Irodalmi Szemle, 1979
1979/5 - FIGYELŐ - Grendel Lajos: A Cortázar mágia
tőssége adja meg. A parabolikus és realista elemek aránya azonban novellánként más. A kötet egyik kiemelkedő darabja, A játék vége például lélektani tanulmányként is olvasható, akárcsak A rejtett ajtó, a Titkos fegyverek vagy egy másik remekmű, az Éjszaka, hanyatt fekve és a virtuóz technikával megirt Cora kisasszony, míg az Axolotl és Az összefüggő parkok távol esnek mindennemű realista illúzió- keltéstől, s inkább az írói tudat merész játékai. Cortázar gyakran ismétlődő írói módszere, hogy becsalogatja olvasóit egy hétköznapinak látszó történet útvesztőibe, s aztán belelöki valami iszonyú verembe, ahonnan történeteinek mintegy a röntgenképét is látni lehet, a történetek igazi szerkezetét, a létezés kínzó és fölold- hatatlan paradoxonalt, amelyek ott lappangnak legköznapibb, legjelentéktelenebb cselekedeteink mélyén is, többnyire észrevétlenül és kimondatlanul. A hangsúly ettől kezdve a megvilágításon van. A kép egyszer éles, máskor homályosabb, attól a belső izzástól függően, aminek a fényében láthatóvá válik. S ezzel a hasonlattal arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy Cortázar novelláinak szerkezeti fölépítése, virtuóz és változatos külső formáik ellenére, egymáshoz mégis nagyon hasonlít. Ennek megfelelően a novellák belső szerkezete és iránya is hasonló, legtöbbször a jelentéktelen, köznapi események felől vezet a jelenségek fogalmilag már nem megragadható szférái felé. „Akár úgy is lehetett volna mondani, hogy feltételesen szabadlábon vannak.” Az író ezzel a mondattal Indítja a Mama levelei című novelláját, s a recenzensnek óhatatlanul József Attila sorai jutnak az eszébe ...........tudja, hogy az életet halálra r áadásul kapja.” Cortázar legtöbb hőse csak mintegy feltételesen van szabadlábon, anélkül, hogy ennek tudatában volna. Az Éjszaka, hanyatt fekve névtelen hőse {„...mert gondolataiban nem volt neve a maga számára”) reggel kilenckor felül a motorkerékpárjára, s a gyér forgalmú úton önhibáján kívül elüt egy asz- szonyt. Az asszonynak nem esik baja, őt viszont súlyos sérülésekkel kórházba szállítják, és megoperálják. Lidérces álom keríti hatalmába. Álmában moték indián, s az asztékok elől menekül, akik embervadászatra indultak. A kórteremben fölébred, ám amint újból felszökik a láza, visszazuhan az előbbi álomba. Ettől kezdve a kórtermi jelenetek és az álomképek váltogatják egymást a novellában, s míg az előbbiek már csak egy-egy pillanatra térnek vissza, az álomjelenetek időtartama egyre hosszabbra nyúlik, mígnem „sikerült megint lehunynia a szemét, bár most már tudta, hogy nem ébred fel többé, hiszen ez az ébrenlét s az a másik volt a csodálatos álom, képtelen, mint minden álom: egy álom, amelyben valami káprázatos város különös útjain járt, zöld és piros fények között, amelyek láng és füst nélkül égtek, és a térde között egy hatalmas fémrovar zümmögött. Abban a végtelenül hazug álomban is felemelték a földről, valaki ott is késsel a kezében közeledett felé, aki ott feküdt a hátán, felé, aki hanyatt, lehunyt szemmel feküdt ott a máglyák között.” Valóság és álom helycseréje a novella végén, sokkoló formai trükk, akárcsak az észrevétlen nézőpont- váltás a hős kettészakadt énjében. De nem csupán az. Ami a hőst álmában kínozza, az már szinte nem is a tudatalattiból tör fel, hanem egy tapasztalatain túli világból, valahonnan a génekből. Ebben az álomban benne van mégis, vagy talán éppen ezért a földrész egész véres történelme. Cortázar hősének lidérces álmában egy földrész emlékezik a múltjára, s ezek az emlékek, úgy látszik, elpusztíthatatlanok. A fenti példából is látható, hogy a fantasztikum és álomkép Cortázar novelláiban jóval több technikai eszköznél. A valóság egyik fontos eleme, méghozzá a többivel egyenrangú eleme, egyik autonóm dimenziója. Ezeknek a novelláknak a zömében az egymástól kezdetben távol eső s nagyon is különböző elemek konvergenciája figyelhető meg, mígnem az elemek a novellák végkifejletében találkoznak, de ahelyett, hogy lezárnák a történeteket, többértelművé tágítják azokat, létmisztikává (A sziget délben, Minden tűz: tűz, stb.). Cortázar novelláinak nagy része úgy indul, mint a klasszikus novellák szabályos, kerek történetei. írásainak középpontjában mindig valamilyen konkrét, racionálisan megragadható esemény áll, vagy annak valamilyen váratlan fordulata, amely néha egészen jelentéktelennek és köznapinak tetszik. Ám a közegben, amelyben ezek az események megtörténnek, hirtelen óriásira nő a jelentőségük. Ez a közeg az a legtöbbször nagyon is bizalmasan ismerős külső világ, amelyben Cortázar hősei rosszul érzik magukat, mert személyiségük integritását s nem egyszer az életüket veszélyezteti. Cortázar irigylésre méltó ma
