Irodalmi Szemle, 1978

1978/8 - FÓRUM - Zalabai Zsigmond: „Követelem a holnapot” (Az Ady-líra és környéke) I.

nak. A Sarló mozgalom kibomló zászlaján ugyancsak ott lobogott Ady Endre neve. Eszméltetője lett a néptestvériség gondolatáért síkra szálló mozgalomnak. Győry Dezső, az 1928-as budapesti Ady-ünnepségen a szlovenszkói magyar ifjúság üzenetét tolmácsolta, koszorút helyezett az „újból-élő és makacs halott” síremlékére, Ady nyomán juthatott csak el a megbékélésre szólító vallomásig:

mindnek kívánom, amit egynek, hiszen közös a nyeremény, én minden népet féltek attól, amitől féltem az enyém.

— s ugyancsak Ady nyomán — A Duna vallomását, aktualizálva — erősíthette csak meg a közép-európai diagnózist:

... amíg jogosb az erősebb, egyetlen vérző, ütköző seb hazám, hazád, a Dunatáj.

Fábry Zoltán pályája bizonyítja a legperdöntőbben azt az erős és nem szűnő hatást, amit Ady költészetéből sugárzott a szlovákiai magyarság felé. Strázsának, a humánumban kiteljesedett magyarság példájának tudta és látta Adyt, mert — mint írja — benne a „legnemesebb patriotizmus invokálta a legnemesebb internacionalizmust, a szocialista emberséget.” Minden „emberkisebbítő és gondolatölő időmerénylet küszöbén” újra és újra Adyt és Adyt hívta; publicisztikájából hol a forradalmi, hol a fasizmussal szembefordítható, háborúellenes Ady vijjog elő, hol meg a magyarságversek Adyja, az internacionalizmust sürgető hajol ki a sorok mögül. Fábry vetette papírra azt a történetet is, amely azt bizonyítja, hogy Ady a maga eszméit nemcsak a verseiben, hanem az élet mindennapjaiban is vállalta. A nagybeteg költő egy tátrai szanatóriumban gyógykezeltette magát, amikor tűz ütött ki egy közeli szlovák falucskában. A szmokingos-kesztyűs társaságból csak ketten vállalkoztak a tűzoltásra, az életek menekítésére: egy angol újságíró és — Ady Endre. S mivel a bajban tiszti szívét és teljes emberségét adta, ugyanezt kérhette viszonzásul is, a maga fajtájának. Utolsó verse, a már a betegágyon írott Üdvözlet a győzőnek ezért lehetett szomorúcsöndes fohászos panasz és panaszos fohász:

Ne tapossatok rajta nagyon,

Ne tiporjatok rajta nagyon,

Vér-vesztes, szegény szép szívünkön,

Ki, íme, száguldani akar.

Az Ady-eszme „lefordíthatatlansága." Ady, mint „közismert”, „Dévénynél tört be”, népek és kultúrák találkozási pontján, magyarok és nem-magyarok összebékülé- sét sürgetve, „új időknek új dalaival.” A Magyar jakobinus dalára a Dévényhez legközelebb álló Hviezdoslav válaszolt elsőként a nem-magyarok közül „derűsebb időknek ... heroldja”-ként köszöntve Adyt, vele együtt sürgetve a társadalmi-nemzetiségi változást és változtatást:

Hisz mindnyájunkat kínoz itt a gazság, s lessük, jön-é a megváltás, a más?

A mélybe nyomtak gőgös századévek, ügyünk közös, hát jöjjön az igazság.

S hogy milyen igazságnak az eljövetelét remélte Hviezdoslav, arról egy másik — magyarul írott verse, melynek címe Testvérülés, tanúskodik a leghívebben:

S mert többen vagyunk e széles hazában, kiknek külön nyelvet az ég adott;

De nyelvet adott azért mindegyiknek,

Hogy szólhasson, beszéljen mindegyik: