Irodalmi Szemle, 1978
1978/6 - ÉLŐ MÚLT - Balogh Edgár: A regösjárástól a munkásmozgalomig
belügyminiszter nemzetárulással és a csehszlovák propaganda kiszolgálásával vádolta meg a sarlósokat. A megbélyegzést heves tüntetések követték, a diák-jobboldal röp- íratot adott ki Muszkavezetök címmel a Sarló ellen, s a helyzetet Teleki Pálék arra használták fel, hogy egységes kormányszervezetbe vonják a magyarországi diákegyesületeket. Olaj volt a tűzre, hogy Iván Dérer, Csehszlovákia szociáldemokrata iskolaügy- minisztere, egy ligetfalusi szlovák iskolaavatás alkalmából kézszorítását küldte a Budapesten megtámadott sarlósoknak, s ezt a magyar nyelvű kormánylap, A Reggel, azzal a dicsérettel egészítette ki, hogy a sarlósok tulajdonképpen a masaryki demokrácia névjegyét tették le Táncsics sírjára. A Sarlónak eszmei önállóságáért Budapest és Prága uraival szemben, s éppen a részéről őszintén vállalt demokrata-szocialista néptestvériség, a szláv-magyar egyetértés előmozdítása végett kétfelé kellett most határozott választ adnia. Magyarországra, ahol a Sarló állandó megbízottja, Vass László, egymaga állta a támadásokat, a parlamenti kiátkozás után azonnal nyilatkozat ment tíz diák — Asztély Sándor, Balogh Edgár, Berecz Kálmán, Boross Zoltán, Dobossy Imre, Horváth Ferenc, Hrdina Lajos, Nagy- idai Ernő, Pál Ferenc, Sinkovits Béla — aláírásával. A Pesti Naplóban megjelent szöveg szociológiai érveléssel sürgette egyrészt a nemzeti kisebbségek sorsának javítását egy konföderációs tervben, amely megvédi Kelet-Európát a nyugati imperialista hatalmak gyarmatosító törekvéseitől, másrészt a parasztkérdés megoldását közös szláv-ma- gyar-román érdekekre hivatkozva, s az új államkeretben természeti, s nem jogi adottsággal magára maradt csehszlovákiai magyar fiatalok szociális tájékozódását ezekkel a szavakkal magyarázta: „... a származás, a nyelv törvényei szerint hullottunk vissza régi államfenntartó nemesi vagy polgári környezetünkből vagy atmoszféránkból a paraszti és munkástömegek, a magyar nép osztályérdekeihez.” A nyilatkozat természetesen csak az olvasóközönség felvilágosítását szolgálhatta, egyébként semmi hatást a vezető körökre nem tett, bár az aláírók zömmel történetesen az egykori középosztály elszegényedett fial voltak. A sarlósokat kitiltották Magyarországról. A nyíltan támadó magyarországi reakcióhoz viszonyítva sokkal bonyolultabb szövődménnyel kellett szembenézni A Reggelék kihívó magatartása, a Sarló törekvéseit a maga javára fordítani igyekvő polgári uralom esetében. A kormánylap már előzetesen közölt Szende Pál, a Károlyi-kormány emigráns pénzügyminisztere tollából olyan cikket, amely a meddőnek bélyegzett kisebbségieskedés feladására óhajtotta a sarlósokat rábírni, s ehelyett a Horthy-rendszer ellen szólított egyoldalú harcba. A kormánykörökkel és az emigrációval többé-kevésbé rokonszenvező szabadkőműves polgárok fial is a Sarlóban tevékenykedtek, főleg nemzetközi kulturális áramlatokat közvetítve, s így több oldalról, sőt a mozgalmon belül is felütötte fejét egyrészt a „provincializmus”- nak vagyis a kisebbségi problémákban való „elsekélyesedés”-nek, másrészt a szociális radikalizálódással egynek vett „bolsevizmus”-nak az óvatos megkerülése vagy egyenesen elítélése. E sorok írója gyökerénél akarta elvágni ezt a kiegyezést, amely jámbor olvasókörré silányíthatta volna a nagy népi elhivatottság tudatával indult mozgalmat, s Emigránsok és újarcú magyarok című cikkében (a Holnapos Antal Sándor A Nap című pozsonyi lapjában) leszögezte, hogy a sarlósok saját hónukban kívánnak küzdeni a tőkés kizsákmányolás és gyarmatosítás ellen, közösen a cseh és szlovák haladó ifjúsággal, s a Horthy-rendszer reakciójának legyűrését Magyarország népi erőitől várják, nem pedig a kisantant imperialistáival szövetkező emigránsoktól... A Reggel sértődötten az őszirózsás forradalom polgári nagyjait vonultatta fel, hol személyi karrierizmust, hol kommunista elcsuszamlást emlegetve, Jászi Oszkár azonban ugyanott fa-* nyárul vette, hogy a sarlósok reálisabban ítélik meg a dolgokat, mint a kivénhedt emigráció, Károlyi Mihály pedig hozzászólásában egyenesen „áloktóbristák”-nak bélyegezte meg azokat, akik a polgári demokratikus forradalom emlékét nem tudták egybekötni az új indulásokkal, s lemaradtak a szocialista forradalom menetéről. Az emigráció belső ellentéteinek sarkításával Károlyi Mihály megnyitotta a fiatalság számára a Horthy-rendszerrel ős a kisantant-uralommal egyaránt szembeszálló kommunista állásfoglalás távlatait. A kétfrontos visszacsapással bent a Sarlóban helyreállott az egység, s újraszövődtek azok a baráti kapcsolatok is, amelyeket egy időre megzavart a magyar reakció vádjait alátámasztani látszó elismerés A Reggelék és Dérerék részéről. A koszorú-botrány idején kelt előítéletek elülte után Magyaroszágon újra feléledt a haladó diákmozgalmak
