Irodalmi Szemle, 1979
1979/4 - ÉLŐ MÚLT - Sas Andor: Mire jó a humor és mit adnak nekünk a humoristák
A ködös idealizmussal szakító realisztikus esztétika arra az álláspontra helyezkedik, hogy a humor és a szatíra kölcsönösen kiegészítik egymást. Szatíra nélkül a humor túlságosan ellágyul, humor híjján pedig a szatíra keménnyé, ostorozóvá, korbácsolóvá válik. (•••) Bármely árnyalatát érvényesítse is a humornak az író, az életfelfogás és a világ- szemlélet egészségét, a megfigyelés és érzékelés elevenségét, az igazság feltárásától vissza nem hökkenő bátorságot, a fogyatékosságok megszüntetésére törekvő kritikai erőt és cselekvésindító készséget képviseli. A humor lehet suhanó, tréfás ötlet, magára öltheti a kedélyes vidámság köntösét és mint fénysugár történelmi helyzetek és a velük kapcsolatos egyéni jelenségek mélyébe hatolhat, lehet fájdalmak fékje, szolgálhat vigasztaló elégtételül a szabadságküzdelmeket eltipró önkénnyel szemben, sőt szélsőséges esetben megpróbáltatásoknak közönnyel tűrésére szolgáló csillapítóként is szerepelhet. A humor szárnyán érkezik az emberhez a nevetés legüdébb formája, a jókedv legvonzóbb kifejezője: a mosoly. A humor tanít meg az életben minden körülmények között fellelni olyasmit, ami derűsségével biztató horizontot nyit. A humor a kritikai, eszes fölénynek és a humánus, praktikus együttérzésnek dialektikus egysége. A humor iránti érzék megvan olyan emberekben, akik tollat soha nem fogtak és talán nem is szándékoznak fogni, megléte azonban az ilyenekben is művészi hajlam bizonyítéka. Az írók ezt a hajlamot műveikben aktivitássá fejlesztik. A humorista író képzelete élesen elemez, meglepően újszerű összefüggésekre kapcsol és a meglepő tapasztalatok számára hozzájuk méltó nyelvi kifejezést talál. A humorista derűre hangol azzal, amit mond, és azzal is, ahogyan mondanivalóját szavakba foglalja. A humorista hasonló a műtőorvoshoz, aki a műtéttel sebet ejt, de a kísérő fájdalmat cslllapítószer adagolásával vagy injekciók útján enyhíti. A szatirikus író operatív pengéje mélyebbre hatol, súlyos metszéseket, sőt kimetszéseket is végez, hogy a szervezet egészét — és a nagy szatirikusoknál a társadalom szervezeti egészségének biztosításáról van szó — megmentse. Az életet átfogóan tükröztető nagy íróművészekben mindig van érzék a humor és a szatíra iránt. E kettő különböző arányban és összetételben jelentkezik náluk, mégpedig aszerint, hogy a társadalom fejlődésének milyen szakaszában élnek és tevékenykednek. (...)
