Irodalmi Szemle, 1979
1979/3 - KRITIKA - Balla Kálmán: Az ártatlanság visszanyerése
Balia Kálmán AZ ÁRTATLANSÁG VISSZANYERÉSE VARGA IMRE: A MEDVE ALÄSZÄLL Induljunk tiszta lappal, s a lap legyen hatezer éves papirusz, melynek geniusa lényünket és akaratunkat igazítja. Az írónak magába kell fogadnia az irodalom történetét, de hivatástudatát táplálnia, mint elődeinek, az irodalom előtti forrásokból kell. Ezeken ne értsünk valódi, azaz irodalmon kívüli forrásokat. Koruk a költészet ártatlanságáé, nalvságáé volt. Egy nagyszerű kortársunk, a szlovákság létének elmélyült értelmezője, a költészetet azon kívüli dolgokra használja, alkalmazza egyik vallomása szerint. A világ egységének rejtett, tiszta logikájában ez csak a legirodalmibb, öncélú költészetre vonatkozhat. A magukban zárt, tökéletes alkotások hatnak, nem a kifele irányulok, s ez nem paradoxon. Babits Irta, tartózkodóan, Kosztolányiról, hogy a háborút a sebész érdeklődésével szemléli, aki szinte gyönyörködik egy-egy ritka kórképben. Vajon nem hatott-e kicsit őreá is, lélektani indítékok mellett, a két „homo” csinált ellentéte, hogy nem mondta ki: a kettő egyszerűen feltételezi egymást? Műveit — műveiket — persze áthatja ez az igazság. Erkölcs ott van, ahol a nyelv, a forma tökéletes. A kettő egy. A tétel fordítottja Is Igaz, csak nem irodalom. Három példa a költészetnek az egység jegyében fölfogott rendeltetésére. Ez egység legfelső fokán azonossá válik a költői gondolkodás világképe egy ősi, harmonikus, valóban képi világélménnyel, egységtudattal, amit a szavak eredeti értelme őriz s csupán a nyelv csalhatatlan és mélységesen tiszta használata hozhat a napvilágra. Amit most a költészet funkciójáról elmondottunk, rokon Varga Imre verseinek világ- szemléletével s részben nyelvi törekvéseire is áll. Űj kötete céltudatosabb, komponál- tabb, egyneműbb az elsőnél, az egyes verseket tekintve is, Így látszólag kevésbé változatos. Pedig abban sem találunk több formát, verstípust, jó verset, legfeljebb ötletet, sort, képet; mondhatnánk, ott a feltűnő változatosság volt látszat. Megírták róla: polárisán, a nyílt és a zárt, sötétség és világosság ellentétében látja a világot. Talán nem frivol szellemi élősködés, ha ellentét vagy pólusok helyett egységet mondunk. A különbség lényeges, bár — ez esetben — a két fogalom összeegyeztethető. A pólusok már első kötetében inkább egybetartoztak, mintsem kizárták egymást. Ojabb versei egyértelműen a világ egységének bűvöletéből, pontosabban ez egység birtokba vételének, felmutatásának késztetéséből születtek. Törekvése kettős: kozmo- góniai, illetve kultúratörténeti ihletésű, aminek megfelel két alapverstlpusa, egyfelől a szabad vagy prózaversekbe foglalt vízió, másfelől a hagyományos, többé-kevésbé kötött formákat kívánó imitáció. Miféle egységhez méri, minek jegyében értelmezi Varga a világot? Meghatározás csupán a költői szöveg lehet maga, mi azt értelmezzük s — legföljebb a magunk világát.
