Irodalmi Szemle, 1979
1979/3 - FÓRUM - Pašiaková, Jaroslava: Egy irodalmi motívum magyar és cseh változatáról
nak és tanúságtevőjének, Fábry Zoltánnak a tollából, aki a pozsonyi A Reggelben (1926) Török Géza halálélete című nekrológjában (könyvalakban ld.: Vigyázó szemmel, Madách, Pozsony, 1971, 98—100 1.) az egyetlen általam ismert, találó jellemzést írta róla. Fábry a felejtés kegyetlen végzetén tűnődik: .. Ma, két hét múlva, ki tudja, hogy élt, létezett valaha egy Török Géza nevű tollforgató? Vajon ki tudja? Már a céhbeliek se tudták — régen. Török Géza két éve élőhalott volt. Most, halála pillanatában eszméltek rá néhányan: aha ... igen, igen, szegény Gájusz, a cinikus, drága Gájusz ... Két évi hallgatás után a halál volt első és utolsó aktivitása. Előtte az élet, a harcos, piszkos, nyomorult élet dobálta harcba, zajgásba, és síberek, erkölcsvédnökök remegtek tollátől. Bátor, igaz ember volt, mindent látón cinikus és mindent érzőn jóságos, épp azért: kegyetlen mindennel szemben, ami emberkisebbítés, emberzsarolás és kisem- mizés. De jött az örök életreakciő, és a betegség tödejébe marta körmeit. Leroskadva is fél kézzel hadakozott, azután ez is elmúlt... Szomorú halálnovellák, halálriportok születtek. Cinikus melengetés ereje vitte őket életre és vetítette valósággá. A cím Örök árny. Nehéz mértékkel mérve, ezek a novellák a riportprimérséget nem tagadhatják, de az újságnovella nívóján túlértéket is jelentenek .. A Szérum című novellára Fábry akkor nem figyelt föl különösebben. Látomásos meggyőző erejének értéke csak idővel nőtt meg — a fasizmus réme akkor még messze volt.., Fábry A haldokló máglyáját érzi a kötet legértékesebb darabjának. Török egy huszonnégy éves páciens halálát írja le benne... Ezt a novellát 1924-re datálhatjuk, s ez. az év már Töröknek is élet-halál mezsgyéje. Ekkor már tudta, hogy halálos beteg, s tudta, hogy minden gyógymód hiábavaló. De 1924 Wolker elhalálozásának az éve is, aki akkor úgyszintén Tátraszéplakon kúráltatta magát eredménytelenül, s halhatatlan versekben üzent arról, hogy vár rá a halál: Na nemocniční postel padá svét (1923), Nemocný (1923), Umírající (1924). Lassan kirajzolódnak az összefüggések. Wolker betegségének legmegbízhatóbb tanúja az édesanyja volt. Emlékezésében Zdéna Wolkrová több helyen is említi, hogy Wolker a szanatóriumban magyar páciensekkel is érintkezett, hogy különösen a fogékony lelkű muzsikust, László Imre orvostanhallgatót szerette, össze is barátkoztak, s hogy László a Holdfényszonátát szokta neki játszani. Wolker kezelő orvosa, dr. Guhr, a tátraszéplaki szanatórium tulajdonosa volt, akivel a költő és édesanyja németül beszélgetett.3 Térjünk azonban vissza Török Gézához. Sándor László volt szíves figyelmeztetni egy könyvre, ahol Török neve is előfordul. A Kazinczy Évkönyv (1898—1928) című kiadványról, (Kassa, Košice 1929) van szó, amelynek szerkesztője Sziklay Ferenc volt. Dr. Alapy Gyula az 1918-tól 1928-ig kiadott szlovenszkói magyar könyvek bibliográfiának összeállítója, az Elbeszélő művek elnevezésű szakaszban, Törököt a szlovákiai magyar kisebbség írójaként említi (kisebbségi irodalmunk tíz éve és ennek könyvészete). Sziklay László professzor emlékszik, hogy ismert Kassán egy fiatal újságírót, aki talán levelezett is az édesapjával. Felhívta figyelmemet Sziklay Ferencnek a körülbelül tíz szekrényt megtöltő, egyelőre feldolgozatlan hagyatékára a Széchényi Könyvtárban, de egyetlen megjegyzésen kívül, amit Fábry Zoltán ejtett el levelében „a homonnal Török Gézáról” mint fiatal, tehetséges íróról, semmi konkrétat sem találtam a hagyatékban. Ezzel aztán valóban minden nyom megszakad. Bennem pedig fölmerül a kérdés: miért éppen Sándor Imre volt az, aki Capek Fehér fcőrjának első magyar bemutatója alkalmából kiemelte a feledésből annak az írónak a művét, akit kortársai gyorsan el tudtak felejteni... A lehetséges magyarázatok egyikét Kováts Miklós Magyar színjátszás és drámairodalom Csehszlovákiában (1918—1938) című könyve (Madách, Bratislava, 1974, 132— 135. 1.) sugallja. Innen tudjuk, hogy Sereghy színtársulata Capek drámájával egyidőben Sándor Imre Különös ember című játékát is bemutatta. A korabeli kritika, nevezetesen Bálint Aladár így nyilatkozott róla: „A tegnap bemutatott színmű a pénzről szól. A pénzről, ahogy egy nagyon gazdag és egy nagyon szegény ember látja, mindkettő a szerzőn keresztül, aki a pénz hatalmáról nem akar tudomást szerezni...” (Magyar Nap 1938. május 20., 121. 1.) Kováts Miklós még Bálintnál is kritikusabb Sándor Imre művével szemben. Szerinte Sándor drámája elszürkül Capek drámája mellett.” .. Mai szemmel nézve a darab mondanivalója meglehetősen időszerűtlen. 1938 májusában.
