Irodalmi Szemle, 1979
1979/4 - FIGYELŐ - Mészáros András: A polgári humanizmustól a marxizmusig
A polgári humanizmustól a marxizmusig örvendetes és figyelemreméltó vállalkozás tanúi lehetünk az utóbbi időben: az eddig elhanyagoltnak tekintett terület, a magyar filozófia története immár kutatókra talált. A felismerés, hogy „van magyar filozófia és nemcsak érdemes vele foglalkozni, hanem kötelesség is”, végre nem szorítkozik az állítólagos elmaradottságunkat konstatáló kijelentésekre, hanem összefüggéseiben és valós jelentésében igyekszik feltárni ős bemutatni azt a filozófiai hagyományt, amely sok esetben túl is nőtte keletkezése helyének és idejének határait. Ismeretes, hogy a legelőremutatóbb gondolatrendszerek általában ott és akkor keletkeznek, ahol és amikor összesűrűsödnek egy társadalom ellentmondásai, tehát a problémák a legközvetlenebbül fogalmazódnak meg; a rájuk adott válaszban aztán embrionális formában felfedezhető- vé válnak az új viszonyok is. Magyarországon ilyen helyzet állott elő a század- fordulón, amikor a társadalom elérkezett az imperializmus küszöbére, anélkül, hogy megoldódtak volna a szabadverse- nyes kapitalizmus problémái, sőt, bizonyos elemei még a feudalizmusra is emlékeztettek. Az ezen konfliktusokra választ kereső filozófiai irányzatok, filozófusok bemutatására vállalkozott A magyar filozófiai gondolkodás a századelőn című tanulmánykötet, amely az ELTE Bölcsészettudományi Kara filozófiai tanszékének kezdeményezésére született, és a századfordulótól 1919-ig tekinti át a filozófia fejlődését. A kötet bevezetője azoknak a külső és belső tényezőknek a bemutatására koncentrál, amelynek az ismerete nélkül homályossá válnak a legjelentősebb filozófiai vitákat kiváltó ellentétek és azok a tendenciák, amelyek nemcsak politikai és kulturális erjedéshez, új társadalomrendezési koncepciókhoz és művészeti elképzelésekhez valamint azok megvalósításához és a Monarchia széteséséhez, hanem végeredményben 1919-hez is vezettek. A belső viszonyok közül azt a történelmi fáziseltolódásként emlegetett tényt emelhetnénk ki, amelyeknek hatására — Európa fejlettebb országaival ellentétben — Magyarország rendkívül heterogén polgársága még mindig progreszív tendenciák hordozójaként lép fel, és az erős Nietzsche- kultusz is inkább a feudalizmusra emlékeztető hagyományok szétrombolási szándékát racionalizáló-támogató tényezője. Ez magyarázza a kantianizmus és bizonyos polgári humanista elvek továbbélését is Alexander Bernát és Palágyi Menyhért esetében. A kapitalista fejlődés megoldatlan előfeltétele, a nemzetiségi kérdés is aktualizálódott erre az időszakra. A hazafiság és a tudomány kapcsolatát érintő vitában, amely Pikler Gyula, majd pedig Somló Bódog személyével kapcsolatban robbant ki, a magyarországi liberalizmus még hallatja hangját, és a tudomány, a humanitás valamint a nemzeti haladás mellett foglal állást, mindamellett az egész fennálló társadalmi rend ellen kiszélesedő harcban elveszített pozícióit, helyét átadva a politikai radikalizmusnak. Az ezen irányzatot képviselő Huszadik Század központi alakja Jászi Oszkár, akit már 1904-ben megragadott a szocializmus nemzeti integrálá
