Irodalmi Szemle, 1978
1978/8 - FIGYELŐ - Varga Imre: Régimódi szerelem 1978-ban
Régimódi szerelem 1978-ban Száz éve született Barta Lajos, aki a két háború között emigránsként élt Csehszlovákiában. Valószínűen ez az évforduló adott bátorságot a kassai Thália Színpad vezetőinek, hogy a „haladó hagyomány”-ként ismert életmű népszerű és legrangosabbként számontartott alkotását műsorra tűzze. A Szerelem előadásával — talán — megkezdődik érdekes, eddig kéziratban lappangó, vagy 40—50 évvel ezelőtt bemutatott színműveink (újra)fölfedezése. A Szerelemnél kevésbé hírneveseké is. Úgy látszik — a Barta-monográfia írójának, Csapiár Ferencnek szavaival —, „hogy a társadalmi elkötelezettség, az írói-emberi helytállás, a hűséges szolgálat példáján kívül magából az életműből csak a Szerelem tud” az idővel dacolni. „A torz kispolgári élet elleni tiltakozás, a művészi humanizmus a költői éleslátással és írói eredetiséggel párosulva az ősbemutató után félszázaddal is társadalmi akusztikára talált. A darab 1957 decemberében a szolnoki színházban, 1955 decemberében a Nagyváradi Állami Színházban, 1957 februárjában a prágai Divadlo Komedie-ben, 1958 februárjában pedig a romániai Szatmári Állami Magyar Színházban került bemutatásra. A nagy sikerű prágai bemutató után Csehszlovákiában, 1961 januárjában pedig az NDK-ban tv-filmet is készítettek belőle. 1970 januárjában a budapestti Vígszínház... ismét műsorra tűzte és sikerrel játszotta.” S ha mindezekhez még hozzászámítjuk az — 1916-os Vígszínházbeli — ősbemutatót és a német nyelvű előadást, látjuk, hogy a Thália nem vállalt túl nagy kockázatot. Űjramelegítette a régi sikereket. Ahogy mondani szokás, „készre ment”. A darab eredetiségét nem vitatom, bár az irodalmi hatások nyomát Is látom: Thury Zoltánét, Bródy Sándorét, s föltűnő a téma csehovoid felfogása is. Az alaphelyzet is csehovi, noha Barta karcolatban, majd Macska-zúgban címmel novellában is feldolgozta a témát még komikus tragédiájának megírása előtt. A férjhez menésre váró három nővér, a kispolgári szokásrend, a kisvárosi környezet kétségtelenül a nagy orosz író témáinak hatását mutatja. Ámbár mások inkább Barta személyes élményeit hangsúlyozzák, a történetet ezek szerint pécsi éveiből hozta magával, ahol diákként három öreg kisasszonynál lakott. Nem kétlem, hogy a téma valóban személyes indíttatású, de tartalmában, mondanivalójában mégis csehovi. S mutatja a magyar mesterek iskolájának naturalizmusát, impresszionizmusát, a népszínművek divatjával is szembeforduló romantikát. Barta a Szerelmet 1914-ben írta, s a két évvel későbbi ősbemutatóig nyilván alakított is rajta. A darab záró felvonása, az elhumorizált tragédia is közben íródhatott, igazgatói-rendezői sugallatra, engedményül a Vígszínház nevetni kívánó közönségének. Nyakig a háborúban a nagyérdemű, kell hát a kikapcsolódás. A darabnak leggyöngébb része is a negyedik felvonás: hatásvadászó, olcsó tapsokat provokáló s jóval felszínesebb az előző háromnál. A június 16-i Thália Színpadi bemutató rendezője nem nagyon bajlódott Barta maiasításával. A szövegben benne maradtak a húszas évek kisvárosi embereire jellemző németességek, például az „ezt nem lehet kitartani” — ezt nem lehet kibírni helyett. Ezek a megértést zavarták, korfestő hangulatuk is más ma, mint ötven évvel ezelőtt. A nyelvi anakronizmus nem az egyetlen kifogásolnivalóm; a téma értelmezése
