Irodalmi Szemle, 1978
1978/5 - VENDÉGÜNK AZ ÚJ AURORA - Dér Endre: Futtában otthon
Dér Endre FUTTÁBAN OTTHON Apja eléje sietett: — Klárikám, kicsi lányom! — Apu! Megvagy? Jól vagy? — Kislányom, mivel jöttél? Elmehettem volna érted autóval is ... — Menjetek be, terítve van már, Klári biztosan fáradt, te meg ne fecsegj itt össze-vissza nekem! — rántott erőset az új feleség, Julika néni a férfi karján. Klári éppen odanézett. „Még egy éve sincs, hogy házasok . ..” Végigmérte mostohaanyját. — Minden rendben van, kislányom, csak te hiányoztál, ilyen sokáig nem írni, és nem jönni! Nyolc év, amióta teljesen elszakadtál — nagy idő, tudod. S amióta édesanyád meghalt, csak akkor látlak, ha elmegyek hozzátok. Hát, hogy vagytok? A drága kis unokám? — Zsoltika egészen feljött a tanulásban. Viszont sikerült elérnünk nála azt, hogyha egy hármast hoz haza: nem dől össze a világ. Hidd el, nagy eredmény ... Hirtelen észbekapott Klári: ugyanolyan gyorsan és hadarva beszélt, mint az apja. Ez bántotta kicsit, mivel itt, Körösszegen mindenki azt mondta eddig rá: tisztára az anyja. Mind a ketten elkomorultak, az apába belefagyott a szó, hiszen az unokájáról akart hallani, a lánya pedig a férje első házasságából született gyerekkel dicsekedik. A nőket nem lehet kiismerni, a nők arra születtek, hogy a világon mindent egy kicsit másfélére ficamitsanak, mint ahogy azt a férfiak szeretnék. — Zsófia rém rossz, tudod, az a gyerek, akinek nagy akarata van. Azt akartam elérni nála, hogy ne ijedjen meg semmitől, hogy az utolsó szó mindig az övé legyen. Hát — elértem, nem mondom ... Az apa csak bólogatott. Hogy mikre nem nevelik ezeket a mai gyerekeket! És majd mit kezdenek azok, akiknek az akaratát túldimenzionálják, és sokan lesznek?! ... Milyen világ lesz akkor? És mi lesz majd azokkal, akiket a szüleik elnyomtak, akiket kizárólag engedelmességre szoktattak? ... Ezeket szerette volna megkérdezni a lányától, dehát minek az a sok fecsegés, bejönne a felesége és leintené. — Akkor hát, gyere az ebédlőbe, éhes vagy biztosan! Juliska, hozzon valamit Klárikénak, remélem, most ittmaradsz sokáig. — Egy óra múlva jön értem a tanácsi autó, csak téged akartalak látni, apu. — Hát én megvagyok, tudod, mindenünk megvan, dolgozgatok még a nyugdíj után is, nem érzem magam hatvannak se, hála isten, lekopogom ... Groteszk módon húzta ki magát. Mint aki csak félig-meddig csinálja, senki ne értse félre az ő hősködését, ő csak játszik .. . Mindig azt, ami épp szükséges. Alighogy beértek az ebédlőbe, váratlanul féktelen vidámság kerítette hatalmába az apát. — Igyunk még egy kupicával, Klári, igyunk! — Töltsél, apu! Szaladt a férfi a pohárszékhez, kivette belőle az elhalt felesége kristálypoharait. Hangoskodva ettek és ittak. — Hát ezt jól megcsináltuk, igyunk még pajtikám, igyunk még egyet! Ha megtudja ezt a házisárkány! .. . Nem, nem, most semmit nem fog csinálni. Hát ez jó kitalálás volt, máskor is eljöhetnél, kisbogaram! Juliska bejött, vége lett a nagy viháncolásnak. Helyette kuncogott az öreg
