Irodalmi Szemle, 1978
1978/7 - NAPLÓ - Bereck József: Nem lett pör belőle, avagy a Szemle mint koronatanú
Annyi igaz, hogy az értékes mű nem szállhat szembe a politikai haladás törekvéseivel, hebegtem fakó, meglepett hangon a számonkérés megtestesült szobraként fölém tornyosuló embernek, külön kihangsúlyozva természetesen, hogy az „értékes” jelzővel nem éppen saját könyvecskémet szándékoztam minősíteni, de szerintem türelmetlen és erőszakolt kívánság, hogy közvetlenül szolgálja azt. Mármint a mindenkori politikai haladás törekvéseit. Már nem emlékszem pontosan érvelésem fonalára, mindössze azt szerettem volna megértetni vele (a hatásos védekezés szándékával, mondanom se kelljen), hogy a haladás végtére is több síkon történik, nemcsak politikai síkon, tehát a gondolat felszabadítása, a lélektani mélység, a kifejezésbeli gazdagodás és finomodás is a haladást szolgálja. Ez mind igaz, fiatal barátom, mondta némi töprengés után, a halántékán enyhén deresedő járási politikai dolgozó, aki nem sokkal később nagyon sajnálatos módon múlt ki a világból, de a könyv megírása előtt talán mégsem ártott volna konzultálnod a bizottsággal, vagy éppen velem ... E mulasztásban való elmarasztalás azonban, úgy érzem, szót sem érdemel ahhoz a vádaskodáshoz képest, ami a frissen otthagyott, ám továbbra is töretlenül szeretett szülőfalumban várt rám. Rövid néhány nap alatt repkény módjára befutotta a falut a hír, hogy én, hűtlen és hálátlan fia addigi éltető emberközösségemnek, kivétel nélkül midenkit „kifiguráztam” a faluból való elköltözésem tudatában sebtében összecsapott könyvemben. Potom tíz korona ellenében iparkodott Is mindenki birtokába jutni a „vihar előtti állapotok” némelyek szerint bűnösen valósághűre sikeredett krónikájának, s így történt aztán, hogy novelláim, elbeszéléseim minden jól-rosszul megrajzolt szereplője a további néhány nap alatt egybehangzóan konkrét alakot öltött a kislétszámú helység valamelyik lakosában. A vékony könyvecske lapjairól a legsúlyosabb leleplezést, vádat a falu kocsmárosa (kocsma-novelláim nélkülözhetetlen, ám mindig is fiktív szereplője) érezte a torkának szegülni, mégpedig az alábbi (szerinte s mások szerint is erősen) rágalmazó mondat formájában: „Azt mondják, a kézbesítőnő legkisebb gyerekét is ő csinálta". Minden igyekezetem, az írói valóságábrázolás esetlenségeit megvilágító magyarázkodásom ellenére komoly, kétoldalú családi konfliktusba és az alaptalan rágalmazást tisztázandó pörbe készült torkollni az egész, amikor éppen a sajnálatosan hírbe hozott kézbesítőnő jóvoltából megtudtam, hogy egyetlen irodalmi és kritikai folyóiratunk, a most huszadik életévét taposó Irodalmi Szemle akkoriban egyedül csak nekem járt a faluban. így lett végül is koronatanú a valóban kényes ügyben és számtalan egyéb „kifigurázás”-dologban a falumba egyetlen példányban eljutó Szemle, melynek ominózus „cikkemet” (a műfaji meghatározás kérdéseiben még a falu legolvasottabb emberei is csak eddig jutottak) első ízben közzé tevő száma minden kétséget kizárólag még abban az időben készült s látott napvilágot, amikor bizonyíthatóan férfi volt a postai kézbesítő szülőfalumban. Bereck József
