Irodalmi Szemle, 1978
1978/6 - NAPLÓ - Sólyom László: Tudósítás a Sarló pécsi emlékünnepéről
Tudósítás a Sarló pécsi emlékünnepéről Ebben az évben üljük a Sarló ötvenedik évfordulóját. Magára a pontos évfordulóra ugyan majd csak a nyáron kerül sor, de a volt csehszlovákiai egyetemi hallgatók és a fiatal értelmiség mozgalmáról a pécsi fiatal írók műhelye még 1978. április 17-én este megemlékezett az Ifjúsági Ház nagytermében. A pécsi fiatal írók meghívott vendégei a mozgalom alapító törzsgárdájához tartoztak. Személy szerint Do- bossy László, irodalomtörténész és kritikus, Horváth Ferenc publicista és műfordító, Sándor László kritikus, művészettörténész és műfordító voltak. A pécsi Sarló-estet Balogh Edgár Kolozsvárról levélben üdvözölte, örülve annak, hogy a fiatalok Pécsre meghívták „néhány régi munkatársát”, s ez a találkozó alkalmat nyújt az ötven évvel ezelőtt Gombaszögről indult Sarló szellemi örökségének továbbadására. Pálinkás Györgyhöz, a fiatal költőhöz címzett levelében írja: „A Sarló maga is forradalom volt, annak a társadalmi erjedésnek egy része, amely az új korra való romantikus rákérdezések komolyanvételével a népbarát fiatal magyar értelmiséget a tudományos szocializmus távlatai elé vitte, s ebben a menetben sok olyasmi akad, ami mai változott viszonyaink közt Is a továbbjutás hasznára lehet. (...) Örülök annak, hogy az előadók között lesz Dobossy László is, aki már Érsekújvárott az önképzőkörben népi irodalmat és szociográfiát ápolt Jócsik Lajossal és más diáktársaival, méghozzá nemcsak lepergő szóban, hanem élményszerző vándorlások és élményadó megvalósítások kötésében. Amikor 1931-ben már a szocialistává érlelődött sarlós-mozgalom pozsonyi kongresszusa terveket dolgozott ki a csehszlovákiai magyar értelmiség népszolgálata számára, éppen ő volt az, aki egykori tanárával Krammer Jenővel együtt a polgári nevelés válságáról és a tökéletes embernevelés szocialista lehetőségeiről értekezett, s megvetette a Szalatnai Rezső tanítóképzőbeli tanítványai közt sikerre jutott Magvető-mozgalom. alapjait. Abból a rengeteg mondandóból, ami most emlékezetembe tódul, csak egyetlen mozzanatot ragadok ki, de ez egymagában is jelzi, miért válhatott később is, sőt lehet még ma is tanulságos a Sarló nevelésügyi hagyatéka. A bukott diákok sorsának felkarolásáról beszélek. Túlságosan is sok volt akkoriban a lelki- és pályatörés elégtelen osztályozások következtében, s a Sarló pedagógusai körlevélben fordultak a bukott diákokhoz, a bajok okát kutatva. A válaszokból derült ki, hogy éppen a bukásokon mérhető le, mennyire elhibázott az akkori elitképző tanári felfogás, s hogy milyen távol áll ez egy munkára építendő új társadalom igényeitől. A Magvető-mozgalom a diákbuktatások ellen új fellépésre szánta el magát, s így született meg „a középiskolások tíz követelése”, melyet a Scherer Lajos tanár bátor szerkesztésében megjelenő losonci A Mi Lapunk hozott nyilvánosságra. Osztályozás és buktatás helyett ez a tíz pont tehetség szerinti eligazítást sürgetett az általános oktatásból a különféle szakmai iskolaágazatok felé, a játék- és tornaórák számát emelte, diákklubokat követelt, minden iskolának laboratóriumi kísérletezést és műszaki gyakorlatokat írt elő, dalolást propagálta, diákkormányzati szerveket állított fel, heti egy napot honismereti kiszállásokra és üzemlátogatásokra szánt, s a bejárók számára diákotthonokat kívánt felállítani. Öt évtized elteltével, a valóra vált szocializmus korában, mindez már meglevőnek tetszik, bár ami az él
