Irodalmi Szemle, 1979
1979/2 - Dávid Teréz: Sírig tartó szerelem (elbeszélés)
váből arra lehetett következtetni, hogy nagyon jó az emlékézőtehetsége. Rengeteget dohányzott, amit Márton láthatóan rossz néven vett, mert előzőleg figyelmeztette Kamilla füstiszonyára, mire ő úgy mentegetőzött, hogy csupán tapintatból cigarettázik, egyébként pipázni szokott, s nem tartja valószínűnek, hogy erről le tud szokni, de majd megpróbálja. Kamilla ezen az estén nem viselte egyik újonnan csináltatott ruhacsodáját sem, egyszerű régi kisestélyi volt rajta, egyetlen dísze egy érdekes kínai amulet, ezt az ékszert bizonyára Gábor hozta. Márton úgy viselkedett, mint az apa, aki imádott lányát adja férjhez, és ezért egyik szeme sír, a másik meg nevet. Pétert körülajnározták a nők, de ő, mint mindaddig, csak Kamillát nézte állhatatosan. A vacsora pompás volt, a hangulat csapnivaló; ez alkalommal még a Péter visszaemlékezései sem szórakoztattak igazán, meglehet azért, mert már mindegyik történetét ismertük. Pontosan tudtuk, hány kilométer hosszúságú a sanghaji Nanking Road, milyen gyorsan fut egy riksakuli, hogyan készül a nevezetes kínai csemege, a „büdös tojás”, és azt is tudtuk már, hogy ha az idegen zsákbakötött hullát pillant meg a sanghaji utcán, ne kiáltozzon rendőrért, nyelje le az izgalmát, s loholjon hamar tovább, mert ráfoghatják, hogy a sárga halott az ő atyafia és fizetheti a temetési költségeket. Olyan jól ismertük már a Péter „lemezeit”, hogy ha elbeszélés közben kifelejtett valamit, figyelmeztettük: ezt a múltkoriban így mondta, azt meg úgy mondta... Gábornak nem voltak történetei, nem volt mesélnivalója, ült zárkózottan, mint egy kazetta, némán cigarettázott, egyikről a másikra gyújtva. Lotti úgy vélte, javít a hangulaton, ha szellemeskedik, ezért eredeti stílusú felköszöntőt mondott, hogy hát „amilyen tökéletes volt Márton szentembernek, olyan tökéletes legyen Gábor úristennek ...” Ittunk erre a sületlenségre, aztán Gábor engedelmet kért, hogy pipára gyújthasson a teraszon. Az engedélyt megkapta, értékeltük tapintatát, ugyanakkor föllélegeztünk, hogy egy kis időre magunkra maradtunk. A Magda férje megragadva az alkalmat elmondott néhány sikamlós viccet, Edith barátja (akkor még nem voltak házasok) néhány politikai anekdotával viszonozta. Mártonra már nem kerülhetett sor, mert Gábor visszatért, és vele a kimért, hűvös légkör. Nem sokkal később ránézett az órájára, majd Kamillára vetett rövid pillantást, mire barátnőnk felállt, Gábor egészségi állapotára hivatkozva elnézésünket kérte, mondván, hogy mi azért ne zavartassuk magunkat, szórakozzunk tovább nyugodtan, de ők már mennek. — Mentek? Ugyan hova? Hát nem Márton megy valahova a nagynehezen szerzett albérletbe vagy hova a csudába? — Nem. Bár Márton volt olyan kedves, hogy a szobát átengedje nekünk. „De végtére is nem lehet akkora áldozatot elfogadni valakitől, hogy kiköltözzék saját házából.. Ugyebár?!” S ámulattal vettük észre, hogy olyan valami eddig elképzelhetetlen vette kezdetét, s titokban némi tiszteletet éreztünk Gábor iránt és sajnálni kezdtük Kamillát. A szentember ezalatt telefonon taxit rendelt. A történet itt be is fejeződhetne, de mivel az élet hozta létre, tulajdonképpen csak itt kezdődött el. Kamilla pár nap múlva megjelent szerkesztőségi szobámban, és arra kért, hogy szerezzek neki valamiféle munkát.* Rácsodálkoztam. — Munkát? Neked? Hát mihez értesz te? — Nos... tudok németül... angolul is tűrhetően beszéltem valaha, meg aztán gépelni is tanultam... tudod, amikor férjhez mentem Gáborhoz. — Az apanázs nem elég, amit Márton küld havonta? — Gábor nem hajlandó elfogadni. Előítéletei vannak... Nem bírja felfogni, hogy megváltozott a világ. Teljesen más ember lett szegénykém. Nem is csoda, borzalmas dolgokat élt át. Az ismerkedési estén nyert tapasztalataimra gondoltam és hallgattam. Kamilla azután megkért, engedném meg neki, hogy elintézzen néhány telefont, mert van ugyanis készülék a lakásukban, illetve az előszobában, amit közösen használnak a főbérlővel, de az ajtók nem szigetelnek jól és a falak is vékonyak. Léteznek viszont dolgok ... megértem ... ugyebár?” Megértettem ... engedtem. Kamilla tárcsázott. Az első beszélgetésben lemondta Ella vacsorameghívását. (Gábor kondíciójára hivatkozva.) A másodikban megkérte a szentembert, hogy csomagjait a jövőben ne küldje a lakására, majd ő, Kamilla személyesen „felugrik” értük. A harmadik beszélgetésben
