Irodalmi Szemle, 1979

1979/8 - Kövesdi János: Beethoven: Holdfény-szonáta, opus 27/2 (novella)

a testére — mondtad, anyám, már a második találkozástokkor. — Milyen belülről, azt fürkészd ki, fiam.”

Mi volt most Puskás mérnök legnagyobb fájdalma? Az, ami életében csak egyszer történik meg az emberrel. Meghalt az anyja. De hogyan?

Puskásék a karácsonyt és a szilvesztert Irén — a felesége — szüleinél töltötték Komáromban. Amióta együtt vannak, minden nagyobb ünnepet ott töltenek, kifejezetten a felesége akaratából. Az ő szülei viszont mintha nem is léteztek volna. Rájuk évenként csupán egy hét jutott a nyári szabadságból. Fiuk „hűtlensége” igen bántotta Puskás Károlyt, amíg élt, feleségének pedig a szíve majd megszakadt, hogy ennyire hátat fordított nekik Karcsi, akit oly nagy szeretettel vettek körül. Puskás tudatában volt tékozló fiúi magatartásának, a lelkiismeret fel-felnyögött benne, ám ő elfojtotta a belső hangokat Ircsi kedvéért (akkor még így becézte), hogy „fel ne boruljon a családi harmónia.”

Puskás mérnök január közepe táján hirtelen Igen fáradtnak érezte magát. Ajánlatát, hogy töltsenek egy hetet gyerekek nélkül a Magas-Tátrában, felesége mereven elutasította. „Spórolni kell a román tengerparti nyaralásra. így Puskás egyedül utazott el egy hétre, de nem a Tátrába, hanem édesanyjához, a kis kelet-szlovákiai faluba. Kedvenc sportjának, a sízésnek itt nem hódolhatott ugyan, de akadt egyéb téli mulatság. Gyerekkoridéző sétákat tett a Tiszaparton (csak úgy repesett a szíve az édes, megmagyarázhatatlan örömtől!), lékeket vágatott unokaöccseivel a Tisza jegébe, és hajnalonként kijárt velük halászni, esténként hosszasan elbeszélgetett anyai-apai bácsikáival és mindazokkal, akik ilyenkor „átugrottak” fővárosi történeteket hallgatni és megtudni a „magas politika legfontosabb tényeit”. Jól esett együtt inni velük a kístárkányi szilvapálinkát. Tisztelték őt a falubeliek és örültek, hogy „mérnök ember létére végképp nem felvágós”. Persze, a legjobban édesanyja örült neki nagy magányában, mely férje halálával szakadt rá, három éve. A lányuk már régebben Terebesen él, Jenő, a kisebbik fiuk meg Kassán lakik. A tanárai „ott fogták orvosnak” a nagykórházban, mivelhogy „igen jő keze van a sebekhez”.

A szívderítő hét hamar elszaladt és péntek este megjelent otthon Jenő azzal, hogy másnap reggel Karcsit és az édesanyjukat is felviszi magukhoz Kassára, „Kelet fővárosába”, a húguk is eljön, és egy kicsit együtt lesz a család. Édesanyjuk pedig Kassán marad tavaszig. Puskásné eleinte ódzkodott, de a két fiúnak végül is sikerült rábeszélnie, hogy Kassán töltse a tél maradék részét. Az öt tyúkot meg a Bodrit két hónapig a szomszéd is „megvigyázza”.

Szombat reggel felpakoltak, s elindultak. Zord, ködös idő volt. És útközben történt. Amikor a Dargói hágóról ereszkedtek le. Jenő vezetett. A lenti kanyar előtt utolértek egy teherautót, a kanyarból szemben egy fehér Wartburg tűnt fel, előzni nem lehetett, Jenő motorfékkel próbálkozott, hogy bele ne rohanjanak a teherautóba. Gépkocsijuk megcsúszott a nyálkás úttesten, az árokba bukott, és a hátára fordulva siklott vagy tizenöt métert a kemény havon, mint korong a jégen.

Az ijedelmen kívül egyiküknek sem esett semmi baja. Édesanyjuk enyhe szédülésre panaszkodott, de az is nemsokára elmúlt. A teherkocsi kivontatta Skodájukat az útra, beszálltak és folytatták az utazást, mintha mi sem történt volna. Jenő otthon alaposan megvizsgálta az édesanyját, de semmi különös elváltozást nem észlelt.

A család a hét végét valóban együtt töltötte Jenőéknél.

Puskás mérnök, noha sajnálta, hogy ily hamar vége a „lélekerősítő családi idillnek”, voltaképpen csodálatos megnyugvást, már-már boldogságot érzett, amikor vasárnap felszállt az éjféli gyorsra.

Egy hét múlva sürgöny érkezett Jenőtől: „Édesanyánk súlyos beteg. Azonnal gyertek. Jenő.” Pedig akkor már halott volt az anyja. „Lassú belső vérzés, és utólagosan fellépett sokk.” Ez állt a boncleletben.

Mindkét fiú önmagát vádolta édesanyja váratlan halála miatt. Jenőt annyira megrendítette az eset, hogy néhány napig a katonakórház pszichiátriai osztályán ápolták. A főorvosnak nem kis erőfeszítésébe került meggyőznie őt, hogy semmiről sem tehet, hogy nem ő ölte meg az édesanyját. „Anyagyilkos vagyok. Csukjatok le! Vonjátok be a diplomámat! Mit ér az olyan orvos, aki a saját anyját sem képes megmenteni?!” Ez volt a rögeszméje.