Irodalmi Szemle, 1979

1979/3 - FÓRUM - Pašiaková, Jaroslava: Egy irodalmi motívum magyar és cseh változatáról

amikor a fasizmus árnyéka egész Európára ráborult, a dráma a pénz erkölcsromboló hatásáról moralizál... Szomorú, hogy a szlovákiai magyar drámairodalom nem tudott súlyosabb, aktuálisabb művet előállítani Čapek mozgósító erejű drámája mellé, mint a Különös embert.” (132—133. 1.).

Ha összevetjük a Čapek- és Sándor-drámák kritikáit, megállapíthatjuk, hogy Čapek művét a korabeli magyar kritika vitathatatlanul és összehasonlíthatatlanul kedvezőbben fogadta. Ha megfontoljuk, hogy kortárs szerzőkről van szó, nem zárhatjuk ki a kézenfekvő lélektani okot, a pályatárs nagyobb sikere miatti irigységet, amely Sándor Imrét — valószínűleg — a „szenzációs apróság” leleplezésére, a plágium sugallá- sára ösztökélte.

A művészek lelkivilága olykor kifürkészhetetlen. Ebben az esetben örülhetünk, hogy Sándornak — bármily elsődleges céllal — sikerült kiemelnie a feledésből egy markáns írói tehetség alkotását, egy olyanét, aki előbb távozott, mintsem a tehetsége kibontakozhatott volna.

Nyilvánvaló, hogy Török Géza stílusán nyomot hagyott az újságírói gyakorlat, hogy nem művészi, hogy nem elég igényes, de a témák felől tekintve — például a Szérum

— újszerű, bátor és átható pillantást vet a kor társadalmi viszonyaira.

Az Örök árny első részét elbeszélések töltik ki: A szérum, Az áldozat, Mindenki szerelme, Ököl, Egy őrült levelei, A haldokló máglyája, illetve A púpos című groteszktragikus színezetű egyfelvonásos. Közös vezérmotívumukat a könyvecske szignálatlan nyitánya szólaltatja meg, ahol Török a súlyosan próbált magyar háborús nemzedék expresszionisztikusra hangolt messianizmusát fejti ki. Különlegessége, hogy ez a messianizmus egyfelől a keresztény ideálokra épült világ elvesztésének élményéből táplálkozik, de másfelől a megalázottak új hitének, a szocializmusnak is előhírnöke.

A legváltozatosabb emberi gyötrelmek látomásában — a Szérum itt a prófécia erejével és szuggeszciójával beszél — minden esetben mennyel sugárként Jelenik meg egy új messiás — egy emberibb ember — alakja, aki azt ígéri az embereknek, hogy átvállalja szenvedéseiket. Mire aztán az újjászületés, a közös munka eredménye már-már megvalósul, s az emberek kezdenek boldogabban élni, újra megjelenik az „örök rossz”, amit a szeretetlenség, a betegség és legfőképpen a háború, a kollektív kór szimbolizál ...

Lényegében az egész novelláskötet monotematikus: egy halálraítélt ember vallomása, olyané, aki tudja, hogy minden gyógymód hiábavaló, hogy az is csak illúzió ... Török Géza minden novellájának egy-egy elveszett, időnek előtte kihunyt emberi élet a tárgya. Az alaphelyzetek azonban hol nagyon is valóságosak, hol a bizarrságig valószerűtlenek. A Budapesten játszódó Mindenki szerelme (jelképesen: a céda halál) című novellában például a halál a szerelmesek nászéjszakájába lopja be magát.4

Véleményem szerint Török Géza novellái rokon karakterűek a haladó világirodalom egykorú törekvéseivel, azokkal, melyeket az „emberbarátság” eszméje mozgatott.5 Az érzelem és az ész különös kettőssége s e kettősség kigúnyolása meglepően közös motívuma a legkülönbözőbb nemzetiségű művészeknek. Valószínűleg a háború élményéből magyarázhatjuk tiltakozásukat, amellyel a korlátolt militarizmus, a világ erőszakos földarabolása s az emberiség megosztása ellen fordultak. Ezért született annyi elmélet a hátország nélküli világról, a nemzeti különbségek nélküli testvériségről, a fajok egyenlőségéről — mindez épp Törökék nemzedékének a fejében. Ezek az elméletek egységesen hatottak, mintha mind egyetlen éghajlatból, közös szellemi gyökerekből táplálkozott volna. Következetesen, hogy semmi sem állandó a földön: sem a gyermekség, sem a szerelem, sem maga az élet, s hogy az emberi élet kiszámíthatatlan változások szövevényes hálója, vágyaké és csalódásoké, s hogy végül csak egy lehetőség marad, újrakezdeni és folytatni, míg csak az ember él.

Csodálatot érdemel, hogy az első világháborút átvészelt ember tragikus számkivetett- ség-érzetéből kifejlődik felelősségtudata, illetve szívós igyekezete, hogy fölrázza társai halott lelkiismeretét. Ha a legkülönbözőbb nemzeti irodalmak expresszionista prózáját összehasonlítjuk, két alaptendenciát figyelhetünk meg:

a) egy új humanizmus hirdetését s a háborúnak mint a barbárság és embertelenség felső fokának egyöntetű megbélyegzését;

b) vonzódását egy sajátos szociális szimbolizmushoz.

Ebből a szemszögből Török Géza novelláit is megítélhetjük. Mindaz, ami keletkezése