Irodalmi Szemle, 1978

1978/8 - NAPLÓ - Varga Erzsébet: Krúdy Gyula és a Szepesség

Krúdy Mária Szindbád gyermekkora (Budapest, 1975) című könyvében részletesen beszámol apja podolinl éveiről. Tőle tudjuk, hogy a kisvárosban először Du- chonéknál kapott szállást a kisdiák: „Du- chonék háza a főúton állt, emeletes, szép, régi, sárgára festett ház, amelyet boltíves árkád kötött össze a szomszédos épülettel, ahol a gyógyszertár volt.” Duchon bácsi egyébként nem volt más, mint a városka polgármestere. Később Klebákék (Chlebá- kék?) kosztos diákja lett a fiú. „Klebák bácsi is a városnál dolgozott, főjegyző volt, és népes család feje. Háza ugyancsak tekintélyes, szép, régi épület volt, sarokház, amely előtt virágoskert díszlett. A kert fűzfája alatt egy kis pad állt. A fiú legszívesebben itt olvasgatott.” Krúdy Mária könyvéből — egyebek között — azt is megtudjuk, hogy a podolini kisdiák Wittkó Mariskának (akire évtizedek múltán is emlékszik) és Fánikának, a helybéli kocsmáros félárva kislányának udvarolt, s hogy a podolini házakban akkortájt „citera szólt, az a pengetőhangszer, amelyhez itt mindenki értett, és amelyet a fiú itt ismert meg, de igazán megbarátkozni soha nem tudott vele.”

Krúdy Szindbád-novellái közül ilyen összefüggésben mindenekelőtt az Ifjú évek címűt kell megemlítenünk, amelyben a podolini kolostorról és herceg Lubomirski- ről esik a legtöbb szó, a figyelmes olvasó azonban azt is kiolvashatja belőle, hogy Szindbád szülei „pontosan megfizették a tandíjat a kolostornak, sőt egyszer-más- szor bort is küldtek a szentmiséhez, amelynél Szindbád piros szoknyában mi- nistrált. ..” Bár Krúdy elbeszéléseiben és regényeiben ritkaságszámba mennek az idegen szavak, az Ifjú években ezt is találunk: a podolini szolgabírót nem „szolgabíró úrnak”, hanem „pán szolgabírónak” titulálják, s talán mondanunk sem kell, milyen környezetfelidéző hatással bír ez a magyar szövegbe „ültetett” egyetlen szlovák szó.

Krúdy tehát nálunk, a Szepességben volt boldog, ahol kisdiák korában „ten- gerirablósdit játszott szombaton délután a gyors és kanyargó Poprádon, egy ócska és ingadozó tutajon.” A Szepesség életre szóló élményt jelentett számára, s bizonyára nincs még egy magyar író, akinek életében és művészetében olyan döntő szerepet játszott volna hazánknak ez a sajátos hangulatú, csodálatos tájegysége, mint éppen Krúdy Gyuláéban. Podolini témájú regényén és számos Szindbád-novel- láján kívül szepességi környezetben — a XV. századi Lőcsén — játszódik egyfelvo- násos operája, a hűségről és a szerelemről szóló Az arany meg az asszony (zeneszerzője Kenessey Jenő), és szepességi környezetben játszódnak a — többségükben álmok és látomások formájába öltöztetett — „zsoldos-elbeszélések” is, amelyeknek hősei már a későbbi Krúdy-alte- regók előfutárai.

Mindjárt az első Szindbád-elbeszélésben (Egy kis tánciskola. Világ, 1911. jan. 17.

— később a Szindbád ifjúsága című kötetben Szindbád, a hajós címmel jelent meg) Krúdy az eddig álcázott alakmások helyébe önmagát állítja, maszk nélkül jelenik meg előttünk, saját fiatalkori emlékeit írja meg: „Szindbád, az ezeregyéj- szakabeli hajós történetünk előtt körülbelül huszonöt esztendővel kis diák volt a határszéli algimnáziumban, a Kárpát alatt, valamint a legjobb valcer-táncos a városka tánciskolájában. A mohos zsindelytetők alatt, ahol az algimnázium meghúzódott, Szindbád semmiféle nevezetes emléket nem hagyott maga után, a névaláíráson kívül a torony falán;....” „A szeles, jéghideg levegőben Szindbád pokrócok és bundák között arra az időkre gondolt, midőn kis diák korában erre legelőször utazott, és a főerdész lovait maga hajtotta, és az útra jól beborozott a késmárki vendégfogadóban.”

Az álomszerűség a Szindbád előtti Krú- dy-művekben általában még csupán színező elemként jelenik meg, a Szindbád-no- vellákban viszon már teljesen eluralkodik, mondhatnánk úgy is: alaptónussá válik. Ez az oka, illetve a magyarázata annak is, hogy Krúdy legtöbbször meg sem nevezi a várost, ahol Szindbád megfordul, máskor meg csak a városka nevének kezdőbetűjét adja. így csak következtetni tudunk arra, hogy például a Kárpátok között elterülő M. azonos lehet Merénnyel, de biztosak lehetünk abban, hogy P., ahol Szindbád a papok növendéke volt a kolostorban, Podolint jelenti. Az álomszerűség természetesen az alakok, a jellemek reális ábrázolásában is megakadályozza az írót. Ábrázolásukra tulajdonképpen nincs is szükség, hiszen valamennyien csupán mellékfigurák, epizódalakok egy álomban, a „főhős” — Szindbád — álmában. Egy-egy figurával azonban mégis sikerül az írónak

— sokszor néhány sorba tömörítve — egy egész tájegységet, s a tájegység életének