Irodalmi Szemle, 1979
1979/3 - FIGYELŐ - Cselényi László: Hit, illúziókkal és illúziók nélkül
a béke a magyar nemzetnek olyan szabadságharcát fejezi be, amely nemcsak az alkotmányért, hanem a jobbágyok keserves sorsának jobbrafordulásáért is folyt... Ez a béke az, amelyben a magyar nemzet évszázados dicső ellenállás után megadta magát a Habsburg-háznak; ezt a békét a Rákóczi-féle szabadságharc legbátrabb és győzelmekben leggazdagabb hadvezéreinek egyike fegyverlerakásával tette lehetővé, aki ezért a császártól grófi címet s az elkobzott javakból dúsan mért donációt kapott. Ez a generális Károlyi Sándor volt, az én ősöm. Gyakran gondolok rá”. így kezdődik az első önéletírás, a még 1923-ban, Münchenben írt Egy egész világ ellen első fejezete. Az ötvenes évek elején, második emigrációja után írt Hit, illúziók nélkül tulajdonképpen nem folytatása, hanem teljesen önálló munka, benne megismételve, kissé sűrítve az előbbi önéletírásnak a fejezetei (ez teszi ki a könyvnek kb. a felét, s csak a második fele folytatja ott, ahol az előbbi abbahagyta, 1923-nál. Az idézetet azért vettük az első emlékiratból, mert pontosabban, „sziklába véshetőbben” fejezi ki a gondolatot, mint a Hit, illúziók nélkül-beli parafrázis, tudniillik Károlyi alapvető, ha úgy tetszik, „gyakran gondolok rá” — problematikáját. Mert mit is jelent valójában ez a „gyakran gondolok rá”? A bűntudatot. S nemcsak a családja miatti bűntudatot, hanem egy egész osztály, a magyar arisztokrácia miatti rossz közérzetet. Amikor Károlyi úgy határoz, hogy szakít a családjával s szakít az osztályával, a magyar arisztokráciával s vörös grófként szembeszáll az egész Osztrák- Magyar Monarchia háborús masinériájával, egyezkedik az antant-hatalmakkal, béke- polttikát hirdet a hivatalos háborús uszítással szemben, Jászi Oszkár hatására keresi a kapcsolatot az elnyomott nemzetiségekkel, győzelemre viszi az őszirózsás forradalmat, kikiáltja az első magyar köztársaságot, s elsőként talán a világtörténelemben fölosztja birtokát kápolnai jobbágyai között s vállalja a több évtizedes emigrációt, ráadásul másodszor is a Rajk-per idején, akkor nekünk is mindig erre a „gyakran gondolok rá” — passzusra kell gondolnunk. Károlyi Mihály vezeklésére őse és osztálya szégyenteljes kapitulációja miatt, 1711-ben és utána meg előtte, voltaképpen az egész magyar történelem folyamán. így kezdődik, e pontnál kezdődik, jelképesen szinte a legújabbkori magyar történeleminek az első fejezete. Mert azt ma már, hatvan esztendő múltán, aligha tagadja valaki, hogy Károlyi Mihály mindenképpen központi és kulcsfigurája mindannak, ami az Osztrák—Magyar Monarchia végvonaglása idején és felbomlása után Magyarországon s általában a Duna-menti szomszédos kis népek történetében lezajlott. Az őszirózsás forradalom vezére és köztársasági elnöke, a Magyar Tanácsköztársaság szálláscsinálója, annak ellenére, hogy (mint az Károlyi könyvéből az egyik, Kun Béláné emlékezéseiből a másik oldalon egyaránt kiviláglik] Károlyi és Kun Bélé nem nagyon kedvelték egymást, mert riválisok voltak s kölcsönösen egymást okolták a további balsikerekért. „1918 volt Károlyi történelmi pillanata. Kormányzásának öt hónapja helyet fog biztosítani számára minden történelemkönyvben. Sírba tette a Habsburg-monarchiát, első elnöke lett a független Magyarországnak, és megkísérelte Közép-Európának a wil- soni elvek alapján történő átalakítását. Ha kudarcot vallott, ennek nem ő az oka, hanem Anglia, Franciaország és az Egyesült Államok győztes államférfiai, akik nem értették meg, hogy egy valóban demokratikus Magyarország megbízható szövetségesük lenne” — írja Károlyi Mihályné a Hit, illúziók nélkül előszavában. Az emlékirat az előszón s az egész könyv címét viselő végszón kívül öt nagyobb egységre tagolódik. Az első rész címe, megintcsak szinte jelképpé emelhetően: „Feudalizmus”. Tehát a talaj, amelyből sarjadt a Károlyi-teremtette, modern Magyarország. Ebben a hetvenegyig éhány oldalas részben beszámol gyermekkoráról („Családom és neveltetésem”), politikai pályafutásának kezdeteiről („Belépésem a politikába”), párizsi kapcsolatairól („A Quai ďOrsay) s első politikai küzdelmeiről. A második rész („A küzdelem”) az őszirózsás forradalomig vezető úton kalauzolja végig az olvasót. A harmadik rész pedig („A győzelem ára”) a forradalom krónikája, ahogyan ezt az események főszereplője, maga a vörös gróf látta. 1918 volt Károlyi történelmi pillanata — olvashattuk az előszóban. A magaslat, a betetőződés. Ami ezután következik, az már a csúcsot követő lejtő. A negyedik és az ötödik rész („Emigráció” — „Az út vége") a legkevesebb s legmegindítóbb fejezetei az önéletírásnak. „Elhagyom az országot — Olaszországi letartóztatásom — Hazaárulási
