Irodalmi Szemle, 1979
1979/2 - Dávid Teréz: Sírig tartó szerelem (elbeszélés)
Péterrel közölte, hogy ne küldözzön virágokat (magyarázat nem volt). Több beszélgetése nem lévén, búcsúzott és elment. Az ajtóból még visszafordult és látogatóba hívott. — Mihelyt rendbejövünk, gyere el hozzánk! Nem vártam meg, míg rendbejönnek, akadván részükre megfelelő munka, személyesen vittem el. Kamilla láthatóan zavarban volt miközben, bevezetett „birodalmába”, amely egy szobából és egy függönnyel elválasztott benyílóból állt. A szoba a háziak ebédlőjéül szolgálhatott, rekamié, két fotel, vitrines ebédlőszekrény, és átható pipaszag. Kamilla holmija közül csak a nagyított fotográfiát és Márton hordozható írógépét ismertem föl. Mielőtt kirukkolhattam volna mondanivalómmal, Kamilla figyelmeztetésül ajka elé tette mutatóujját, hogy a függöny mögé minden szó behallatszik. Fölös óvatosság, nem volt mire vigyáznom, jövetelem célja világos volt és jóindulatú. Az egészség- ügyi megbízotti hivatal hazai fürdőhelyek külföldön való ismertetésére reklámfüzeteket szándékozott kiadni több nyelven. Fordítókat keresve, hozzám fordultak tanácsért, és én úgy véltem, az ilyesmi remek kezdet Kamilláéknak, aránylag könnyű munka, elég jól fizetik, kapcsolatokra tehetnek szert és még arra is marad idejük, hogy komoly elfoglaltság után nézzenek. Gábor háború előtt lapnál dolgozott, Kamilla meg majd belejön... Mikor mindezt előadtam, széthúzódott a szobát két részre osztó függöny és Gábor lépett elő, szájában pipával. Kamilla felsóhajtott és üvegeket meg poharakat szedett elő a szekrényből. Gábor ironikusan megjegyezte: —• Mi az? Megint szeretet- csomagot kaptunk? Kamilla ingerülten válaszolt: — Egy üveg konyak. Igazán csekélység. — Nem csak az az egy üveg konyak, tudod te jól. Pedig hányszor kértelek. Gábor felém fordult. — Nem bírja megtagadni önmagát. Nevetséges! Márton nem a szájától vonja meg, -szívesen segít, és ha rendbe jövünk, mindent visszafizetünk neki. A te előítéleteid miatt nem fogunk nélkülözni. — feleselt ingerülten Kamilla. — Nélkülözni? Tudod te egyáltalán, mi az? Nélkülözni? Gábor szavaira Kamilla szeméből kibuggyantak a könnyek. — Ne sírj, könyörgöm ne sírj. Mihelyst szólok egy szót, sírva fakadsz. Azelőtt nem voltál ilyen érzékeny. Vagy igen? Már nem is emlékszem. — Gábor megsimította a homlokát. — Ez az, ez az... Mindenhez hozzá kell tenni: „azelőtt”! — Kiverte tenyerén a pipáját és inkább csak magának morogta. — Nem bírja megszokni, hogy Márton számunkra már idegen ember. — Aztán felém fordult. — Nem haragszik, ugye, de ne- ikem most el kell mennem, úgyis csak zavarnám magukat. Kamilla felkapta a fejét. — Nem várod meg a kávét? Gábor az ajtóból fordult vissza. — Nem várom meg. Távozása után Kamilla nem kezdett el zokogni, mint ahogy vártam. A kávéval foglalatoskodott, kis csészékbe szűrte, és elfojtott indulat remegett a hangjában. — Ez az, látod, ez az ... Arról próbáltam meggyőzni, amit jómagam sem nagyon hittem, — Majd ha dolgozik, lesz komoly elfoglaltsága, akkor megnyugszik. — Pipázni akkor is fog — jegyezte meg keserűen Kamilla, és ebben a rövid mondatban bennefoglaltatott mélységes meggyőződése, ami egyben az én meggyőződésem is volt, hogy Gábor lehet hős, lehet karakter, egyéniség, főisten, de szentember nem lesz belőle sohasem. Pár nap múltán Kamilla elhozta a remekbe készült fordításokat. Örömmel üdvözöltem és megdicsértem. — Te ennyire tudsz angolul... oroszul? — Csak a német fordítást csináltam én, a többi a Gábor munkája. Szép teljesítmény volt mindenképpen. Biztosítottam őt, hogy rövidesen egyenesbe kerülnek. Kamilla maga is remélte, aztán megkért, engedjek meg néhány telefonhívást. Miközben tárcsázott, érdeklődtem. — Kimondták már a válást? — Nem válásra várunk, hanem a Mártonnal kötött házasságom érvénytelenítésére. — Ki intézi? — Márton természetesen.
