Irodalmi Szemle, 1978

1978/6 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: Fábry és Szalatnai véleménycseréje a Sarlóról és irodalmi kérdésekről

Irodalmatok alapja a könyv. Az övé a primérszerep. (Ezért a könyvhét). Egy hetes injekcióval semmi sem változik, csak egy lesz kétségtelen: az irók koldultak. Egy ellenséges társadalomtól micsoda naivság erősítést várni. Olyanok vagytok, mint a hívő gyerekek. Szívemből kívánom, hogy összesen és egyenként csalódjatok és felébredjetek. Talán akkor meglátjátok majd, hogy nem a könyv a fontos, az irodalom csődje csak következmény és előbb az okot kell kianalizálni és ezt a gátló okot: a mai mentalitást, a mai társadalmat, a mai embert megváltoztatni. Hogy én egy sort is írjak? Örüljetek, hogy befogom a számat. És a Reggelnek írjak? Nagyon kedvesek. A rendelkezésemre bocsátják lapjuk hasábjait, amelyből kirúgtak.” (1929. XI. 23.)

Amint Szalatnai leveleiből kitűnik, a könyvhét alkalmából a baloldali írók is akartak kiadni propagációs füzetet, de ez nem jelent meg, hanem Darkó István szerkesztésében, Jel címmel adták ki mintegy 20 író programnyilatkozatát, vallomását, s ezenkívül, krétapapíron, a szlovákiai magyar írók Arcképcsarnokát. Fábry és Szalatnai heve mindkettőből hiányzik, s az utóbbi így számol be a pozsonyi könyvhét első akciójáról: „Földes Sándor itt volt, Darkó is. De az első estén csak negyven író volt jelen* és semmi közönség. Ezt a koldulást nézni se lehet. Százötven koronáért adtak el könyvet az első pozsonyi estén. A díszkiadású írói albumban benne van Alapytól Sze- redai Károlyig mindenki, csak szörnyű ez a heterogenitás, brrr. Darkó tenni akar valamit.” (1929. XIII. 11.)

Szalatnaira láthatóan erős hatással van Fábrynak egyre inkább ultrabalossá váló, ez esztétikai szempontot gyakran figyelmen kívül hagyó irodalomszemlélete. Paál Ferenc és Jarnó József regényéről már a szigorú „stószi mérték” szellemében írt a Korunkba: A menekülő pénz (1929. 598. 1.), Menekülő líra, menekülő regény (1930. 233. 1.). Sőt még Fábrynak később megtagadott, a korabeli magyar irodalom legjobbjait is élesen elítélő esszéjét is dicsérettel emlegeti Kúria és irodalom című cikkében: „Fábry Zoltán néhány héttel ezelőtt Pozsonyban, és most a Korunk májusi számában, tíz szomorú magyar év mérlegéről írván, erős és igazságos kritikát ír Szlovenszkó magyar irodalmáról.” (A Reggel, 1930. V. 11.) De Szalatnai egyre aktívabban publikál a kormány- párti A Reggelben és szociáldemokrata Csehszlovákiai Népszavában is, s nemsokára irodalomszemléletük is ellentétessé válik, főként Móricz Zsigmond megítélésében. Móri- czot Fábry már 1926-ban is kritizálta A Reggelben, a Kivilágos kivirradtig című művéről írva: Igazi kvaterkaregény (1926. VII. 22.), s a Korunkban 1929—1931 között éles támadások jelentek meg ellene. Az ultrabalos radikalizmuson kívül erre az is okot szolgáltatott, hogy Osváth Ernő halála után (1929) a Nyugat szerkesztői (Babits, Gel- lért, Móricz) egyre gyakrabban hangsúlyozták folyóiratuk politikamentességét. Ezt nemcsak a kommunisták, hanem a polgári radikálisok is megalkuvásnak tartották, s elítélték.

Szalatnai, mintha nem tudna Fábry Móricz-ellenes kritikáiról, mindig elismeréssel szól róla leveleiben: „Olvastad a Napban a Móricz-interjúmat? Zsiga megkérdezett: Mi a Fábry véleménye az Őri muriról?” (1929. III. 9.) Ez azért feltűnő, mert a nevezett regényt Fábry úgy aposztrofálja a Korunkban, hogy Móricz „úri murikat csap”. 1930 végén Móricz Zsigmondot Pozsonyban Szalatnai üdvözölte a közönség előtt, ilyen szavakkal: „Móricz Zsigmondot nem kell bemutatni... A Sárarany és a Fáklya alkotóját a nagyon szegény emberek íróját üdvözlöm most.” E sorokat Munels Pál újsághírből idézi, Móriczot és Szalatnait egyaránt sértő cikkében: Móricz Zsigmond Prágában (Korunk, 1931. 56—58. 1.) A cikket Fábry küldte a Korunkba, s nyilvánvalóan egyet értett vele ő is és Gaál Gábor is. Szalatnai ős Fábry közt ez az ellentét okozta a szakítást, amint erről az előbbi nyilatkozott is Sugár Erzsébetnek 1974. nov. 25-i levelében: „Ezért hallgattam el, bár Gaál Gáborral soha nem volt vitám... Fábry heves, indulatos természete néha megszakította levelezésünket, találkozásunkat.” (Gaál Gábor: Levelek, Bukarest, 1975. 622. 1.) A Fábry hagyaték tanúsága szerint levelezésük 1930 végén szakadt meg, s csak 1948-ból találhatók újabb Szalatnai-levelek, amelyek nemcsak barátságuk felújításáról, hanem elmélyüléséről Is tanúskodnak.

1931-ben Fábry kommunista folyóiratában, Az Űt-ban már túlzó radikalizmussal bírálja Szalatnainak a szovjet ötéves tervet dicsérő A krizantém nevében című esszéjét: „Ez a krizantémmese nemcsak menekülés a pozitív állásfoglalás elől, nemcsak a szociális vakság példája, de ízléstelenség és indolencia a dolgozó és harcoló valósággal, a forradalmi erőkkel szemben.” (10. sz. 11. 1.) Fábry éles szembenállása valószínűleg;