Irodalmi Szemle, 1978
1978/9 - FÓRUM - Zalabai Zsigmond: „Követelem a holnapot” (Az Ady-líra és környéke) II.
tívumokat, témákat és életérzés-megnyilvánulásokat kifejező versanyag esztétikai szempontból meglehetősen vegyes értékekre bomlik. Egyes versek között — nyilván nem függetlenül a szerző képességeitől — nagy az értékbeli különbség. Vizsgálni kellene azt Is, hogy az idősebb és a fiatalabb nemzedékek közötti eszmei-gondolati integrálódás mennyire más és más líraeszmény jegyében valósul meg. Külön elemzést érdemelne annak vizsgálata is, hogy költészetünket mennyire üli meg a korábbi stílus- irányzatokból passzívan átvett hatásanyag; kritikánknak a jövőben a stíluskritika eszközeivel és szempontjaival is gazdagodnia kell, hogy a stílusmásodlagosság jegyeit elkülöníthesse a teremtő — az eredeti és a korszerű — költészettől. Anélkül, hogy kétségbe vonnának az Irodalom létmódjának sajátos esztétikai szempontjait, miért összpontosítottunk mégis csupán költészetünk „tartalmi” oldalára? Mert — véleményünk szerint — annak megmutatása, hogy bizonyos gondolatok és eszmék mennyire „tematizálódtak”, közvetve ugyan, de az irodalom esztétikai oldalára is kihathat. Számtalan irodalomtörténeti példával igazolható ugyanis, hogy az eszmék te- matizálódása előfeltétele a gondolatgazdag, átfogó világképet adó „nagy” irodalom majdani létrejöttének. S ilyen szempontból a korai rpformkorszak eposzai, noha esztétikailag jóval szerényebbek, mint a későbbi csúcs, Vörösmarty klasszikus eposza előtt törték az utat. Irodalomtörténeti közhely az is, hogy az Ady-féle új lírai érzékenység megszületésében ott bábáskodtak a kisebb elődök: Komjáthy, Reviczky is. S mivel a harmadvirágzás költői — nemegy fontos, esztétikailag jelentős vers ellenére is — éppen azzal maradtak mindeddig adósak, ami több, mint egy-egy jó vers önmagában, vagyis a közép-európai ember mai életérzését sűrítő világképpel, szükségesnek tartottuk, hogy tanulmányunkban előbb az említett világképbe kívánkozó gondolatokkal, té mákkal, motívumokkal nézzünk szembe. Az ethost kerestük, bízva abban, hogy megás felmutatása végső soron a sajátos életérzést kifejező nemzetiségi líra esztétikumára is visszahat, s akad majdan költőnk, aki teljesebb gondolatrendszert, átfogóbb világképet kimunkálva „fordítja le” a nagy költészet nyelvére a kor — korunk — tapasztalatait.
