Irodalmi Szemle, 1978

1978/7 - LÁTÓHATÁR - Akutagava, Rjunoszuke: Kosza és Morito (novella)

AKUTAGAVA RJÜNOSZUKE

A modern japán irodalom egyik legnagyobb hatású alakja rövid és eseménytelen, de rendkívül termékeny írói életet élt: élete szinte alkotásaiban öltött testet. Irodalmi hírnevét az ORR (1916) és a VIHAR KAPUJÁBAN (1917) című novelláival alapozta meg. A japán „neorealista” irányzat követője, amely szembefordult az akkor divatos naturalizmussal és idealizmussal. Akutagava rokonszenvezett a Japánban ekkor fellendülő szocialista mozgalmakkal, a proletár irodalommal, de művészetének alaphangját a korabeli polgári értelmiség kiábrándultsága, pesszimizmusa adja meg. Kifinomult formaművész volt, a japán novella egyik legjelentősebb mestere. Műveinek finom lélekrafza, keserű iróniája lenyűgöző nyelvi kifejezőerővel párosul. Máig tartó hatását mutatja műveinek újabb és újabb japán és külföldi kiadása, a novelláiból készült filmek világsikere. Az alább olvasható művét válogatott novelláinak orosz nyelvű kiadása alapján közöljük (Akutagava Rjúnoszuke: Izbrannoje v 2-h tomah. Moszkva, 1971).

F. L.

Kosza és Morito

Éjszaka van. Morito a kerítés mögül nézi a holdkorongot, és gondolatokba merülve lépked az avaron.

Beszélget önmagával.

„Lám, feljött a hold. Rendszerint alig várom, hogy feljöjjön, de ma félek a fénytől! Már a gondolatától, hogy eddigi énem egy éjszaka eltűnik, és holnapra gyilkos leszek, remegek egész testemben. Elgondolom, hogy kezem piros lesz a vértől. Átkozott leszek saját magam előtt is! Nem kínlódnék így, ha olyan embert ölnék meg, akit gyűlölök. De ezen az éjszakán olyan embert kell megölnöm, aki iránt nem érzek gyűlöletet.

Látásból régóta ismerem. A nevét — Vataru Szaemonnociónak hívják — csak most tudtam meg, de arra már nem is emlékszem, milyen régóta ismerem fehér, férfi létére túlságosan is finom arcát. Amikor megtudtam, hogy ő Kosza férje, féltékenységet éreztem — ez igaz. De ez a féltékenység már eltűnt, nyoma sem maradt a szívemben. S bár Vataru, vetélytársam a szerelemben, mégsem érzek iránta sem gyűlöletet, sem haragot. Nem, inkább még együtt is érzek vele. Amikor meghallottam, mennyit fáradozott Vataru, hogy meghódítsa a Koromogava torkolatánál lakó Koszát, bizonyos melegséggel gondoltam rá. Mennyire eltöltötte az a törekvés, hogy Koszát feleségül vegye! Még tankát írni is megtanult. Ha elképzelem azokat a szerelmes verseket, amelyeket ez a vérbeli szamuráj írt, nem tudom visszafogni a mosolyomat. De ez egyáltalán nem gúnyos mosoly. Egyszerűen meghat ez az ember, aki ennyire igyekszik tetszeni egy nőnek. De lehet, hogy igyekezete sajátságos megelégedést nyújt számomra, mivel annak a nőnek igyekszik tetszeni, akit én is szeretek.

De vajon szeretem-e Koszát annyira, hogy így beszéljek? Szerelmem Kosza iránt két korszakra oszlik: a mostanira és a régebbire. Még mielőtt Kosza összekötötte sorsát Vataruval, én már szerettem. Vagy azt gondoltam, hogy szeretem. De most már látom, hogy szívemben sok tisztátalan szenvedély volt. Mit akartam Koszától? Még nem ismertem a nőket, és pusztán csak birtokolni akartam a testét. Nem nagy túlzás, ha azt mondom: szerelmem Kosza iránt csupán érzelmesség volt, amely feldíszítette ezt a vágyat. Itt van rá az igazolás: miután megszűntek találkozásaim Koszával, még három éven át nem tudtam elfelejteni; de vajon emlékeztem volna-e rá, hogyha akkor megismerem a testét? Bármennyire szégyenletes is, nem visz rá a lélek, hogy azt feleljem: igen, akkor is emlékeztem volna rá. S később is, Kosza iránt érzett szerelmem