Irodalmi Szemle, 1978

1978/10 - Veres János: Találkozások (esszé)

nyel-e, kíván-e valamit, amire esetleg nem gondoltunk, de mindig csak egyet kért: este bor legyen a keze ügyében, mert otthon esténként borozni szokott.

A felesége napközben is sokszor mellém sodródott, neki magyarázgattam, mit kell tenniük a másnapi program szerint, kik azok, akik a férjét éppen egy műemlék-épülethez vezetik. Kellemes volt e „testőri" feladat. Ha nem volt feltétlenül fontos, hogy csoportunk jövése-menése közben ott legyen a férje közelében, hátra csapódtunk, s félhangon társalogtunk. Hogy miről? Például a palócok eredetéről, Győry Dezsőről, a busmanok mongoloid vonásairól, Bombard doktorról, aki gumicsónakon kelt át az óceánon, az erdei vadak és madarak életéről. És persze Smrekről, otthoni napirendjéről, apró szokásairól.

Kár, hogy nem írtunk krónikát Smrek gömöri tartózkodásáról, azok számára, akik nem voltak szemtanúi a jelentősebb epizódoknak.

Felsőszikláson hosszasan elidőzött Ján Botto mellszobránál és emlékszobájában; Rimabányán pedig megnézte a templom középkori freskóit; a tornaijai gimnáziumban lehajtott fejjel hallgatta a verseit mondó lányok szavalatait, s a matiné után az elöljárók a nemzeti bizottság épületében megmutatták neki a város határában talált újkőkori leleteket.

Kőhegyen könnyet buggyantott a szeméből Ivan Krasko síremléke. 1958-ban halt meg, s amíg élt, szoros szálak fűzték Smrekhez. Krasko szülőfaluja a műsortervben is kiemelten szerepelt. Az iskolában színes keretbe foglava, krétával írt Smrek-idézet fehérlett a táblán. Kraskóról beszélt a tantermet megtöltő nagyobb diákoknak, s újra elérzé- kenyült, kétszer is szeméhez emelte a zsebkendőjét.

Az iskola kertjében egy végenincs-hosszú asztalnál tartott magvas előadást a falu felnőtt közönségének. Gyümölcsfák lombjai szűrték ránk a napsugarat, odább kötényes asszonyok gulyást főztek nagy kondérban, az asztalon glédában álltak a felbontásra váró üvegek. Ott érezte magát Smrek igazán elemében, ez volt a neki való környezet. Beszédét befejezve a vendéglátók kérdéseire válaszolt, humorát is megcsillogtatva. A tréfákat ugyanolyan szerényen mérte széjjel, mint a komoly mondandóit.

Örült, ha sűrű erdőkben kígyózott alattunk az országút, szívesen kiszállt volna az autóból, tisztás füvére leheverni, öreg tölgy alatt szalonnát sütni. Brezinára is felrobogtunk, onnan madártávlatból nézhette a táj mozdulatlanul is méltóságosan hullámzó panorámáját. A brezinai vedénglőben kissé ellankadt; míg a társaság tagjai zajosan tereferélve a csirkepaprikásra vártak, a túlsó szögletbe vonult, s ballonkabátjába burkolózva jót aludt egy széken.

Tiszolcon minden nevezetes emlékhelyet felkerestünk, s beírta nevét a város díszalbumába. Itt is hatalmas bokrétákat kaptak mindketten, Smrek már sokallta is a vi- rágözönt, mondván, hogy a szállodai szobájuk már zsúfolásig van virággal. A könyvtárban szűkebb körű beszélgetés zajlott le, aztán következett a főműsor a művelődési otthon klubtermében. Tiszolc már a régi időkben a szellemi élet mozgalmas központja volt, s ehhez a ranghoz méltóan bonyolították le a Smrek-rendezvényt is. Lebilincselő irodalmi előadását követően sokáig válaszolgatott a hallgatóság kérdéseire.

Hanván elkért egy csokrot a feleségétől, s a többiektől különválva előresietett vele Tompa Mihály síremlékéhez. Tompa falujában Szakall János református lelkész volt a helybeli kísérőcsoport szószólója. Nemes nekihevüléssel tájékoztatta a becses vendégeket a Tompára vonatkozó tudnivalókról, többször is felemlítve Tompa és Ľudovít Ku- bány kapcsolatait. A kultúrházban meg olyan ékes beszédet mondott, hogy Smrek még hónapok múlva is azzal fejezte be a leveleit: ha Hanván járok, okvetlenül adjam át meleg üdvözletét az „aranyszájú” esperes úrnak.

Rimaszombatban két irodalmi est tetőzte be a gazdag programot. A szlovák műsorban a környék legjobb szavalói adták elő Smrek szebbnél szebb verseit; „A költő és a nő” című poéma egyik fejezete is elhangozott. A versektől és Smrek előadásától elbűvölt fiatalok annyi kérdést intéztek a Mesterhez, hogy a műsorvezető tanárnő csak nagyne- hezen tudta lezárni a kétórásra nyúlt estet.

A magyar estre tolmácsot kért. Félt, hogy idegenes kiejtése zavaróan hatna, ezért kívánt inkább szlovákul szólni a közönséghez. Én mutattam be a színpadon (kedvére valóan: „papír nélkül”); Smrek szavait Horváth Júlia fordította, kapásból és talpraesetten. Az alkalomhoz illően műfordítói munkáját domborította ki, a nagy magyar lírikusokhoz kötődő élményeit idézte fel. A magyarra fordított Smrek-versekből komponált műsort a Fáklya Irodalmi Színpad tagjai adták elő.