Irodalmi Szemle, 1979

1979/2 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Zalabai Zsigmond: Könyv, ember, társadalom

egészének érdekeit tartotta szem előtt, a szlovákiai magyar alkotók tevékenységének kibontakozását igyekezett szolgálni. Az 1969-es kiadói tervben 11 szlovákiai magyar művet találunk; az évi könyvprodukciónak — 28 mű — ez még alig több, mint egyharmada. Megalakulásának tizedik, jubileumi esztendejére a Madách megduplázta az eredeti művek számát; 1978-ban az 51 könyvet hozó termésből már 25 mű került ki az eredeti irodalom szerkesztőségéből. — A kezdeti három évet az 1976—1978. közötti esztendőkkel egybevetve, fény derül arra is, hogy rendszeresebbé, átgondoltabbá vált a szlovák irodalom fordítása; a kiadott művek száma a vizsgált időszakban meg- háromszorozódott-megnégyszereződött. A közép-európai népek „tejtestvériségének” gondolatát hirdetve, a kiadó mindig is fontos feladatának tartotta a szlovák és a csehi irodalom klasszikus és kortárs műveinek tolmácsolását, s élt a lehetőséggel, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság 1953-ban megkötött közös könyvkiadási egyezményének keretében a magyarországi olvasókat is megismertesse hazánk nemzeteinek kulturális-irodalmi értékeivel. Tíz esztendő alatt a Madách 74 szlovák és 116 cseh művet jelentetett meg magyar fordításban; ezek legnagyobb része Magyarországra is eljutott, gyakran sokkalta nagyobb példányszámban, mint ahogy eredetileg megjelentek. A fordítások esetében nem ritka a 10-15-20- ezres példányszám, sőt előfordul 40- és 60-ezres átvétel is. — Szem előtt tartva a hazai kultúrpolitikai célokat, 1969-ben a kiadó létrehozta az Iskolások Könyvtára nevű sorozatát, amely a magyar iskolák számára kedvezményes áron biztosítja a szlovák és cseh irodalom kötelező olvasmányait is. Tekintettel arra, hogy a csehszlovákiai magyar könyvkiadók immár harminc éve adnak ki fordításirodalmat, nem lephet meg bennünket az a tény, hogy a szlovák és cseh klasszikus szerzők és a kiemelkedő kortárs alkotók nagyobbik részét már eddig is megismerhette a magyarul olvasók közössége. Ennek bizonyítására elég, ha a szlovák irodalomból P. O. Hviezdoslav, Andrej Sládkovič, Janko Jesenský, Janko Král, Ján Botto, Martin Kukučín, Peter Jilemnický,. Margita Figuli, Ivan Krasko, Laco Novomeský, Andrej Plávka, Rudolf Jašík, Vladimír Mináč, E. B. Lukáč, Valentín Beniak, Pavol Bunčák, Miroslav Válek, Milan Rúfus nevét említjük. A csehek közül Comenius, Alois Jirásek, Jan Neruda, Božena Némcová, Jaroslav Hašek, Karel Capek, Jiŕí Wolker, Ivan Olbracht, Július Fučík művei fémjelzik a minőség felé fordulást. Itt jegyezzük meg azt is, hogy nagy népszerűségnek örvendenek a sajátos cseh illusztrációs művészet termékei, a gyermekkönyvek, melyek közül egy Jifí Trnka, Vladislav Vančura, Václav Ctvrtek könyve a világ bármelyik könyvkiállításán megállná a helyét esztétikai tárgyként, könyvművészeti termékként.

A szlovák és a cseh irodalom értékeinek közvetítésében a csehszlovákiai magyar könyvkiadás három évtized alatt már elvégezte a munka nagyobbik és nehezebbik felét. Szlovákból egy híján 200, csehből pedig 335 művet juttatott el a magyar olvasó- közönséghez, miközben — hadd ismétlem meg újfent — a magyarított könyvek példányszáma gyakorta nagyobb volt, mint az eredeti kiadásé. A pusztán mennyiségi mutatók azonban könnyen elfelhőzhetik a különben még oly jó szemű olvasó és szerkesztő látását is; nem kerülhetjük meg tehát a minőség kérdését sem. — A ötvenes, évek sokat emlegetett „semmiből indulása” a kiadói-szerkesztői gyakorlaton is nyomokat hagyott: a műfordítók és szerkesztők nyelvi kulturáltsága még nem érte el azt a fokot, mint ma, amikor az az objektív körülmény, hogy a Madách számára — ha versenyképes akar maradni a magyarországi könyvpiacon, melyen tíz év alatt 3 103 000 exportpéldánnyal képviseltette magát — az egyetlen járható út: a minőség, melynek a fordításra szánt művek kiválasztásában és a fordítások színvonalában, nyelvi tudatosságában és tudatos nyelviségében kell megmutatkoznia. Szükségesnek látszik például bizonyos klasszikus művek újrafordítása; mind Hviezdoslav eposza, A csősz felesége, mind Andrej Sládkovič műve, A gyetvai legény, vérátömlesztésre szorul — egy korszerűbb, forma- és esztétikumközpontúbb poétika szellemében. Műfordításkritikánk és -elméletünk, sajnos, jóformán nincs; a zsurnálkritika minősítése — „ihletett tolmácsolás”, „gördülékeny stílus” — a fordítás művészetének felületét karcolgatják csupán. Ilyen körülmények között a kiadónak — s ez már a második évtized férfimunka feladatai közé tartozik — az eddigieknél hatékonyabban kellene vállalnia a műfordítói műhely szerepét, aktívabban kellene foglalkoznia a műfordítói utánpótlás nevelésével, elméleti és gyakorlati képzésével. — A harminc évnyi műfordítói munka összegezéseképpen szükségesnek látszik az is, hogy a kiadó útjára indítsa a Szlovák Írók Kincsestára és a Cseh írók Kincsestára sorozatokat, átfogó képet adva az illető irodai