Irodalmi Szemle, 1978

1978/7 - LÁTÓHATÁR - Akutagava, Rjunoszuke: Kosza és Morito (novella)

ben jelentős részt tett ki a sajnálkozás amiatt, hogy nem ismetrem meg a testét. Ilyen érzések gyötörtek, de végül mégis olyan viszonyba kerültem vele, amitől úgy féltem, s amit annyira vártam. „És most mi van? — kérdeztem újra magam. — Vajon igazán szeretem Koszát?”

De mielőtt válaszolnék erre a kérdésre, bármily nehéz is, fel kell idéznem bizonyos körülményeket. Amikor három éves távoliét után véletlenül találkoztam Koszával a Vatanabe hid mellett egy gyászszertartáson, fél éven át minden módon igyekeztem, hogy titkos találkán lássuk egymást. S ez sikerült is. Nemcsak a találkozást sikerült elérnem, a testét is birtokba vettem, ahogy ezt csak álmomban mertem. De nemcsak az késztetett erre, hogy nem ismerem a testét. Ahogy ültünk Koszával a gyékényen a Koromogava mellett levő ház egyik szobájában, rájöttem, hogy sajnálkozásom valahogy észrevétlenül alábbhagyott. Talán az volt az oka ennek, hogy ekkorra már megismertem a nőket. Kosza megcsúnyult. Valóban, a mostani Kosza már nem az volt, mint a három évvel azelőtti. Bőre elvesztette fényességét, szeme alatt sötét karikák jelentek meg. Arcának és állának finom lágysága eltűnt. Az egyetlen, ami nem változott rajta, ez bizonyára csak a még most is parancsoló, merész, fekete szeme volt. Ez a változás szörnyű csapást mért vágyakozásomra. Még most is (jól emlékszem, hogy amikor először találkoztam Koszával a három éves távoliét után, úgy megrendültem, hogy önkéntelenül lekaptam róla a szemem.

De ha már nem éreztem iránta a régebbi vonzalmat, miért léptem vele mégis kapcsolatba? Amikor Kosza találkozott velem, szándékos túlzással mesélt nekem Vataru iránti szerelméről. Ez azonban csupán azt az érzést váltotta ki bennem, hogy hazudik. „Ezt a nőt csupán egyetlen érzés fűzi a férjéhez — a hiúság” — gondoltam. „De az is lehet, hogy egyszerűen csak védekezik, fél, hogy sajnálatot vált ki?” — jutott még eszembe. Egyre erősebben fellángolt bennem az a vágy, hogy leleplezzem ezt a hazugságot. De ha már megkérdezik, miért gondoltam, hogy ez hazugság, és azt mondják, hogy az én hiúságom nyilatkozott meg, nem tudok ellent mondani. De mégis meg voltam róla győződve, hogy ez hazugság.

De nemcsak az a vágy kerített hatalmába, hogy meghódítsam. Azonkívül.. elég, ha csak kimondom, s már érzem, hogy arcomat elönti a pír. Azonkívül hatalmába kerített a tisztán érzéki vágy. Ez nem sajnálkozás volt, hogy nem ismertem meg a testét. Nem, ez sokkal alantasabb érzés volt. Egyáltalán nem éppen erre a nőre volt szükségem — öncélú vágy volt. Az a férfi, aki megvásárol egy ledér nőt, bizonyára nem olyan aljas, mint amilyen én voltam akkor

Bárhogy is volt, ezeknek az indítékoknak a hatására viszonyba kerültem Koszával. Vagy helyesebben: megszégyenítettem Koszát. Ha most visszatérek arra a kérdésre, amelyet már a kezdetén föltettem magamnak... Nem, fölösleges újra megkérdeznem, szeretem-e Koszát. Időnként inkább gyűlölöm. Különben azután, mikor mér minden megtörtént, s ott feküdt könnyesen, én felemeltem, erőszakosan átkarolva — akkor úgy rémlett, hogy még nálam is szégyentelenebb! Haja kócos volt, arca verejtékes — mindez testének és lelkének rútságát mutatta. Ha azelőtt szerettem is, ez a nap volt az utolsó — szerelmem örökre eltűnt. Ha pedig azelőtt sem szerettem, akkor ettől a naptól lelkemben gyűlölet született — így is lehet mondani. És most... Ö! Vajon nem arra készülök, hogy ennek a nőnek a kedvéért, akit nem szeretek, megöljem azt a férfit, aki iránt nem érzek gyűlöletet?

Ebben egyáltalán senki nem bűnös. Én ajánlottam ezt magam. „Megöljem Vatarut?” — suttogtam, ajkamat a nő füléhez dugva. Amikor erre visszaem- lékszem, úgy tűnik fel, hogy akkor megőrültem! De én súgtam ezt. Azt gondoltam: „nem súgom neki”, összeszorítottam a fogamat — és súgtam. Hogy miért támadt kedvem ezt súgni, most sem értem, ha visszagondolok rá. De ha jól meggondoljuk... Minél inkább megvetettem, minél inkább gyűlöltem a nőt, annál inkább szerettem volna megalázni valamivel. Semmi sem vitt volna közelebb a célomhoz, mint ezek a szavak, amelyeket kimondtam: „Megölöm Vatarut” — megölöm a férjet, aki iránt érzett szerelmét Kosza fitogtatta és