Irodalmi Szemle, 1979
1979/4 - Rácz Olivér: A szuper-robot (elbeszélés)
Fersen megfeledkezett a revolverről, és úgy vágta pofon kedves nejét, hogy maga Is csillagokat látott tőle. — Kitől van a gyerek? — sziszegte a fogai közül. A hölgy, arca egyik felével sápadtan, a másikkal lángoló vörösen pillantott rá. — Te engem megütöttél — mondta megadóan. — Nem baj. Azért én nem haragszom. Mindent elmondok. Sőt, a bizonyítékot is a kezedbe adom. Nyújtsd ide a tenyered. — Miféle bizonyítékot? — vakkantotta Fersen bizalmatlanul, de azért kinyújtotta a kezét. — A döntő bizonyítékot — mondta a hölgy. — Ép nem is vagyok Glória. Lola a nevem. L betűvel, amitől te úgy irtózol. Lola a nevem, te nyamvadt hitvesgyilkos. Ami pedig Lizát illeti-------De Fersen ezt már nem haloltta. Már csak annyit látott, hogy kedves neje beszéd közben finom és kecses mozdulattal a szájába nyúl, két ujjal, mintha halszálkát akarna eltávolítani a szájpadlásáról (Fersen »em szerette a halat: halszálka — ugyan miből?), azután különös, lágy zümmögés hallatszott, mintha motor vagy áramfejlesztő duruzsolna — furcsaképpen ez a hang is valahonnan a hölgy torka felől duruzsolt elő, azután Fersen könnyed, futó érintést érzett a mutatóujja begyén, s aztán már nem hallott és nem érzett többé semmit. A hölgy lassan felemelkedett a helyéről, a keze fejével tétován végigsimított még egyre égő arcán, majd az előbbi, kecses mozdulattal (mégis halszálka?) újra a szájpadlásához nyúlt. A lágy züwmögé? megszűnt. A hölgy pillantása hosszan megpihent Fersenen, aztán a távbeszélőhöz lépett, tárcsázott. _ Kérem __ szólt bele mély, íátyolos hangon a beszélőbe —, szörnyű dolog történt. A férjem... a férjem .■ • — a hangja elcsuklott, s már csak ennyit suttogott: — Kérem, jöjjenek azonnal — öt percen be*il ott vagyok — hadarták a drót túlsó végén. De két perc sen telt belé, megszólalt a másik készülék berregője. A képernyősé. A hölgy bekapcsolta a készüléket. A képernyőről egy rendőrtiszt szúrós pillantása nézett farkasamét vele. _ Asszopyom — fecsegte a tiszt —, most értesítettek a mentőszolgálattól. Állítólag a kedves férje.,. A hölsy felzokogott. Ügy fordította a készüléket, hogy a rendőrtiszt is láthassa azt, amit ő iát. _ Asszonyom — reccsent fel újra a rendőrtiszt hangja —, ne nyúljon semmihez! H agyja a készülékei bekapcsolva. A hölgy a tenyerébe rejtette az arcát és csendesen zokogott. Még akkor is zokogott, amikor a rendőrorvos végzett a vizsgálattal. — Érhetstíen — mormogta a rendőrorvos a nyomozó tiszt felé fordulva. — Tíz perce sem történhetett. Teljesen érthetetlen. — Talán méreg? — vélte a nyomozó, és sandán az asszony felé pillantott. De az orvos hitetlenül ingatta a fejét. — Nem hiszem. Inkább olyannak látszik, mintha áramütés végzítt volna vele. Magasfeszültség? Itt, a lakásban? — Talán másutt végeztek vele — vélte a nyomozó bizonytalanul, és újra az asszony felé pislantott De az orrai tagadőan megrázta a fejét. — Szó sen elhet róla. Ezt a hullát egy ujjal sem mozdította el senki. Ott halt meg. ahol ül. SBiol semmi. Kivéve azt az apró kis pontot az ujja hegyén. Már említettem. — Nem Bhet valami vékony tűnek a nyoma? — kérdezte a nyomozó, de már nem pillantott i asszony felé. — Ebben az esetben mégis felmerülne a méreg lehetősége. — Nemíiiszem — csóválta meg a fejét az orvos. — Természetesen a boncolásig semmit se; állíthatunk teljes bizonyossággal. A nyorrzó bólintott. Azután megköszörülte a torkát, végigsimított a haján, és az asszonyhc lépett. Tapintatosan megérintette a vállát. — Asstfiyom — kérdezte gyöngédemn —, valóban semmit sem tud mondani nekünk? — Csa amit már elmondtam — zokogta a hölgy és leemelte az arcáról a kezét. — Találtak al'amit? _ Eg>"evolvert a zsebében. Tud erről valamit? — Mťanában mindig revolvert ho-hordott magával — tördelte a hölgy bánatosan. — Azt i)-mondta, valaki ühüldöhözi.
