Irodalmi Szemle, 1979
1979/9 - Kulcsár Tibor: Fábry Zoltán szépirodalmi próbálkozásai
Kulcsár Tibor FÄBRY ZOLTÁN SZÉPIRODALMI PRÓBÁLKOZÁSAI Fábry Zoltán öt évtizedes esszéírói, kritikusi és publicisztikai munkásságának mindmáig legkevésbé ismert szakasza az író pályakezdő korszaka. 1925-ig közel kétszáz különböző műfajú és terjedelmű írást jelentetett meg a csehszlovákiai és az erdélyi magyar lapokban. Ezekből a felszabadulás után kiadott, túlnyomórészt még az író életében megjelent, tehát általa válogatott és összeállított kötetekben negyvenegy, vagyis az írásoknak alig egy negyede jelent meg. Nem közölt írásainak javarészét a Madách Kiadó gondozásában a közeljövőben megjelenő összegyűjtött írásainak első kötete tartalmazza. Fábry Zoltán pályakezdése című tanulmányomban az írónak 1925-ig tartó első alkotói korszakát vizsgálom. Munkámban Fábry pályakezdő korszakának olyan területeivel is foglalkozom, amelyeket eddig csak részben, vagy egyáltalán nem dolgozott fel az irodalomtörténet és a kritika. Ilyen például a húszas éves elején írt elbeszéléseinek ismertetése, karcolatainak és verseinek elemzése. Foglalkozom az annak idején sehol sem közölt és sokáig elveszettnek hitt Bécsi Haláltánc-ének: 192V című első nagyobb terjedelmű tanulmányával, az Elfelejtett élet című háborúellenes esszéjével, továbbá kritikai és publicisztikai írásaival, azokat is vizsgálva, amelyeknek kötetben való megjelenését az akkori Fábryra jellemző, de a későbbi években már túlhaladott s az író által nem vállalt eszmei tartalmuk gátolta. Az itt közölt részlet tanulmányom egyik fejezete. A) ELBESZÉLÉSEI Az első világháborúból meggyötörtén, betegen és kiábrándultán hazakerült „gyerek- hadnagy” mohón és szertelenül veti rá magát az irodalomra. Már ekkor is alig mozdul ki stószi magányából, sokat olvas, és maga is megpróbálkozik az írással. A kassai Esti Újság 1920. január 3-i száma közli A bot című elbeszéléséit.1 Ez az első nyomtatásban megjelent műve érezhetően magán viseli a hányatott sorsú kezdő irodalmár pesszimizmusát. Gondolatvilágára jellemző a kor determinálta emberi kiszolgáltatottság érzése, de az írás már sejteti alkotójának az emberi jóságba vetett hitét, a későbbi íróét, aki az Embernek az élet, a valóság feletti hatalom hitével kötelezi el riiagát egy magasabbrendű „emberirodalom” kialakításának. A főhős itt még szánalomra méltó figura, míg későbbi írásainak hősei a humánumot, az emberi méltóságot megtestesítő Emberré magasztosulnak. Az elbeszélés naiv tanúságtétel az emberi jóságról egy meglehetősen mindennapi téma felhasználásával. Az öregember irigyli a falábú kovácsot, aki vaspánttal ellátott műlábával „minden keserűséget belegyilkolhat a földbe egyforma büntető ütésekkel”, s botjával „kegyetlen számítással szúrhat és kegyelmezhet — nagyobbat és kisebbet”, míg neki csak egyszerű botja van, amellyel nem tudja kellőképpen a földet bántani. De * A tanulmányt szeptemberi és októberi számunkban közöltük. — A szerk. 1. A bor a kassai Esti Ojság 1920. jan. 3-i számában (XV. évf. 2. sz., 2—3. I.) felent meg először. Az Irodalmi Szemle 1970. évi 1. számában közli újra (8—10. I.). Könyvalakban a Vigyázó szemmel című kötetben található Fábry lábjegyzetével: „Ez az első nyomtatásban megjelent írásom”.
