Irodalmi Szemle, 1978
1978/8 - LÁTÓHATÁR - Tőzsér Árpád: Az élet mélyszerkezetében
a létbe taszítottság felé, hanem a szeretet és gyűlölet, tehát az aktív élet felé mutat. A költőnek egy — akár ars poeticaként Is felfogható — vallomását idézem: A költő „életté alakítja az emberek, tárgyak és állatok rejtélyes lényegét, a látható és láthatatlan közti kapcsolatokat,... s teszi ezt olyan vakító teljességgel, az őselemeknek csodálatos... felszabadító és egységesítő hatásba fogásával, s szeretetben vagy haragban égve — hogy előállított ............műve számtalan színárnyalatban játszik”. A szeretet vagy harag közepett felérzett rejtélyeket tehát életté alakítani, s felmutatni — ez a Holan-vers lényege. S ne tévesszen meg senkit a szimbolizmus terminológiája: Holannak nem a rejtelmek szaporítása, a sejtelmesség növelése a célja, hanem éppen fordítva: a rejtelmek és sejtelmek felszámolása, a megismerés. S nem kis szerep jut a Holan-versekben azoknak a helyzeteknek sem, amelyekben ezek a „rejtélyek” felérződnek. Holan nem a semmiből teremt. Az „emberek, tárgyak és állatok”, egyszóval a költői megformálás előtti élet is „hatalmasan” ott van a verseiben. Idézzük a Rapone gladium in vaginam c. versét: Az asszony kilökte súlyos termését, milyen hatalmasan benne van a gyümölcs a gyümölcsben, levél a levélben, vers a versben! De hatalmasan benne van az élet is az életben, s valaki erre hirtelen gyorsabban lépked. Gyilkol, vagy gyilkolni fog egyszer! Ezek a jellegzetes gnomikus versek három felvonásos kis drámák: az első felvonásban a még önmagával egyenlő, költői jelentés nélküli helyzet (élet) villan szemünkbe (az idézett versben az első sor), a második felvonás a „rejtély” felérzése (rendszerint egy meghökkentő paradoxon formájában: itt a 2—5. sor), mígnem a harmadik felvonásban megjelenik „az életté alakított... rejtélyes lényeg”, az „élet az életben”: a költői megismerés eredménye (itt a 6—7. sor). A felvonások rendje változhat, van, amikor a vers a „rejtéllyel” kezdődik, s a helyzettel végződik, de ez a háromtételes- ség Holannak szinte minden versében kitapintható. A „helyzet” tétele nemcsak tartalmi, de formai szempontból is fontos. Ennek köszönhetően kapnak a Holan-versek sajátos epikus jelleget, annyira, hogy sokan „miniatűr történetekről” beszélnek velük kapcsolatban. Ezeknek a történeteknek a „témája” legtöbbször az örök-emberi sors, halál, szerelem, sőt sokszor a nyers erotika, de egymásba s a „helyzetbe” ágyazottságuk jelzi, hogy a költő a segítségükkel konkrétat, egyszerit akar mondani: A szenvedély kíváncsi önmagára, azaz a halálra egészen a vérfertőzésig ... Mért izgatná hát őket, hogy ahol szeretkeztek, az elolvadt hó tavasszal, ha majd vetnek, hiányzik? S hogy mikor eltávoztak, felgyújtott szérűbe nyíló kapu vetett rájuk fényt? (Mikor eltávoztak) A megérzett rejtély itt a vers első tételébe (az első és második sorba) került, s mintegy funkcionálja a második rész, az epikus „helyzet” nyers érzékiségét. A költői felismerés a „felgyújtott szérűbe nyíló kapu” paradoxonjában alakul át a szerelem tragikusságát manifesztáló életté. A háromtételesség itt (s nemcsak itt) egyrészt tagolja a holani megismerést, másrészt drámai feszültséget is kölcsönöz neki. S ezt a drámaiságot még növeli a Ho- lanra annyira jellemző ellenpontozásos módszer. Költőnk egészen kis területen, alig négy-öt soros versekben is az ellentétek sokaságát képes egymásnak feszíteni. A Rapone gladiumban pl. az asszony és termése, a gyümölcs a gyümölcsben, a levél a le
