Irodalmi Szemle, 1978

1978/6 - ÉLŐ MÚLT - Balogh Edgár: A regösjárástól a munkásmozgalomig

rokonszenve a Sarló iránt, Szegedről, Pápáról, Miskolcról, Hódmezővásárhelyről és Budapestről sorozatszerűen érkeztek az üdvözletek. Különben ez a kétfrontos magatartás — a Sarló állásfoglalása mind a magyar jobboldallal, mind a polgári álbaloldallal szemben — váltott ki először a Kommunisták Csehszlovákiai Pártja részéről is érdeklődést a mozgalom iránt, miután ellene az „etnográfiai szocializmus” vádjának meg- dőltével Forbáth Imre a Korunkban az „aktivista politika” gyanújával is élt, Ilyen jellemzéssel: „A Sarló-mozgalom mögött az új arcú magyar burzsoáziának az a tényleges akarása húzódik meg, hogy részese legyen annak a zsákmánynak, amit Idáig a csehszlovák burzsoázia egyedül kaparintott meg.” Valóban, ez volt a látszat. Ezt kellett a közvélemény előtt megcáfolni.

A sarlómozgalom súlypontja a megpróbáltatások közepette egyidőre a Kisalföld szívébe, Érsekújvárra tolódik át, itt van a mozgalom legradikálisabb törzsgárdája, parasztok és munkások fiaiból innen került ki a legtöbb falujáró regösdiák. Itt látják el utasításokkal az 1930-as nyári vándorcsoportokat, itt — a városháza erre az alkalomra igénybevett tanácstermében — szövegezi meg egy értekezlet a Sarló kétéves szociográfiai munkatervét, melynek célpontjában egy csehszlovákiai magyar társadalomrajzi intézet felállítása áll. A sarlósok történetének második szakasza itt éri el csúcspontját: szemináriumokon felvérteződve, megvívott ideológiai csaták után a mozgalom újra a néphez fordul, a kisebbségi magyarság dolgozó tömegeinek valóságos életét igyekszik társadalomtudományi hitelességgel megállapítani. Az egész országra ránehezedő kapitalista gazdasági világválság mozgásjelenségei, a gyarmati és osztálynyomás kiváltotta eltolódások be is marják égő jeleiket az útra kelt szociográfus-csoportok élményanyagába. Dobossy László garamvölgyi vándorai jelentésük szerint „hihetetlen földmunkásnyomort tapasztalnak” és egy búcsújáró sereggel járják be az éhségvidéket, Horváth Ferenc gömöri csoportja 22 községben figyeli meg a gyorsütemű proletarizálódás és a kispolgáriasodás ellentétes osztályjelenségelt, Pomozi Gyula az Ipoly vidékéről számol be a kommenciós és napszámos földmunkások rossz táplálkozási és lakásviszonyairól, a tiszahátl tanulmánycsoport pedig, amelynek munkálataiban Sáfáry László költő, Lőrincz Gyula festőművész és Bertók János tanárjelölt, a munkácsi református püspök később az Eötvös-kollégiumból kommunista tevékenység vádjával kizárt fia társaságában e sorok írója is részt vett, népi ellenállás kibontakozását figyeli, egy „össznépi szabadságharc” arcvonalát, élén a kommunistákkal.

A Sarló új tapasztalatával gazdagodva sem akarta feladni régi hadállásait az egyetemi és főiskolai hallgatóság szervezeteiben, s a jobboldali erőket felvonultató hivatalos magyar politikai és társadalmi köröket még mindig semlegesíteni tudta a közös érdek- védelmi hangsúlyával, ugyanezen kisebbségi szolidaritás miatt azonban újabb támadás- sorozatban részesült a kormánytényezők és liberális-szociáldemokrata körök részéről, olyannyira, hogy A Reggel a Sarlót egyenesen lefaslszlázta. Megtörtént. A prágai diákszemináriumokban azonban ősszel újra folyt a népismereti feldolgozás (egy esetben éppen a jeles vendég, Móricz Zsigmond jelenlétében), s a koalíciós jobboldali magyar pártok lapjában, a Prágai Magyar Hírlapban, a szerkesztőség szimpatizáló tagjai segítségével megindult Tíz nap Szegényországban címmel a tiszahátl megfigyelések napló- szerű közlése is. A sorozat azonban az ötödik nap után megszakadt. A keresztényszocialista jobbszárny tiltakozott a közlés ellen, és segítő jóakaratával most már Győry Dezső is hoppon maradt.

A sarlósoknak, ha nem akartak végleg elszigetelődni, nem maradt más lehetőségük, mint csatlakozni a forradalmi népmozgalomhoz.

E csatlakozás nélkül, az osztályharcos proletariátus mozgalmában való hely-vállalás nélkül, az egész sarlós-mozgalom legfeljebb egy érdekes népkereső romantika helyi és alkalmi epizódjaként maradhatott volna meg a közemlékezetben, egy-egy írói vagy művészi alkotás — mondjuk, Győry Dezső költészetén kívül Morvay Gyula és Sellyei József irodalmi parasztagitációja, Kovács Endre, Szabó Béla kiáltó humánuma, Prohász- ka István csallóközi festményei, Csáder László és Nemesszeghy Jenő népművészeti gyűjtése, Szalatnai Rezső és Jócsik Lajos nem egyszer ütköző publicisztikája — révén. Ez a mozgalom azonban a maga induktív megfigyelő és következtető módszerével, tapasztalati úton, közvetlenül szerzett népi élményeivel, értelmi népszolgáltatásnak lelkes odaadásán át a falubarátságból és népi kultúrából, kisebbségi jogvédelemből és etikai szocializmusból el tudott jutni a nemzetközi osztályforradalom időben és helyben