elemi erejű feszültsége feszíti szét a konvencionális novellaszerkezeteket, s forrósítja át novellái stílusát. E belső viadal leírása az a forró mag, amely egyetemes érvényű látomásba rántja a széttöredezett világot, s amelynek prizmáján át ezt a világot többnek és másnak látjuk a dolgok rendezetlen halmazánál. Egyre kevésbé tudunk szabadulni a gyanúnktól, hogy Kovács Magda mitológiát ír. Különösen tanulságos lehet ebből a szempontból a Halálos kimenetelű álom, amelyben, bár a novella nem tartozik a kötet kiemelkedő írásai közé, e mitológia mintegy feltételes módba kerül. Mégis úgy véljük, korunkban minden mitológia csakis ironikus megkérdőjelezettségében lehet hiteles, tehát érvényes. E megkérdőjelezettség másik — tragikus — változata a kötet egyik kiemelkedően szép novellája, a Jaku nem hazudott.

Aki mitológiát ír, mint Kovács Magda is teszi, az annak minden törvényét maga teremti meg. Napjainkban kiüresednek, elhalnak a műfaji kánonok, nem kis mértékben azért, mert fokozottabban tudatosítjuk, hogy a priori formák helyett helyénvalóbb,