Irodalmi Szemle, 1978
1978/1 - FÓRUM - Bábi Tibor: Szimbólum és szimbolizmus
Bábi Tibor SZIMBÓLUM ÉS SZIMBOLIZMUS A fiatal költőkről írt tanulmányomban annak idején rámutattam közös jellemzőikre. Nincs szándékomban ismételni önmagamat, de újra csak rá kell mutatnom egy közös vonásukra, erős bensőbe vonulásukra. Szimbolizmusuk (tegyünk különbséget szimbólum és szimbolizmus között) épp ennek a bensőbe vonulásnak a következménye. Komlós Aladár, akire Tőzsér Árpád is hivatkozik, azt állítja, hogy „A költők ma is a szimbolizmust folytatják, mikor élményeiket nem nevezik meg, hanem lefordítják a képek nyelvére.” (A szimbolizmus, Budapest 1965. 93. old.) Egyébként a szimbolizmust nagy áttörésnek tartja s valójában az is volt, noha válságjelenség (ne értse félre senki, a válság determinálta költészet talaján is jöhetnek létre nagy alkotások), de ha a lélek — Tőzsér Árpádnál a már-már scho- penhaueri mezőnybe vetített „Ding an sich, mely a költő számára egyedül megismerhető” (T. Ä.: A valóság irodalma, 1970. 11. old.) — ábrázolásáról van szó, ha el is maradnak a spiritualista elemek, nagyon egyoldalú költészet jön létre, különösen akkor, ha a benső és külső világ közti reális kapcsolatok s érzelmi megnyilvánulások közti összefüggések elsikkadnak, vagy homályban maradnak. Tőzsér Árpád az Esztétikai kislexikonra hivatkozik, mely a szimbolikus ábrázolást a művészi tükrözés áttételes formái közül a legszerencsésebbek egyikének tartja. Hangsúlyozom: csak „egyikének”. Ugyanakkor Tőzsér nem veszi tudomásul, hogy a magyar irodalomelmélet és esztétika nyomatékosan rámutatott Lukács György szimbolizmuselméletének tévedéseire, főleg a szimbólum és allegória hamis szembeállítására. Lukács Goethe objektív érvényű aforisztikus meghatározásaira alapozva építette ki elméletét. A fiatalon elhunyt Forgács László A költészet bölcselete című munkájában bírálta, Szigeti József pedig Bevezetés a marxista-leninista esztétikába című művében. Szigeti foglalkozik a kép és jelentés adekvát és inadekvát jellegével is. William Hoghart angol festő The Harolt’s Progress (A kurtizán története) című képével kapcsolatban (a festő egy leányvásárt vetett vászonra) Szigeti József megállapítja. „Kép és jelentés itt tökéletesen adekvát viszonyban áll egymással: a kép maradéktalanul kifejezi a jelentést, s a jelentés nem mond mást —, mint a kép. Kép és jelentés... esztétikai normálformája ez.” A normálforma terminusa ilyen értelemben teljes mértékben fedi önnön fogalmát, és Tőzsér Árpádnak ugyan jogában áll, „vitathatónak” tartani, de a helytálló meghatározáson ezzel semmit sem változtat, még akkor sem, ha eltorzítja. Tőzsér ugyanis a „szimbólum normálformáját” tulajdonítja Szigeti Józsefnek, holott ilyen terminussal nem élt, nem is élhetett, mert önmagával került volna ellentmondásba. Egyébként az esztétikai normálforma Szigeti szerint: „... a műegészen belül az érthetőség és esztétikai átélhetőség első és végső hordozója. Vonatkozik az a szimbólumra és allegóriára is. Mert az egészben szimbolikus vagy allegorikus mű nemcsak kép és jelentés inadekvát viszonyát tartalmazza mindig, hanem az adekvátat is.” (Sz. J.: Bevezetés..., 242. old.)
