Irodalmi Szemle, 1978
1978/9 - FIGYELŐ - — kulcs —: A Szovjet Irodalom Tolsztoj-száma
IFUCSFSTEILCO) A Szovjet Irodalom Tolsztoj-száma Lev Tolsztoj születésének 150. évfordulóját ünnepli a — Világ. Jóllehet, „látjuk a körülöttünk mozgó tárgyakat, mi magunk is járunk-kelünk a földön, és a látható mozgás teljesen érthető, mindennapos a számunkra, képzetünk van róla, de a föld mozgását a nap körül nem látjuk, és a magunk mozgásának a pályáját már nem tudjuk elképzelni a világmindenségben mozgó földön. E képtelenségünk és korlátozottságunk azonban, amely mulatságosnak látszik és amelyről nem tehetünk, nemcsak a mechanikában nyilvánul meg, hanem önmagunk érzékelésében is, különösen az ember — emberiség viszonyban. Az egy ember is, és a jelenleg a földet benépesítő négymilliárd ember is egyformán reális jelenség, de egyidő- ben, egyszerre még senki sem látta e két jelenséget. A tudomány minden vívmánya, a híradó és információs eszközök fejlettsége ellenére továbbra is az ember marad számunkra reális, az emberiség pedig még mindig inkább csak képzelet, mintsem realitás, és minden valószínűség szerint a gondolkodási tevékenységünk kétféle rendszerére volna szükség ahhoz, hogy meglássuk mind a kettőt, és összefüggésbe hozzuk. Ennek a problémának a megoldásához megint csak talán Tolsztoj állt a legközelebb. Mindamellett, hogy kevésbé használta a fantáziáját, mint más írók, és mindenki másnál jobban megmaradt a reális élet talaján” — írja Szergej Zaligin Ö maga az élet című tanulmányában. Mindezt Tolsztoj kapcsán mondja el, a Szovjet Irodalom 1978-as szeptemberi számában, amely teljes terjedelmében vallatja a — Világot: ki volt, ki ma, ki lesz Tolsztoj a világkultúrában. A kitűnő szerkesztésből kiviláglik: az ünneplő és persze a mindennapi Világ valóban él Tolsztoj géniusza által is, méghozzá hihetetlenül sok, bonyolult, áttételes és rejtett formában. Akik róla vallanak, akár kritikusan, akár elragadtatással, akik vallanak róla — halott-halhatatlanok és ma élők, és jelzésként a jövő emberei is — valahogy mindannyian azzal a gor- kiji ijedt-szerelmes hódolattal beszélnek róla, amelyet Gorkij így fogalmazott meg a kortalan-időtlen boldogság írójáról: Én pedig, aki nem hiszek Istenben, miért, miért nem, nagyon óvatosan, kissé félénken nézek rá, csak nézek, és azt gondolom magamban: „Ez az ember Istenhez hasonló!” Roppant teljességében értjük-e, látjuk-e azt a Szabó Magda emlegette két madarat, amelyet Tolsztoj tart ősz- szejogott tenyerében, a pillanatét, amelyet csak ő tudott úgy rögzíteni, hogy örökérvényűnek érezzük mindhalálig, és az örökkévalóságét, amelyet megint csak úgy tudott megfogalmazni a számunkra, hogy olyan végesnek érződik, mint egyetlen pillanat? Érthetjük-e, tudhatjuk-e roppant teljességében, és persze, roppant részleteiben? Tolsztoj, az orosz nép lelkének és az egyetemes létnek a megszó- laltatója a magyar szellemi köztudatban jobbára csak mint szépíró volt és van jelen, jogosnak kell hát tartanunk a Szovjet Irodalom szerkesztőinek, azt a nagyon fontos észrevételét, hogy igazi, teljes megértéséhez kívánatos lenne megjelentetni magyar nyelven Tolsztojnak a világ szinte minden táján szerveződő barátaihoz és ellenségeihez írt körülbelül tízezer levélből, valamint tizenhárom kötetnyi naplójából — amely belső, lelki és szellemi fejlődésének tükre — a leglényegesebb részeket. Ösztönzésként a lap válogatást közöl a fiatal Tolsztoj és az öreg Tolsztoj levelezéséből és naplójából, olyan
