Irodalmi Szemle, 1978
1978/5 - VENDÉGÜNK AZ ÚJ AURORA - Dér Endre: Futtában otthon
ember, Klárinak a szíve elszorult ettől. Sose tudatosult benne, miért akarja erős akaratúvá nevelni a gyerekét: hát ezért, ezért! — Apu, mért vetted te el épp az anyut feleségül? — Mért kérdezed? — Mért vetted el, azt mondd meg?! — Mert, mert... hát tetszett az anyád, nem mondom ... Nagyon szép nő volt! — Mást szerettél volna elvenni? — Ki tudja azt már ilyenkor? — Szeretted te az anyut egyáltalán? — Hát persze, nagyon szerettem az anyukádat, kislányom. Ö csak ne beszélne így, ilyen szertartásosan örökké, sose tudja az ember, mikor szól őszintén ... — Van barátod, apu? — Persze! Hogyne volna! Barátom, az van. Van barátom. Julika néni kihúzott derékkel ült a széken. Feszülten figyelte Klárit. „Szóval te is tudod, milyen a te apád?” — Apu, tudod, hogy én téged végtelenül szeretlek? ... — És sajnállak. Bárcsak a közeledben lehetnék, hogy életedben ezután soha-soha ne légy megakulvó! Talán megértette az öregember, mert az ajka egyre jobban remegett. — Persze, persze, kislányom ... Bárcsak itt lehetnél! Fehér zsebkendődével a szemét törölgette és a lánya kezét csókolgatta. — Ne húzd el, jó ez nekem. (Beletemette Klári tenyerébe az arcát, úgy zokogott.) Julika néni kiment a szobából, ahogy megmozdult, vele mozdult a pohár, a szék, a csillár, és jólesőn csapódott be az ajtó mögötte. — Hagyd el, apu! Jó vagy és szeretlek! Csak erősnek kell lenned! A férfi zokogva-dadogva morzsolgatta lánya ujjait: — Azt szerettem volna, ha mindig gyönyörű maradtál volna! Ilyen soványan, ha anyukád látna! Nesze, itt van tízezer forint, neked spóroltam, ruhákat vegyél, mint a többi nő, és maradj gyönyörű, amilyen anyukád is mindig volt, te vagy a legkülönb! Tedd el, ha mondom, erről senki nem tud, gyorsan tedd el! Szép ruhákat vegyél rajta, és kíméld egy kicsit magadat is! — Köszönöm apu! Azt mondod, megöregedtem? Harmincéves vagyok. A férjem azt mondta: „Ha szép lennél, imádnálak!” De én tudom, hogy mindenképpen imád. Nálunk teljes demokratizmus van a családban. Mindenki akkor vacsorázik, amikor éhes. — Te meg akkor ugrasz fel a munkád mellől, amikor elkurjantják magukat! — Annak örülök, tudod, hogy nálunk nem a has dominál. Szellemi értékek után kutatunk, együtt a férjemmel! — Szépnek kell lenned! Ilyen soványan nem kíván meg a férjed! Klárinak eszébe jutott Zsófia óvodába menetele. Legutóbb is kéz a kézben bandukoltak. Klári bekísérte Zsófiát a középső csoport terméig. Ott még egyszer megcsókolta a gyereket, és el akart jönni. Ekkor odalépett hozzá a középső csoport óvónénije, és azt mondta: ,,— Már többször kértük arra kedves anyuka, hogy Zsófiát ne kísérje a terem ajtagáig! Nem vette észre, hogy a gyerek uralkodni akar magán? Zsófinak nehezíti meg a helyzetét, erre gondoljon!” — A férjem szeret engem, azt mondja: amikor rám gondol, nagy E-vel írja az Ember fogalmát. — És ha szép lennél: imádna! Autó dudált a ház előtt, Klári elbúcsúzott apjától, Julika nénitől. Belenézett retiküljébe, ott volt a tízezer forint. Az autóból még integetett, könnyezni látta az apját, s egy kopott utazóbőröndöt látott mellette, amit mindig megtömve cipelt magával, amikor látogatóba jött. Lehetséges, hogy nem a faluszép anyjára hasonlít, hanem a szégyelnivalóan kopott és tehetetlen apjára?! „Kár volt haza jönnöm... Ilyenkor kicsit mindig kitekeredettnek látom a világot...
