Irodalmi Szemle, 1979
1979/8 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Hodek Mária: „Én egyszerűen csak szerettem a balladákat...” (Beszélgetés Vargyas Lajossal)
Röviden: én nem a hangsúlyt tartom lényegesnek, hanem az ún. kiegyenlítődést illetve a relatív szólamszerűséget, s nekem ehhez az a bizonyos gyorsírással foglalkozó könyv kellett, mert ha az akkor nem akad a kezembe, ezt a munkát sose írom meg. A tanítvány megcáfolta a mestert? — János bácsi nagyon kedves ember volt, s én a mai napig hálával gondolok rá. Kapcsolatunk lényegében a verstani polémiák során kezdett megváltozni... nem éppen Jő értelemben. Ű ugyanis a magyar vers zenei, dallamból eredetiségét, fogantságát vallotta és én — a népzenekutatói — azt mertem neki mondani, hogy márpedig a magyar vers nem a dallamból, hanem a szövegből, nyelvi jelenségekből vezethető le. János bácsi, azt hiszem, ezt haláláig nem tudta nekem megbocsátani. Verstani szempontból az újat-mondás nagyságát bizonyos mértékig a könyv akadémiai vitája is jellemezte. — Ez a könyv roppant nagy feltűnést keltett, annyira, hogy a vitán zsúfolásig megtelt az Akadémia díszterme. A felszólalók között olyanok is szerepeltek, mint Illyés Gyula, Kodály Zoltán, Németh László. Több nézet csapott akkor össze — szenvedélyesen vagy kevésbé szenvedélyesen —, de úgy éreztem, hogy a többség mellettem foglalt állást. Németh László szintén mellém állt, de ennek volt háttere is, mert azokat a megállapításokat, amiket ő már korábban kimondott sőt le is írt, például, hogy a vers tömbökből épül fel; ő nem szólamot, hanem tagot, tagoló verset mondott... szóval mindezeket a megérzéseit általam látta bizonyítottnak, alátámasztottnak. Véleménye szerint ezt az elméletet közismertnek lehet nevezni? — Tudja, az az érzésem és részben meggyőződésem is, hogy a könyv már ugyan régen kéznél van, de az egyetemeken és egyáltalán az illetékes intézményekben sem igen tanítják... számukra még mindig hangsúlyos a verselésünk! A verstannal egyidőben jelent meg a „A magyar népzene” című könyv, melyet Kodály- lyal közösen állított össze. Hogyan került sor erre az együttműködésre? — Abban az időben, mikor még a könyvtár alkalmazottja voltam, létezett egy zene- tudományi bizottság, melyet alkalmilag hívtak össze. Az egyik ilyen összejövetelen Ojfalussy József, a minisztérium képviseletében kifejtette azt az igényt, hogy kellene egy új, reprezentatív népdalgyűjtemény, mely egyrészt a tudományos igényeknek is megfelel, másrészt a már publikált népzenei munkákat egyesítve, népszerűsítő célzattal is indulna. A feladatot rám osztották, noha én személyesen nem voltam jelen. Nem is akartam elvállalni, mert bizonytalannak éreztem az egész elképzelést. Később ugyanez a bizottság megint összeült, de akkor már Kodály is jelen volt, s én úgy vettem észre, hogy Kodálynak nagyon nem tetszik ez az egész dolog... valószínűen törtetőnek tartott engem. Aztán amikor látta, hogy én mennyire vonakodom az egésztől, fokozatosan kezdett fölengedni. Arra is gondoltunk, hogy újból ki kéne adni Bartók könyvét, aztán ezt megint csak nem találtuk egészen jónak. Végül is megállapodtunk abban, hogy kiadjuk a Kodály tanulmányát gyűjteményhez kapcsolva, bár a tanulmány már megjelent külön is. A gyűjtemény öszeállításával, szerkesztésével engem bíztak meg, ekkor már maga Kodály Is ragaszkodott hozzá, hogy a feladatot én vállaljam. A munka során nagyon sokat dolgoztunk együtt, azt is mondhatom, hogy közös elképzeléseinket, terveinket valósítottuk meg. Csanádi Imrével közösen, a következő „könyv” két év múlva, 1954-ben jelent meg a „Röpülj páva, röpülj” (magyar népballadák és báliadás dalok) címmel, a legnépszerűbb és legközismertebb népköltészeti kiadványaink egyike. — Ez a könyv már csak azért is jelentős számomra, mert hihetetlenül nagy lökést adott további balladakutatásaimhoz, Csanádi Imre, aki engem személyesen nem is ismert, csak a verstanomat, felkért, hogy készítsünk közösen egy balladaösszeállítást. Én már akkor, amikor hozzáláttunk a munkához, a balladáról, mint műfajról, esztétikailag és még néhány más szempontból is határozott ismeretekkel rendelkeztem. Érez
