Irodalmi Szemle, 1979
1979/8 - KRITIKA - Tóth László: Gál Sándor tizenegyedik könyvéről
Tóth László GÁL SÁNDOR TIZENEGYEDIK KÖNYVÉRŐL Ha nem óvakodnék a felsőfokú jelzőktől, amelyek írót és olvasót egyaránt félrevezethetnek, Gál Sándort bizonyos értelemben a jelenkori csehszlovákiai magyar irodalom egyik legérdekesebb, legösszetettebb és leginkább vitára serkentő alkotójának is nevezhetném. S akár közelébe férkőznék az igazságnak az ilyen sommás, kinyilatkoztatásszerű értékeléssel, akár nem, annyi mégis bizonyosnak vehető, hogy ugyancsak itt lenne már az ideje Gál eddigi írói útját a maga teljességében, összefüggéseiben felmérő és felmutató pályaképnek, amely érdemlegesen kijelölhetné nemzetiségi irodalmunkban és szellemi életünkben elfoglalt helyét, annak alakításában vállalt szerepét, s nem utolsósorban magának az írónak is fogódzókat adhatna a továbblépéshez, alkotói erőinek a helyes irányban való kiteljesítéséhez. Annál is inkább, mivel íróink közt alig akad, aki az övéhez mérhető buzgalommal szolgálná a csehszlovákiai magyar írás ügyét. (Ami persze önmagában még nem különösebb érdem.) Másfél évtizeddel ezelőtt jelentkezett az első könyvével, s a napokban került a boltokba a tizenkettedik. Versek és novellák, gyermekversek és egy mesejáték, műfordítások és alkalmi könyvismertetések, egy regénykísérlet néhány fejezete és készülő falumonográfiájának megjelent részletei, s nem utolsósorban a számukban tekintélyesnek mondható publicisztikai írásai jelzik műfajait. A Liliomos kürtök — a sorban az utolsó előtti könyve — az író riportjait kínálja az olvasónak. Riportjait? Ne siessünk a műfaji meghatározással! Helyesebb, ha egyelőre csupán újságcikkeket mondunk. Amelyek ugyan hasonlítanak a riportokra, valójában mégsem azok. Ez a kilenc szerzői íves válogatás természetesen Gál Sándor eddigi újságírói opusának csupán egy kis töredéke. A gyanútlan olvasó tehát joggal tételezheti fel, hogy gondosan megrostált, alaposan megszűrt, színvonalas anyagot kap kézhez. És természetesen szigorúan megkomponáttat is, hiszen az ilyen gyűjteményeket esetenként a válogatás szempontjai is minősíthetik. Ezzel szemben, bár a besorolt anyagok mögül kiérezni ugyan némi rendszert, a Liliomos kürtök nemigen több a napi aktualitás szintjét alig meghaladó, elnagyolt írások füzérénél. Nagyjából negyvenkét könyvoldalnyi terjedelmű „tudósítás” a népéletről, tizenkilenc oldalnyi színész „portré” és százkilenc oldalnyi „jelentés”-sorozat a szerző volt szakközépiskolai osztálytársainak az érettségi utáni életútjáról — írhatnám le a tartalom- jegyzéket nézve. De ezek a „tudósítások”, „portrék” és „jelentések” valójában nem igazi tudósítások, portrék, jelentések, s nem is igazi riportok, s belőlük sem az írásra késztető momentumot, élethelyzetet, sem az egyes írások modelljeit, sem pedig magát az 'rót nem ismerhetjük meg alaposabban; ha csak annyit nem tudunk meg róla, hogy igencsak
