Irodalmi Szemle, 1978

1978/10 - Veres János: Találkozások (esszé)

Ján Smrek látogatása és a Járás helységeiben való szereplése a szlovák közönség számára nagy élmény lesz, személyes Jelenléte jól fogja szolgálni a hidverés ügyét, s mi, itteni magyarok szemtől-szembe róhatunk le valamit abból a tartozásból, amivel műfordításaiért még adósai vagyunk.

Szervezőtársaimmal gondosan felkészültünk, szép meghívókat és színes plakátokat nyomattunk, s a kiválasztott községekben a helybeli rendezőknek részletesen elmondtuk, mi a teendőjük. Itt-tartözkodása idejére pontos ütemtervet állítottunk össze, melyben a fő helyet a rimaszombati szlovák és magyar irodalmi est foglalta el. A szálakat én tartottam kézben, s jó volt látni, mily lelkesen teszik a dolgukat a szervezésbe bevont emberek.

Smrek örömmel fogadta el a meghívást, mert kevéssé ismerte Gömör tájait, a felesége pedig soha nem járt még a palócok pátriájában.

Egyetlen kérdést kellett még megoldani: hogyan hozzuk el őket Pozsonyból városunkba? A Művelődési Ház gépkocsija használhatatlan állapotban leiedzett, s a többi kulturális intézmény sem tudott rajtunk segíteni. A számításba vehető magánautósok, a tetemes távolság miatt, nem merték vállalni az oda-vissza vezetést egyazon napon. Fel- dúltan futkostunk fűhöz-fához. Az utolsó percben jött a megmentő hír: a járási nemzeti bizottság három dolgozójának a kitűzött napon Pozsonyba kell utaznia, hajnalban indulnak a szolgálati gépkocsival. Űk ott maradnak Pozsonyban, s a sofőr visszajövet magával hozhatja Smrekéket. Én intézményünk képviselőjeként velük tarthatok, hogy azután elejétől fogva mindvégig az illusztris vendég kísérője lehessek. Sűrűn zuhogott a Júniusi eső, amikor kora reggel öten bepréselődtünk a hivatali gépkocsiba.

Attól kezdve, hogy a sofőrrel két főre apadtunk a pozsonyi Carlton Szálló előtt, már simán ment minden. Beültünk a kávéházba, s csak arra ügyeltünk, hogy a jelzett időre a Moyzes utcába érjünk.

Smrek a kézfogások után az órájára nézett, s elismerően bólintott. Viszonozhattam az elismerést: a lakásban nyoma sem volt az utazás előtti, jólismert kapkodásnak. A bőrönd lezárva, Smrek ballonkabátja a szék támláján. Az asztalon bor (a sofőrnek limonádé), poharak. Bemutatott a feleségének, s dedikálva átnyújtotta „Nerušte moje kruhy” (Ne bántsátok a köreimet) című, legutóbb megjelent kötetét, és a József Attila- könyvet, melynek a „Nie ja volám” (Nem én kiáltok) címet adta. A „dud^s-strófát” mottóul a Medvetánc-ciklus élére helyezte.

Ezt a négy sort mondogattam magamban szlovákul az autó hátsó ülésén, ahová a feleségével beszálltunk.

„Ak chceš aj ty dúchať gajdy, ,

dole do pekla si zájdi, naučíš sa v pekle aj ty,

ako treba dúchať gajdy.” .

Smrek elöl ült a sofőr mellett, keveset beszélt, a természet szépségében gyönyörködött, amit oly sok versében megénekelt. A délelőtti felhők elszöktek az égről, meleg fény öntötte el a dombokat, erdőket. A feleségével beszélgetve azon elmélkedtem, milyen ragyogó teremtés lehetett ez az asszony egybekelésük idején, ha még ma is eny- nyire bájos és vonzó.

Feltűnt, hogy Smrek fészkelődve figyelgeti az utunkba eső cseresznyefákat, s mindújra hátraszólt, ujjával mutogatva a terméstől roskadozó fakoronákra. Egy kies erdőszélen, ahol szinte az autó elé kínálták ágaikat a cseresznyefák, nem tudott ellenállni a kísértésnek. Megállást parancsolt, s mindnyájunkat kivezényelt cseresznyézni.

Csőszt kijátszó pajkos gyerekek módjára szedtük, nyúztuk, ettük a ropogós, sötétpiros cseresznyét. Smrek esett neki a gallyaknak a legserényebben. Kigombolt ballonkabátja nyarat üdvözlő vidám zászlóként lengett, röpködött az erdőszegély zöld hátterén.

Ezúttal is betartottam azt az Íratlan szabályt, hogy a szervezés vezetője, a hírneves vendégeket engedje át a helybeli tisztelőknek és tisztségviselőknek, s csak oldalról, mintegy észrevétlenül irányítsa a dolgok menetét. Smreket tehát mindenütt szlovák és magyar pedagógusok, könyvtárosok, társadalmi szervezetek képviselői vették körül. Reggelente beszélhettem vele viszonylag zavartalanul, amikor beszóltam értük a szállodába, s hármasban mentünk le feketekávét inni, cigarettát venni. Kérdezgettem, igé